A reményről

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. szeptember 13. hétfő

Nemrégiben egy családért imádkoztam, akik elég nehéz anyagi és lelki körülmények közé kerültek, ráadásul a kisgyerekük is beteg, és a helyzete nem akar javulni a gondos orvosi kezelés ellenére sem. Imádság közben egy képet láttam, aminek az értelme az volt, hogy a gonosz lélek ezt az egész helyzetet arra akarja felhasználni, hogy a kilátástalanság és reménytelenség érzésén keresztül kihalássza őket magának.

Bővebben...

Nyugalom általi erő

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. szeptember 06. hétfő

"...Nem véletlen, hogy a sátán folyamatosan nyugtalanságban akarja tartani testünket és lelkünket. Nem véletlen, hogy a világ harcol a figyelmünkért a tévén, rádión, híreken, eseményeken keresztül. Látszólag „csak” a pénzünket és az időnket akarja. Valójában azonban a lelkünk a tét…"

 

Bővebben...

A Szeretet ereje

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. augusztus 30. hétfő

A szeptember 18-i Szeretet Földje Találkozó el?adásainak témája a Szeretet ereje lesz. Épp a mai (hétf?i) szentleckében olvashatjuk, amit Pál apostol írt a korinthusi gyülekezetnek: „Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az er? bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.” (1Kor 2, 3-5) Pedig ha valaki, hát Pál apostol valóban tanult ember volt, aki „oda-vissza ismerte” az Írásokat és azok kommentárjait is. Mégsem ezzel, hanem „a lélek és er?” tanúbizonyságával akarta megnyerni az embereket Krisztusnak.
A Szeretet erejér?l beszélnünk kell – a Találkozó el?adói ezt meg is teszik majd, mindannyiunk hasznára -, de a Szeretet erejét meg is kell tapasztalnunk! Igen, a Szeretet ereje átalakít és krisztusivá tesz minket, gyógyít és szabadít, kiengesztel és megújít…
Most csak egy rövid történetet szeretnék elmesélni, ami a múlt héten történt. Egy cigány családnál tartottunk összejövetelt – Teréz anya n?véreivel együtt -, s az alkalom közben szóba került, hogy a családf? beteg (leukémiás), így imádkoztunk érte. Aztán az egyik kis unokáért is, akinél izomgyengeséget diagnosztizáltak az orvosok. Akkor az egyik fiatal férfi – er?s, elég vad kinézet?, tetoválásokkal (egyik karjára akkora ördög volt rajzolva, hogy majd leugrott onnan) -, azt kérte, hogy imádkozzunk érte is. Természetesen odamentünk hozzá is. Imádság közben megkérdeztem t?le, hogy szeretne-e elmondani egy rövid imát Jézushoz – beleegyezett, így közösen elmondtunk egy életátadó imát. Utána félrehívott a fiú, és azt mondta:
„Én azt hittem, hogy ez az egész csak hülyeség. De amikor imádkoztatok értem, én tényleg éreztem, hogy valami átjár teljesen – én megtértem…”
Azt hiszem, mi órákig vagy napokig is beszélhettünk volna neki, mondhattuk volna az okosságokat, „oszthattuk volna az észt” – minden hatás nélkül. Amikor azonban Isten ereje átjárta ?t, akkor valóban megértette, hogy „valami van”, amire neki válaszolnia kell.
Tegyük hozzá, hogy mindez nem volt el?zmények nélkül való, hiszen elég régóta folyik már cigány-misszió itt, és ennek következtében ezek a családok már többször megtapasztalhatták Isten szeret? jelenlétét. A mostani összejövetelen is ott volt az a házaspár is, ahol az állapotos asszonynak azt mondták a terhességi vizsgálatok után, hogy a gyereke down-kóros lesz. Ezután a templomban imádkoztak érte, majd ezt követ?en, amikor elment az új orvosi vizsgálatokra, azt mondták, hogy a gyermeke teljesen egészséges…
Igen, nagy szükségünk van Isten szeretetére, nagy szükségünk van a Szeretet erejére! Kérjük ezért ?t, áldjon meg minket ezzel!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Az elköteleződésről

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. augusztus 16. hétfő

Vasárnap Vácott voltam egy nagyon szép alkalmon, ahol több mint kétszázan ajánlották fel önmagukat Sz?z Máriának, és rajta keresztül Jézus Krisztusnak. Tele volt a templom – és aznap még az ország több pontján is volt hasonló elkötelez?dés -, a szervez?k igazán jó munkát végeztek. Én is sok ismer?s arcot láttam, voltak Mária légiósok, szeretetlángosok, id?sebbek, fiatalabbak – bár inkább id?sebbek, középkorúak és attól felfelé.

