Szellemi hadviselés – a három csapás
Az ördög állandó törekvése, hogy megrontson minket személyükben, kultúránkban, Istennel és egymással való kapcsolatunkban. Most három embert, és rajtuk keresztül három olyan szellemi irányzatot szeretnék megmutatni, amivel a gonosz lélek elérte, hogy gyökeresen megváltozzon – talpáról a feje tetejére álljon -, gondolkodásunk önmagunkról, társadalmunkról és az egész teremtett világról.
Ez nem azt jelenti, hogy ez a három ember mindenestül gonosz volt, vagy hogy amit mondtak, abban nincs igazság – csak épp az igazságok is a hazugságok szolgálatába álltak. Arról sincs szó, hogy ez a három ember tehetne mindenről. Munkásságukat mintegy szimbólumként emelem ki, hogy jobban megérthessük ezeket a pusztító folyamatokat.
1. Az emberi személy „kivonása” Isten alól.
„Régen” – hogy most ezt a szót használjuk a megrontás előtti időszakra -, az ember úgy gondolt magára, mint „felülről” meghatározott lényre. Olyanra, akinek – az állatokkal szemben -, szabad akarata van, aki tudatos döntéseket hoz és képes megfegyelmezni belső világát. Lehetséges, hogy az ember élete a szépre, jóra és igazra irányuljon, ez kedves Isten előtt, és ez akadályozza meg azt is, hogy a társadalom szövete szétszakadjon. Aztán jött Sigmund Freud (1856-1939) és azt mondta, hogy ez az emberkép hamis, mert a személyiség „alulról” meghatározott. A tudattalan a döntő, a tudat csak vékony héj a tudattalan hatalmas óceánja fölött. A tudatos énünk „sodródik”, anélkül, hogy értené önmagát, a tudattalan elfojtása pedig testi és lelki betegségekhez vezet - ezért a tudattalan világát, az ösztönök világát fel kell szabadítani… Nem vitatva az ebben meglévő igazság-morzsákat, ez az elképzelés felmentette az embert a szabad akarat „béklyója” alól és utat nyitott minden „felszabadítási törekvés” előtt (lásd pl. szexuális forradalom). Végső soron felszabadította az embert Isten tanácsai és a bűn tudata alól. Ami „régen” dekadencia volt, az így vált normává…
2. A társadalmi élet „kivonása” Isten alól.
„Régen” – használjuk újra ezt a szót -, az emberek úgy gondolkodtak a történelmi, társadalmi folyamatokról, hogy azokat (Isten akaratán túl), az emberi döntések és erőfeszítések, az igazság keresése és a nagy eszmék küzdelme határozza meg. A történelem oktatásában is súlyt helyeztek a nagy, történelemformáló emberek életének megismertetésére, gondolataik és tetteik hatására. Aztán jött Karl Marx (1818-1883), és ezt mondta, hogy ez tévedés, a történelmet ugyanis nem emberek, hanem a nagy társadalmi, anyagi erők mozgása viszi előre és mi nem tehetünk mást, mint hogy felismerjük ezt a társadalmi és történelmi szükségszerűséget – dialektikus materializmus – és ennek szolgálatába állunk. Hogy ez milyen eredménnyel járt, azt megtapasztalhattuk a „létező szocializmus” évtizedei alatt. (Ironikus, hogy miközben Marx az emberi tényező jelentéktelenségéről tanított, mindent megtett, hogy ő maga minél jelentősebb tényezővé válhasson…) Az emberi szabadság és felelősség helyébe megint csak belépett a szükségszerűség és vele a felmentés minden bűn alól. (Ahogy szegény Lukács György mondta: „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus” -, ezért a szocializmus előmozdítására minden eszköz elfogadható…)
3. Az egész teremtett világ „kivonása” Isten alól.
„Régen” nem volt olyan nép, aki valamilyen módon ne tudta volna, hogy a világot Isten (istenek) teremtette. Életünk ebben a teremtett világban pedig feladatot és felelősséget is jelent, a természet megismerése pedig Isten megismeréséhez is közelebb visz minket. Aztán jött Charles Darwin (1809-1882) aki azt tanította, hogy az élet csodája csupán vak véletlenek sorozata és az evolúciós fejlődés néhány egyszerű, mechanikus szabály szerint történik (természetes szelekció, mutáció). Ezzel az egész teremtett világot „istentelenítette”.
Így történt, hogy mára az embernek nincs szüksége Istenre sem a személyes, sem a társadalmi léte, sem a természetes világ megértéséhez. Ebben az Isten nélküli világban paradox módon nincs szabad akarat, mégis mindent szabad (minden megmagyarázható, mindenki felmenthető). Úgy tűnik, a gonoszság ereje diaalt aratott, mert sikerült neki egy olyan világértelmezési keretet felállítania és elfogadtatnia, ami kiiktatja Isten létét és tanácsait az életünkből. Mi azonban tudjuk, hogy ez a sátáni megrontás eredménye, s nekünk újra a feje tetejéről a talpára kell állítanunk mindent. Ez a helyreállítás munkája, ami prófétai munka (is): mindent újra vissza Isten gondviselő szeretete alá! A személyes életünket (küzdelem a bűnök ellen és az életszentségért), társadalmi életünket (házasságunkat, családi és közösségi életünket, munkánkat Isten tanácsai szerint élve), és az egész teremtett világot (élet- környezet- és természetvédelem és -szeretet).
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)