Elment a lányom

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. augusztus 06. hétfő

Fiúk sírjatok! Múlt hét pénteken Katica lányom jelöltként beköltözött Budakeszin a Domonkos nővérek rendházába. Régi történet ez, már középiskolás korában azzal sokkolta a fiúkat, akik udvarolni akartak neki, hogy barátkozhatnak, de ő apáca lesz… Egyszer egy férfi megállított az úton és számon kérte rajtam, hogy miért akarom, hogy a lányom apáca legyen! Én ebben ártatlan vagyok – válaszoltam – mosom kezeimet, a lányom úgy dönt, ahogy akar. Hát tehetek én arról, hogy Jézus udvarol neki?

Az útmutatás hiánya

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 30. hétfő

Feleségem régi kívánsága teljesült, a hétvégén két baráti családdal felmentünk a Magas Tátrába a Lomnici nyereghez túrázni, meg szép templomokat nézni. (Két sokórás erős menetünk is volt a hegyre, esőben a kövek között, én meg rájöttem, milyen jó, hogy én az Alföldre születtem, napsütéses sík vidékre... :-) ) Nem erről akarok azonban írni, hanem először egy meglepő dologról, ami mintha egész Szlovákiára jellemző lenne.

Kívülről és/vagy belülről meghatározott emberek

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 21. szombat

Többféle módon rendszerezték már a személyiség-típusokat. Talán a legismertebb a szangvinikus-kolerikus-melankolikus-flegmatikus felosztás, illetve a Jung által alkalmazott extrovertált-introvertált, azaz inkább kifelé és inkább befelé forduló személyiség felosztás. (Bár az asztrológia tévút, az is tipizálni próbál, a csillagjegyekhez tulajdonságokat rendelve. Tévút, mert nem a személyiségből indul ki…)

Mi a te neved?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 16. hétfő

„Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” (Jel 2, 17) – olvassuk a Szentírásban, a Jelenések könyvében. Ez az „új név” mintegy összefoglalja személyiségünk és küldetésünk lényegét. Szűz Mária vagy Keresztelő János ismerték és megélték a saját „új nevüket” – és nekünk sem kell teljesen a sötétben tapogatóznunk.

Egy imaszolgálat tanulságai

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 09. hétfő

Szombaton Regina Collins nővér tartott gyógyító lelki napot Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában. Nagyon sokan jöttek el, és ehhez képest kevés imaszolgálatos volt, ezért Regina nővér azt kérte az emberektől, hogy még a kápolnában, Jézusnak mondják el az imaszándékaikat, ne a szolgálattevőknek. Minket, értük imádkozókat pedig sorba állított az udvaron, az imát kérők odajöttek, röviden imádkoztunk értük, majd mentek a következő imádkozóhoz.

Isten győzelmet ad…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. július 02. hétfő

2012-ben jelent meg az „Isten győzelmet ad” című könyvünk, aminek a bevezetőjében ezt írtam: „A Szűzanya 2012. augusztus 2-i medjugorjei üzenetét így kezdte:  Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel…” (…) Ha pedig Isten nem adja fel, ha a Szűzanya nem adja fel – akkor nekünk sem szabad feladni a küzdelmet! Jézus Krisztus már az életét adta értünk – és mi? Nekünk is legalább a személyes életünket fel kell ajánlanunk: Használj engem Uram!

A hiperaktív és a pszichopátiás - avagy a megkülönböztetés fontosságáról

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. június 25. hétfő

Néhány példa a megkülönböztetésről, az igaz és a hamis, a jó és a rossz szétválasztásáról, amihez – ha előre akarunk haladni -, szükséges az elméleti tudás, a tapasztalat és a Szentlélek sugallata, a megkülönböztetés ajándéka is. Sokkal nagyobb szükségünk van erre, mint gondolnánk!

Erőszakosaké a mennyek országa?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. június 18. hétfő

Jézus – Keresztelő János bebörtönzése kapcsán -, nagyon különös mondatot mond, amin napjainkban érdemes elgondolkodni: A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt.” (Mt 11, 12) Mit is jelent ez pontosan?

Gerendák a szemünkben

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. június 04. hétfő

Néhány történet arról, milyen az, amikor azért látjuk meg a szálkát a másik szemében, mert úgy be van gerendázva a szemünk, hogy a kicsi réseket már egy szálka is eltömíti:

Miért ez a főparancs?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. június 11. hétfő

Zeusz nem várta el, hogy szeressék. Síva sem követelte ezt követőitől. Buddha beszél ugyan irgalomról, de csak mellékesen, a célja a minden kötöttségtől, így a szeretet kötöttségeitől való megszabadulás is. A népek istenei követelhettek áldozatokat, engedelmességet, rítusokat, de az emberek szeretete különösebben nem érdekelte őket, még azoké sem, akiket elcsábítottak (mint pl. Zeusz Európét).

Rettenetes mondatok Jézustól

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. május 28. hétfő

Olyan mondatok, amelyek olvashatók az evangéliumban (Örömhírben!), de amelyet a legszívesebben kiradíroznánk belőle. Nem tehetjük, így hát kimagyarázzuk, ahogy csak tudjuk. Pedig Jézusnak ezeket a szavait az első keresztény nemzedékek még halálosan komolyan vették, és nem volt olyan keresztény megújulás a történelemben, amelyik ezekre különös figyelmet ne fordított volna.