Persze nézhetjük ezt a másik oldalról is: az elvileg sokmilliós magyar katolikus közösségb?l ennyi embert lehetett – komoly munkával, imával -, meggy?zni és felkészíteni egy teljesebb elkötelez?désre Isten és a Sz?zanya iránt. (Szerencsére a program folytatódni fog, úgy látom Bocsa József atya és munkatársai elszántak ez ügyben…)

Hát igen, nehéz nekünk az elkötelez?dés. Valahogy olyan a természetünk, hogy mindig szeretnénk magunknak legalább egy kiskaput fenntartani, a „kimenekülés útját”. Régen se volt másképp. Amikor Jézus a házasságban (és Istenben) való, kivételt nem ismer? elkötelez?désr?l beszél, a tanítványok megjegyzik: ha így áll a dolog, jobb meg sem házasodni…

Tiltakozik a természetünk a teljes és feltétel nélküli odaadástól. Megrettenünk, félünk attól, hogy visszaélnek a bizalmunkkal, szeretetünkkel. Még Istennel szemben is fenntartásokkal vagyunk: hátha valami olyat kér, amit mi nem szeretnénk?!

Gyanakvásunk megfert?zi egész életünket. Egyébként is olyan korban élünk, ahol semmi sem bátorítja az embereket az elkötelez?désre, s?t! A fiatalok nem házasodnak össze, mert „mit lehessen tudni!”, mi jöhet még. A családtagok is elszakadnak egymástól, s a valahová tartozást más módokon akarják megélni – például pártokhoz csatlakoznak, ami pedig a visszaélés valóságos terepe -, s végül, szinte törvényszer?en csalódva, elzárkóznak minden komolyabb együttm?ködést?l és elkötelez?dést?l.

Nem véletlen, hogy a Szentírás szolíd fordítói az apostol szavait – amivel Jézus rabszolgájának nevezi magát és erre a rabszolgaságra hív minket – nem szó szerint fordítják. Grignon Szent Lajos még nem volt ilyen szemérmes, használta ezt a teljes alávetettséget jelent? szót Istennek és Sz?z Máriának való elkötelez?désében. Mindezt azért tehette, mert teljes bizalma volt bennük, s jól tudta, hogy Jézus és Mária nem élnek vissza ezzel a bizalommal, nem használják ki, nem fordítják rosszra…

Vajon él-e bennünk a szeretetnek és a bizalomnak ez a tüze? Merünk-e vakok lenni, hogy Isten szemével láthassunk? Bénák lenni, hogy Istenben és Istennel járhassunk és cselekedhessünk?

Remélem, hogy a válasz – határozott, vagy bizonytalan – igen lesz, még sokaknál. Akkor is, ha Isten különös útra hív bennünket. Akkor is, ha nem látjuk a következ? lépést. Akkor is, ha hinnünk és bíznunk kell, családtagjaink, barátaink tanácsai ellenére is. Akkor is, ha szívünk legmélyén érezzük a félelmet és remegést: mi lesz ebb?l?

Pedig tudhatjuk: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik ?t szeretik.” (1Kor 2, 9)

Mégis csak jobb Isten követni, mert az „Istent szeret?knek minden javukra szolgál” (Róm 8, 28), míg akik a saját szívük indulatait követik, azok – bármilyen keserves is ezt belátni –, önmagukat középre állítva, magukat istenítik… és azt is tudjuk, mi a bálványok sorsa…

Sípos (S) Gyula

Kemény szavak, lágyan ejtve

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. augusztus 09. hétfő

(A Látó olykor nagyon kemény szavakat használ, de nagyon lágyan ejti őket. Soha nem éreztem belőlük elítélést, de még csak szenvtelen tárgyilagosságot sem, vagy épp felszínes sajnálkozást. Inkább azt mondanám, hogy részvéttel beszél, de tudom, ez a szó sem fejezi ki teljesen azt, amit és ahogy ő mond.)

