Isten tanúságtétele rólunk

Kategória: Eheti Megjelent: 2018. január 07. vasárnap

A Jézus-korabeli Izraelben, amikor egy fiú elérte a megfelelő kort, apja kiállt vele az egész közösség elé, és ünnepélyesen bemutatta a gyülekezetnek: Ez az én kedves fiam! Most képzeljük el, mit érezhetett Jézus, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, és a mennyei Atya mindenki füle hallatára ugyanígy tett tanúságot róla: Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!" (És persze hányféle módon reagálhattak mindazok, akik ezt hallották...) Ami még ennél is csodálatosabb, Isten többszörös módon rólunk is ugyanilyen módon tesz tanúságot...

Fontoljuk meg.

Legelőször is tanúságot tesz arról, hogy szeret és elfogad minket azáltal, hogy élünk. Ha ugyanis Ő nem mondott volna igent az életünkre, nem lennénk. (Hiszen mi emberek is nemet tudunk mondani az utódainkra - az abortusz bűnét elég említeni -, mennyivel inkább tudna az Úr, ha akarná...) Ő azonban igent mondott ránk! Még ha mi nem is, de Isten látott bennünk valami szépet, értékeset, fontosat, Ő szeret minket és azt akarta, hogy legyünk!

Szeretetét kimutatta irántunk azzal is, hogy - általában véve -, olyan létfeltételeket biztosított számunkra, amelyek között biológiailag és pszichésen, testileg és lelkileg könnyedén élhetünk. Pontosabban élhetnénk, ha nem tennénk tönkre környezetünket, családunkat... ezért azonban Isten nem hibáztatható.

Még inkább megérthetjük szeretetét abból, hogy megtérhetünk hozzá, és ingyen, az Ő jóságos szeretetéből hozzá tartozhatunk. Én életem első huszonöt évében annyi bűnt elkövettem, hogy ha én lennék Isten, egy ilyen alakot mint én, biztos nem térítettem volna magamhozz. (Még hogy a Fiam drága vérét ilyen szenny alakokra pazaroljam? Arról nem is beszélve, hogy azóta se jutottam a tékozló fiúnál komolyabb pozícióba...)

Ma is, most is, mindannyian megkeresztelkedhetünk vízzel és Szentlélekkel. Ma is, mi is hallhatjuk, hihetjük, hogy Isten azt mondja nekünk: te vagy az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik!

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, hogy Szentlelkeddel szállj le ránk újra! Add meg nekünk a bűnbánat és megújulás kegyelmét, hogy teljes örömmel vallhassuk meg az egész világnak: Te vagy a mi Istenünk és veled élni a legjobb dolog a világon! Ámen

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)