Ha Istent tagadjuk, akkor legelőször nem az ateizmushoz, hanem a háromezer hindu istenhez jutunk, a babona világának rettenetes börtönéhez. (Aki járt már Indiában, tudhatja, mit jelent az állandó félelem és rettegés. Ott nem lehet úgy útra kelni, bármit elindítani, hogy előtte ne jósoltatnánk, ne kérnénk valami szellemecske jóindulatát, ne mutatnánk be áldozatot halott köveknek és élő állatoknak.) Ha Isten van, akkor Ő Úr és Győztes a hamis istenek és démonok világa felett is. Ez a hatalmas lelki felszabadulás az elemek nyomasztó hatalma alól az egyik alapja annak a hatalmas megújulásnak, amit ma európai tudománynak és művészetnek hívunk.
Isten azonban nem csak van, hanem szeret is minket. Fontos ezt hozzátenni, hiszen enélkül Isten kényúr, mint a mohamedánok istene, aki teljes alávetettségben tartja követőit, kiszá-míthatatlanul és eleve determináltan. (Hogy pedig mi következik ebből, láthatjuk a muszlim társadalmak belső hierarchiáján és a nők, gyerekek, gyengék és elesettek teljes alávetettségén.) Isten szeret – ez a párbeszéd és az autonómia világa.
Keleten nincs Isten és nincs szeretet – ezért haldokolhatnak az utcán az emberek, hiszen előző életük bűnei miatt történik mindez. Ez a közöny világa és a kasztrendszeré. Az arab világban van isten, de nem szeret – ezért bármit meg lehet tenni az emberrel és bármit lehet kérni tőle, akár azt is, hogy robbantsa fel magát, meg még ezer embert. Hiszen minden Isten dicsőségét szolgálja, akinek természete bármi és bárminek az ellentéte is lehet.
Mi azonban tudjuk, hogy Isten van és szeret minket. Az Ő természete Szeretet. Ezért lehetséges, hogy szabad akaratunk legyen, ezért lehetséges kutatni a teremtett világot (ami nélkül lehetetlen a valódi tudomány – nem véletlen, hogy a keresztény világon kívül sehol nem alakult ki a modern értelemben vett kutatás és fejlesztés…).
Minden ebből következik. Ha Isten van és szeret minket, akkor az ember is lehet objektív létező és szerethető. Akkor a világ is objektív és kutatható, megismerhető. Ha Isten szeret, akkor a világ alapvetően jó – még a bűn megromlottsága ellenére is. Akkor a testünk és lelkünk valóságos, szerethető. Hamissá válik minden életellenes test-gyűlölet (bár a bűn miatt fegyelmezettségre van szükségünk). Istentől jövő értékes és megőrzendő ajándékká válik minden létező, az egész teremtett világ.
Ebből is látható, hogy a világ mai szomorú állapota nem a kereszténység miatt, hanem épp a kereszténység elsorvadása miatt következhetett be. Amíg erős keresztény alapokon állt a társadalom, addig, minden bűne ellenére, előre haladt. Volt ereje szembenézni önmagával is. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” bibliai fogalmak, a nem keresztény kultúrákban nincs központi szerepük.
Csak a keresztény Európa hirdethetett harcot a kasztrendszer nyomora ellen, nevezhette pedofíliának és kényszerítésnek a gyereklányok kiházasítását középkorú fér-fiakkal, ítélhette el a nők körülmetélését, az öngyilkossági kultuszt – és még sorolhatnánk. És a kereszténységében meggyengült Európa (és Amerika) beszél újra a „kultúrák egymás mellett éléséről”, hogy ilyen módon megússza a szembenállást az újra feléledő rossz gyakorlattal – de már nem csak a keleti és arab világban, hanem Európában is.

A Látó életének középpontjában Isten áll – látszólag paradox módon épp ezért olyan emberközpontú. Többször megfigyeltem már, milyen osztatlan figyelemmel és megértéssel fordult a vele beszélgető felé (felém is).

Sípos (S) Gyula

(Részlet a Látó - a teljes könyv című kiadványunkból, "A Látó filozófiája" című fejezetből.)

Az ördögi befolyás

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. augusztus 04. szerda

Az ördög „rendes” tevékenysége a kísértés a bűnökön keresztül, „rendkívüli tevé-kenysége” pedig a teljes megszállásra való törekvés a megrontáson, megkötésen, ostorozáson, betegségeken, átkokon stb. keresztül.

Vannak személyes bűnök, de vannak társadalmi bűnök is, ilyen pl. a szegények kizsákmányolása, vagy a fajgyűlölet. (Egyetlen bűn van, amely személyes, de mégsem mi követtük el – ez az áteredő bűn, ami az első emberpár bukása miatt mindannyiunkra kihat. Ez megbánni nem lehet, csak „lemosni” – ezt tette Jézus a keresztfán...)
 Az Egyház hét főbűnről beszél, amelyek olyan kapuk, amiken keresztül az ördög befolyást szerezhet személyiségünk felett. Ezek önmagukba nem tűnnek mindig olyan súlyosnak, mint a halálos bűnök, de jelenlétük elősegíti a bűnök elszaporodását, a rossz és megrögzött szokások kialakulását. (Ezek már jelei lehetnek a démoni megkötözöttségnek.) A hét főbűn: kevélység, fösvénység, bujaság, harag, torkosság, irigység, restség.
A gonosz lélek fegyvertárában elég sok eszköz van – hiszen évezredek óta figyeli és manipulálja az embereket -, ezek részletes ismertetésére nem térhetünk ki. A látó azonban egyik levelében érzékletesen mutatja meg a gonosz szellemi erő működését, ezért itt idézzük (az átkokról):
„Az átkok valóságos dolgok - erő, amely a gonosz szavak és tettek mögötti hatalomból ered. De a szeretet kibírja az átok nyomását. Egyszer láttam, mi történik, amikor megátkoznak valakit. Az átok ereje mint egy sötét búra borult az illető fölé, arra törekedve, hogy összeroppantsa őt. De azt is láttam, hogy a szeretet, mint fénylő erő visszatartotta ezt a sötét búrát. És minél jobban próbálta az átok összepréselni, annál nagyobb lett a „búra alatt” a szeretet ereje. (Hasonlatosan a fizikai törvényhez: ha a levegőt vagy folyadékot összepréselünk, abban megnő a nyomás…) Végül a szeretet ereje (ez a belső nyomás) úgy felfokozódott, hogy szétrobbantotta az elnyomó átkot. Ez a Szentlélek ereje, a dünamisz (dinamit) volt. Ezért kell minden körülmények között kitartanunk a szeretetben, mert a szeretet Isten ereje (áldás), és végül mindent legyőz…”
Az ördögi befolyás alatt álló ember úgy érzi, hogy élete bizonyos területe kicsúszik az ellenőrzése alól. Például bizonyos dolgokat kényszeresen csinál, s bár szeretne meg-szabadulni, nem megy neki. Vagy olyan dolgok történnek életében, aminek nem látja okát, például sorozatosan sújtják testi-lelki betegségek. Ilyenkor lehet feltételezni, hogy nem pusztán testi vagy pszichés ok áll fenn, hanem szellemi ok, ördögi befolyás is áll a háttérben. (Természetesen nagy óvatossággal kell eljárnunk a vizsgálódás során, s azt sem tehetjük meg, hogy a saját bűneink miatti felelősségünket áthárítjuk az ördögre, mintegy felmentve magunkat.)
Meg kell értenünk azt is, hogy vannak emberek, akik szeretik a bűnt és szívesen elköteleződnek a gonosz felé. A látó így ír a ezek megkülönböztetéséről egyik levelében (darázs és légydarázs):
„… az egyik darázs, a másik légy, amelyik csak úgy néz ki, mint a darázs. Ugyanolyan harsány sárga-fekete csíkos a potroha, hogy megtévessze és elriassza a madarakat (mi meg tudjuk különböztetni, mert légy-szárnyai vannak). Ez a légy azt mutatja: vigyázz, veszélyes vagyok, ne közelíts! Ez az „életvédő-stratégiája”.
Ugyanígy, vannak veszélyes (gonosz) emberek, és vannak, akik csak úgy néznek ki! Ők is úgy öltöznek, úgy viselkednek, úgy beszélnek, ha kell, ki vannak tetoválva – csuda rémísztőek tudnak lenni. Egész megjelenésük azt sugallja: vigyázz, veszélyes vagyok, ne közelíts! De valójában belül csak legyecskék. Érzékeny, sérült emberek, akik így próbálnak védekezni az őket ért testi-lelki traumák miatt, az egész világ ellen. Ha az ilyen embert megérinti Jézus szeretete, csodálatosnak tűnő változás áll be – mert a rejtőszínek alól előkerül a valódi természete.
De vigyázzunk, vannak darazsak is! Ezek valóban veszélyes emberek! Élvezik a megfélemlítést, a fájdalom-okozást, lételemük a gyűlölet és agresszió. Itt bizony olyan gonosz erő működik, hogy szabadulásért kell imádkozni – ha lehetséges és még nem teljesen megátalkodott – és önmagunk számára is belső erőért és békéért, mert a gonosz lélektől való agresszió közvetlenül a szívre hat félelem-nyomással…”
A gonoszságnak magukat átadó embereket felhasználva az ördög átkot mondhat ránk, ostorozhat és megronthatja életünket. Ördögi befolyás alá kerülhetünk azonban lelki sebeinken keresztül is. Ilyenkor a szabadulás mellett gyógyulásra is szükségünk van.
Amikor „megtérünk” – azaz elfogadjuk Jézus Krisztus szabadító kegyelmét életünkben – akkor az addig „halott” állapotban lévő lelkünk (a szellemi valóságunk) „meg-elevenedik”. Gyakran megtörténik azonban, hogy bár a lélek felszabadul, megelevenedik, a psziché és a test még beteg és megkötözött marad. (Érthető, hiszen egy hosszú évtizedek alatt megtört élet nem állítható helyre egyik pillanatról a másikra. Isten nem elvágni akarja a gordiuszi csomót, hanem finoman szét-bogozni, hogy minden, ami értékes és szép bennünk, életünkben, múltunkban és jele-nünkben, az megmaradhasson, de megtisztulva és megszépülve…) Ilyenkor hosszabb időt vesz igénybe a teljes felépülés.
„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5, 5)

Sípos (S Gyula

Realitás-érzék

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. július 26. hétfő

2010-júl-26

 

Mi a közös a hétvégén Budapesten autós üldözésbe bonyolódó férfi és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem között?

 

A realitás-érzék hiánya. Vajon mit gondolhatott magáról ez férfi, aki csúcsforgalomban, a feltúrt Budapest közepén akart fogócskázni a rendőrökkel? Miben reménykedett? Az az érzésem, hogy a fejében nem annyira a valóság, a realitás képei sorjáztak, mint inkább a bandita-filmek jelenetei, ahol az ügyes sofőr ezerrel száguldva, akár forgalommal szemben is simán lerázza üldözőit…
És miért hozom ide Bethlen Gábort, ezt a kétség kívül nagy formátumú erdélyi politikust? Ő egyébként nagyon ügyes és praktikus tudott lenni, a hatalom megszerzésének és megtartásának minden csínját-bínját kitanulta, vagyonát is ügyesen gyarapította, valamelyest még Erdély népét is konszolidálta – és mindezt miért? Az elérhetetlen vágyálomért, hogy Magyarország királya lehessen. Három háborút vívott a habsburg-magyar király hadaival, további tizennyolc vármegyét szerzett (majd vesztett el) Erdélynek, végül teljesen kimerítette önmagát és fejedelemségét is. Eleven fantáziája azonban nem csitult: beszállt a harminc éves háborúba, megcélozta a lengyel királyságot is, szövetséget ígért és kötött minden szembenálló féllel, ami aztán kínos ügyekhez vezetett. Titkos levelezését ugyanis többször elfogták és nyilvánosságra hozták, így kiderült, hogy az ellenérdekelt félnek is felajánlotta „kardja erejét” – kortársai őt tartották a legmegbízhatatlanabb szövetségesnek, akire nem szabad számítani semmilyen ügyben.
Az illúzió, az utópia olyan méreg, ami ha beveszi magát egy ember, egy közösség, egy nép életébe, teljesen tönkreteheti azt. Nagy emberek különösen is könnyen esnek ebbe a csapdába. Azt hiszik, hogy amit elgondolnak, azt parancsaikkal végre is tudják hajtatni. Az „akarat diadala” azonban előbb-utóbb mindig illúziónak bizonyul, a valóság ugyanis nem egyszereplős játék, hanem olyan bonyolult összefüggés-rendszer, amiben nagyon sokféle erő és akarat csap össze (és akkor Isten tanácsait és a gonosz lelkek sötét vágyait még nem is vettük bele).
Hunyadi Mátyás nagy álma a német-római császárság volt – ebbéli küzdelmében eltékozolta mindazt a vagyont, hűséget, összetartást, amit apja és társai kiharcoltak. Halála után nyilvánvalóvá vált utópikus tervének valódi gyümölcse: az Európa egyik legerősebb országának tartott Magyar Királyság darabjaira hullott.
Széchenyi István elméjének elborulását is – többek között -, az okozta, hogy látta: amit ő (kimagasló realitás-érzékével, diplomáciai tudásával, gyakorlatiasságával) – elért, a következő nemzedék utópikus vágyakra tékozolja el. Ez a Kossuth- Széchenyi szembenállás egyik fő oka, s mi már könnyen beláthatjuk: Széchenyinek volt igaza. (Kossuth nagyságát nem kisebbíti, de elismerhetjük: élete végéig nem tudott megszabadulni utópikus, illuzórikus terveitől, aminek a valósághoz egyre kevesebb közük volt…)
És akkor még semmit sem beszéltünk a kommunista utópia szép ígéreteiről és szörnyű valóságáról…
Jézus Krisztustól távol állt az utópikus gondolkodásmód, amiben kortársai nyakig fürödtek. Pontosan tudta, hogy kudarcra ítélt vállalkozás a római birodalom elleni katonai felkelés – amit a zelóták szerettek volna -, és nem pártolta azt. Látta, hogy a politikai, pénzügyi akciók is csak nagyon korlátozott területeken lehetnek sikeresek. Jézus ezért a maga forradalmát a szívekben hajtotta végre! És ez épp azért sikerülhetett, mert két lábbal állt a valóság talaján, kétféle értelemben is: először is, pontosan ismerte az emberek valóságos helyzetét, gondjait, bajait, örömeit, és ezekre nem utópikus, hanem nagyon is valóságos és megfogható választ adott. (Tanított, gyógyított, szabadított, stb.) Velük együtt élt, evett, ivott és aludt, ismerte álmaikat és vágyaikat, teljesen egy volt közülük, ezért válaszai az emberek válaszai voltak. Másodszor pedig azért, mert átlátta a valóság teljességét, annak szellemi vonatkozásait is: Isten akaratát, az emberi szív gyengeségét, a sátán és a világ csábítását és gyötrését, és mindezt figyelembe vette a válaszadáskor. Hogy pedig műve mennyire helytálló volt emberileg is, azt azon is lemérhetjük, hogy bár birodalmak jönnek-mennek, a nagy emberek nagy gondolatai semmibe hullanak, Jézus Krisztus igazsága és az Egyház azóta is fennáll, és minden nemzedékben újra felragyog.
Éppen ezért nekünk is óvnunk kell magunkat a papiros-ízű utópiáktól és az agyunkban bőségesen termő illúzióktól. Meg kell erősítenünk magunkban a realitás-érzéket, akár saját magunkról, akár közösségeinkről, egyházunkról és hazánkról van szó.
Azt jelenti ez, hogy akkor nem is lehetnek terveink? Épp ellenkezőleg! Ezeknek azonban már nem valamely utópiában kell gyökerezniük, hanem abban a vízióban, amit Isten ad megismerő munkánkban, s amely hatalmas távlatokat nyit előttünk a gyakorlati megvalósításban is...

Sípos (S) Gyula

Mi hiányzik? – az egyetlen kritérium…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. július 26. hétfő

2010-júl-19

 

Ha más vallások alapkönyveit olvassuk, meglepődhetünk azon, mennyi szép és igaz gondolat van bennük. „Ezt akár Jézus is mondhatta volna!”

 

A taoizmus szent könyvében (ha szabad ezt a szót használni), olvashatunk a gazdagok elvetéséről és a kicsinyek felmagasztalásáról, az erőszak elutasításáról. Konfuciusz a szeretet és az engedelmesség fontosságát hangsúlyozza. A hindu védikus irodalom alapműve, a Bhagavad Gíta éppúgy felismeri a teremtő Egyisten létét, mint a tao…
A sok szép, lés hitem szerint Istentől jövő inspiráció, megsejtés azonban mégis erőtlen és elmosódott marad, s végül ezek a vallások a teljes tévedésbe torkollnak. A háromezer hindu istenbe, a személy tagadásába, az emberi egyenlőtlenség igazolásába már a „szent művekben”…
Mi hiányzik? Mondhatjuk, hogy a Kinyilatkoztatás annyival több, mint a vallásos megsejtések, hogy éppúgy lehetetlen összevetni a kettőt, ahogy a hangya-kolónia sem feleltethető meg egy emberi társadalomnak. Ebben van is igazság, de én most egy egészen konkrét hiányra szeretnék rámutatni: egyetlen más vallás – és alapítója  -, sem tudta elhozni hívei számára a Kiengesztelődést és Megváltást! A kiengesztelődés művét Istennel és egymással, a kiváltást evilág sötétségéből az örök élet világosságába. Jézus Krisztus nélkül még mindig a megsejtések félhomályában botorkálnánk, Pál apostol kérdését válasza nélkül kiabálva: ki menthet meg engem ebből?!
Jézus Krisztus megváltó műve – élete, tanítása, kereszthalála és feltámadása – az alapja hitünknek és vallásosságunknak. Sokan vannak azonban, akik Krisztusra hivatkoznak és magukat kereszténynek tartják - mégis érezzük, hogy valami nem stimmel náluk…
Jézus ezt az egyszerűnek tűnő tanácsot mondja a megkülönböztetésre: „gyümölcseiről ismeritek meg őket. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa rossz gyümölcsöt…” El kell azonban ismernünk, hogy ma már az is összezavarodott, hogy mi a jó gyümölcs. Mit értsünk pontosan a szeretet, a szelídség, a jóság, a türelem vagy az engedelmesség alatt? És meddig, és milyen körülmények között érvényesek ezek?
Ma sokan mondják: templomba nem járok, imádkozni nem imádkozok, de keresztény vagyok, mert jobboldali vagyok, vagy éppen: keresztény vagyok, mert nem vagyok zsidó… az ilyen végletekig hamis meghatározások és megkülönböztetések helyett szeretnék most javasolni egy egészen egyszerű dolgot, ami tulajdonképpen lelki próbakövünk lehet: ez pedig az ellenségszeretet.
Az ellenség szeretete Isten jelenlétét, a Szentlélek ihletését, Jézus Krisztus megváltó művének elfogadását és az abban való életet mutatja. Tulajdonképpen minden más vallási rendszer, ideológia, politikai filozófia megbukik ezen az egyszerű próbakövön: ellenségszeretet. Csak Jézus Krisztus megváltó művéből, Isten tökéletes önkinyilatkoztatásából érthetjük meg, hogy ez az Atya valódi természete: Isten önmagát adta értünk, ellenségeiért, hogy újra gyermekei lehessünk. Isten megbocsátott nekünk, s a Miatyánk tanítása szerint nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek (és nem csak azután, hogy bocsánatot kértek!). Aki nem szereti felebarátját, embertársát, az nem szereti Istent sem. (Jézus a „felebarát” szó meghatározását az irgalmas szamaritánus példázatával magyarázza, s tudjuk, hogy Szamária és Izrael lakói gyűlölettel tekintettek egymásra…)
Isten kiengesztelődött velünk, és a kiengesztelés művét bízta ránk – írja Pál apostol. Akiben nincs meg az ellenség szeretete, abban nincs meg Isten jelenléte sem – kemény mondat ez, és még keményebb, ha ennek fényében nézzük meg azokat a politikai, gazdasági, társadalmi erőket, áramlatokat, akik most keresztényeknek nevezik magukat. Bizony, elbukunk ezen mi is! Elbuknak pártjaink, elbuknak eszméink, de még Egyházunk is elbukna, ha be nem mutatnák minden nap a templomokban az egyetlen Áldozatot, ki értünk adta önmagát... De ha Ő ezt tette, nekünk is ezt kell tennünk, még az ellenségeinkért is…

Sípos (S) Gyula

A „nagyobb jóval” való kísértés

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. július 26. hétfő

2010-júl-05

 

Nemrégiben egy fiatal házaspárt sétált el?ttem az úton. Kisgyerekük óriási hisztit csapva produkálta magát a járda közepén, a két szül? pedig kétségbeesetten próbálta „megmagyarázni” a hisztiz? fiúnak, miért is nem kellene ezt csinálnia.

 

(Idéz?jelben írom, hogy „megmagyarázni”, mert egy hároméves, hisztiz? gyerek igen kevéssé fogékony bármilyen magyarázatra, hacsak az nem az akarata teljes elfogadását jelenti.) Ismer?s jelenet, gondolom a legtöbb család életében volt ilyen b?ven, a miénkben is. Tapasztalt szül?ként én már megértettem – saját kudarcaink árán -, hogy a legrosszabb ilyenkor, ha „megérteni” próbáljuk a gyereket, esetleg „megmagyarázni” neki a dolgokat – itt bizony akaratok csapnak össze, és a gyereknek meg kell tanulnia, hogy hol az ? helye a családban. Minél kés?bb tanulja meg, annál több probléma lehet még bel?le…
Mivel ismertem a családot, beszédbe elegyedtünk, s amikor azt találtam mondani, hogy meg kellene fegyelmezni a gyereket, az anyuka azt válaszolta: „te el tudod képzelni, hogy Mária elfenekelte a Kisjézust?”
Nos, én sok mindent el tudok képzelni , de az minden képzel?er? nélkül is világos, hogy ez az anyuka nem Mária, a kisfiú pedig nem Jézuska. Nekünk mindannyiunknak, a b?n miatt romlott az emberi természetünk: van bennünk jóra való készség, de a rosszra való hajlam is. Hiszen épp azt kellene megtanulni a gyereknek is, hogyan gy?zze le – el?ször mindenképpen szül?i segítséggel -, a rosszra irányuló hajlamait, és hogyan er?sítse a jót. Bizony, a szabadjára engedett gyerek elvadul, mint a gondozatlan kert.
Keresztény szül?knél, de minden jóakaratú embernél is megfigyelhet? a „szeretettel való megzsarolás”: ha szereted a gyereked, akkor nem „bántod”! Ez a zsarolás azonban épp a valódi szeretett?l távolítja el a szül?t, mert ahhoz hozzátartozik a fegyelmezés is, mint az okos nevelés egyik eszköze.
A szentek beszélnek a „nagyobb jóval való kísértésr?l”, amikor a gonosz lélek, látva, hogy az illet? a jóra igyekszik, a még nagyobb jóval akarja kibillenteni ?t: Böjtölsz? Nagyon jó, böjtölj még keményebben, böjtölj 40 napon keresztül, ne egyél, ne igyál! – sugallja. Imádkozol? Nagyon jó, de imádkozz még többet, még ezt is mondd el, meg ezt is… 
Azt gondolom, hogy amikor a sátán a pusztában megkísértette Jézust és abszolút hatalmat ígért neki a világ felett, akkor ebben benne volt ez a „nagyobb jóval való kísértés is”: Igen, te jó vagy és mindent jól látsz és jót akarsz – látod, tiéd lehet minden hatalom, az emberek majd azt fogják tenni, amit te akarsz, úgy irányíthatod ?ket, ahogy te akarod… Jézus azonban tudta, hogy ez az út mindenképpen önkényuralomhoz, és ezzel együtt a szeretet és a szabadság elvesztéséhez vezet. (Mint ahogy ez a történelem folyamán számtalanszor bebizonyosodott. A diktátorok mindig a nagyobb jót ígérték – aztán mi lett bel?le…)
Nem tudom figyelmen kívül hagyni a mai magyar párhuzamot. „A gazdaság, a kultúra, a média világában annyi rossz és gonosz dolog van. De most végre miénk a hatalom, meghozzuk a jó törvényeket, kinevezzük az engedelmes embereket, akik ezeket végrehajtatják - és minden rendben lesz.” Ez még mindig ugyanaz a „nagyobb jóval való kísértés”!
Igen, nagyon fontos, hogy lehet?leg olyan gazdasági, kulturális, jogi környezet alakuljon ki Magyarországon, ami segíti a jó dolgok növekedését és gátolja a rosszakat. Ezek azonban csak küls?, mintegy keretet képz?, a nyilvánvalóan gonoszt (Tízparancsolat) fegyelmez? törvények lehetnek, és nem mehetnek át a bels? világba (Nyolc boldogság), a lelkiismeret világába! Mert lehet ugyan olyan törvényeket hozni, amelyek „a jó lelkiismeretet” szabályozzák – de ez illúzió. (És sokkal nagyobb, mint akár csak néhány évtizede, vagy pláne évszázada, amikor a cenzúra még elfogadott eszköz volt. Ma olyan technikai eszközök állnak bárki rendelkezésére, amelyekkel könnyen kikerülhet minden „rendszabályozást”, és még a „szabadságharcos” dics? glóriáját is megkapja a feje fölé hozzá!)
Nem gy?zöm hangsúlyozni Sz?z Mária tanítását Medjugorjében: teremtsetek el?ször békét a szívetekben, aztán a családotokban, majd a környezetetekben… (Az er?vel és hatalommal összetartott jugoszláv béke szétesett egy pillanat alatt, és a szívek indulatai polgárháborúba sodorták az egész délszláv térséget.)
A szív megmunkálásához id? kell. A jó törvények keretet és támogatást nyújthatnak ehhez, de nem többet. A dolgok másik, nagyobbik felét nekünk kell elvégeznünk: imával, szeretettel, helyes tettekkel, jó m?vek megalkotásával, minden missziót Istenben és Istennel. Ha nem így teszünk, végül olyanná válunk, mint a tanácstalan szül? a hisztis gyerekkel – és ez senkinek se lesz jó…

Sípos (S) Gyula

Sebezhető pontjaink

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. július 26. hétfő

2010-júl-12

 

Rögtön egy példával kezdem: Októberben jön hazánkba Ozzy Osbourne, akit nyivános sátánimádóként ismerhetett meg a világ, mint a Black Sabbath (fekete szombat) heavy metál zenekar frontemberét.

 

Szívesen hirdette magát, mint a sátán földi helytartója, és igyekezett is megfelelni rajongói várakozásainak: hol élő denevért harapott ketté a színpadon, hol alkohol- és drog-botrányaival tündökölt (a ’70-es évek közepén börtönbe is került). Lemezeik milliós példányszámban keltek el – majd amikor a zenekar feloszlott, Ozzy ott folytatta, ahol a börtön előtt abbahagyta. Először új bandát alapított, majd Ozzyfeszt néven saját fesztiválturnét szervezett - de a legnagyobb dobása az MTV zenei csatornán futó valóságsója volt, ahol egész családjával együtt tündökölt: ő lett vagány és szuperliberális családapa, életminta a felnövekvő nemzedéknek. Lemeze pedig újra a lemezlista élére került… Koncert-turnéja plakátján fekete szerelésben áll, angyalszárnyakkal, és egy fekete zászlót lobogtat…
Ozzy magyarországi koncertje jól illusztrálja, hogy társadalmunk védekező-rendszere – ami magában foglalja kultúránkat, közéletünket, családunkat, lelki életünket, stb. – olyan lyukas, mint egy ementáli sajt. Szinte minden átfér rajta, ami elég híres, elég sok pénzt termel, elég trendi, vagy csak elegendő pénz és hatalom áll mögötte. Talán nem is jó példa az ementáli sajt, mert ott talán mégiscsak a sajt a meghatározó, nem a lyukak, míg nálunk már a lyukak foglalták el a fő helyet. Galaktikus sötét lyukak, amelyek a maradék „anyagot” – védekező rendszerünket -, is úgy szívják magukba, mint csillagászati névadójuk a fényt. Itt pedig a lelki és értelmi világosság vész el, hogy talán elő se kerüljön többé.
De nem csak a kultúránk ilyen lyukacsos, hanem gazdasági életünk, közösségi viszonyaink – a teljes felsorolást mellőzöm – is. Nézzünk csak önmagunkba: mi engedjük meg gyerekeinknek, hogy házasság és család helyett próbaházasságokban éljenek együtt, felelősség nélkül múlatva az időt – hát ilyen a világ, mit tegyünk? Mi adunk nekik pénzt – akár erőnkön felül is – a nyári fesztiválokra (hadd szurkoljanak részegen a vizespóló-versenyen részt vevőknek -, mi hallgatunk a gólyatáborok egyre brutálisabb légköréről, mi hagyjuk szó nélkül, amikor előttünk szidnak embereket (nem a mi pártunkhoz tartozik, még helyeslünk is)… mi tettük ezt az országgal, nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Mert nem csak a „multik” zsarolták tönkre a gazdaságot, nem csak a másik párthoz tartozó politikusok loptak és hazudtak, nem csak a bulvármédiában tarol a gonosz… Ha a „mi kutyánk kölykéről”van szó, nekünk is felénk hajlik a kezünk. Mi is csak a „mieinknek” osztunk: pénzt, paripát, fegyvert. Bizony a mi ellenálló képességünk, és egyáltalán, a mi állóképességünk is nagyon csekély ma már a kísértéssel és csábítással szemben.
Egy nagyon szelíd és nyugodt fiút megkérdeztem, hogy milyen lett a bizonyítványa. Sorolta, s mondta: magatartás – közepes. Kérdeztem tőle: hát mi rosszat tettél, hogy hármast kaptál? Azt felelte: semmit. De jót se…
Ha van a lyukak közt még anyag, az csak azért, mert vannak még közöttünk, akik még akarnak jót tenni: szóval is és cselekedetekkel is. Akik lementek az árvíz sújtotta településekre, akik pénzt adtak és gyűjtöttek, akik imádkoznak, akik nem engedik el a gyerekeiket az őrült fesztiválokra, inkább maguk szerveznek nekik programokat…
Végülis miért is ne alakulhatna át ez a lyukacsos szövet hálóvá? Hiszen sebezhető pontjainkat megtalálva, azokra helyes választ adva pont azokat szólíthatjuk meg, „foghatjuk ki”, akik éppen érzékenységük, sebezhetőségük miatt kerültek a sötét oldal vonzásába.
A 16 éves lányom most egy hétig fogyatékos felnőttekkel táborozott, és nagyszerűen helytállt ebben a nehéz szituációban. (Büszke vagyok rá, dicsekszem is vele! Egyházközségünk hittantáboraiba pedig mindhárom gyerekem megy (a lányom volt néptánc-táborban is). Így legalább valamennyire nyugodt lehetek, s bízom benne, hogy a néhány napos közös nyaralásunk sem a feszültségekről fog szólni, hanem az örömről, békéről, közös kalandról…
Természetesen nem lehet a gyerekeink mellé gondolatrendőrséget állítani. De hiszem, hogy szeretettel, okos beszélgetéssel távol tarthatóak Ozzy-tól és hasonszőrű tettestársaiktól. És talán eljön az az idő is, amikor már annyira megerősödik társadalmunk immunrendszere, hogy már nem éri meg sátánista koncerteket szervezni – vagy épp hazugsággal, gyűlölettel kampányolni -, mert az csak veszteséget termel, minden értelemben…

Sípos (S) Gyula