Miért könnyezik a Szűzanya hazánkban?
Pásztón két Szűzanya szobor könnyezik. Kaposfüreden vérző ostya, egy másik helyes a feszületből olaj csöpög… Mi történik itt? Esetleg megint valóra válik Jézus próféciája, hogy ha az egyház hallgat, „a kövek fognak megszólalni”? És ha ez így van, mi a baj a magyar egyházzal – és általában Magyarországgal -, ha Isten ilyen erőteljes jelekkel akar felébreszteni minket?
Előhozhatnánk a régi dolgokat. Például a még mindig rendkívül magas abortusz-számot és azt, hogy bár a kormány szavakban a magzatgyilkosságok ellen van, sikerült olyan (látszat) jogszabályt alkotnia, amin annyi kiskapu van, ahány lyuk egy szitán, így az orvos-mészárosok gond nélkül folytathatják véres üzletüket. „Jaj nektek, képmutatók, farizeusok!”
De emlékeztethetnénk mindenkit arra a szintén jézusi mondatra is, hogy „amelyik ország önagával meghasonlik, az elpusztul” – és lehet-e látványosabb jele meghasonlásunknak annál, mint hogy a politikai vezetőink óriásplakátokon hirdetik, mennyire utálják egymást (és ezzel együtt minket, akiket képviselnek)?
Sorolhatnánk az Egyház által égbekiáltó bűnöknek nevezett dolgokat: gyilkosságok (ide tartozik a mások jó hírének legyilkolása is), homoszexualitás, árvák és özvegyek sanyargatása, a munkás megszolgált bérének visszatartása… van-e olyan közöttünk, aki ezekre ne tudna néhány példát mondani?
De nem ezért sír a Szűzanya – hanem azért, mert mindehhez mi, keresztények asszisztálunk: hallgatólagosan elfogadjuk, sőt, tevékenyen részt veszünk benne! Nem mi vagyunk a kovász, amelyik a világot legalább egy kicsit krisztusibbá teszi, hanem pont fordítva, a világ kovásza formál minket is egyre világibbá.
Pártunk és kormányunk azt mondja, hogy ők aztán keresztények és a keresztény értékek védelmezői – tehát ha ők gyűlölködnek, akkor azt csakis a jó érdekében teszik. Mi pedig – feledve, hogy „Isten a kiengesztelődés szolgálatával bízott meg” minket -, beállunk a farkasfalkába, együtt vonítani a többiekkel.
Egyet tanultunk meg a Szentírásból, amit Rákosi elvtárs is: „aki nincs velünk, az ellenünk”. Ha pedig ellenünk, akkor velük szemben minden eszköz megengedhető: lehet lopni, csalni, hazudni. Lehet korruptnak lenni – miért is ne, hiszen mindez a „mi” érdekeinket szolgálja…
Csakhogy nem lehet, legalábbis nem következmények nélkül, még akkor sem, ha ez látszólag egy következmények nélküli ország.
Igaz, a politikai látványpékség remekül működik. Hiszen nem mondom én, hogy rossz dolog vadászni járni, épp most van idénye, meg aztán, az urak már csak így szokták. Fehér lovon lovagolni is szép látvány, feszül a mellkas, tapsol a tenyér… aztán lehet erőteljesen, öblögetősen beszélni a hazáról is, ütni-verni a gonosz migránst, liberális zsidó cigányt, - csak a nagy nemzetmentés közepette épp szétesik a hazánk.
Istent ugyanis nem érdeklik a magunkra aggatott szép, nemzetmentő cimkéink. Ő pontosan tudja, mi van a ruhánk, a bőrünk alatt. (Pénz, hát mi más a mindenkori kisgömböc Döbrögi uraméknak? Meg még egy kis hatalom…) Istent nem lehet palira venni lózungokkal, jelszavakkal. Nem lehet befenyíteni, megcsicskáztatni sem. A furfangosan kiagyalt jogszabályokra is csak legyint.
De ha az Ő kegyelme eltékozlódik életünkben, akkor ugyan mi fog összetartani minket?
Semmi.
Akkor talán elvesző népét siratja a Magyarok Nagyasszonya. Akkor talán Jézus Szíve értünk vérzik az Oltáriszentségben. Akkor talán az Úr most is azt várja, kit kenhetne fel szent olajával, aki elvállalná a keresztet, a szólás, a cselekvés keresztjét a népért.
Hol vannak a próféták, hol van a prófétai egyház, amely a tetőkről hirdetné, ez így nem mehet tovább? (Helyette vannak szuper magán-kinyilatkoztatásaink arról, hogy Isten mennyire szeret minket – ami igaz, de ettől még szakadékba zuhanhatunk, nálunk a kormány -, és arról, hogy a pápa már megint antikrisztus, mert lám, milyen feszület van a kezében… Közhelyek, butaságok és hiábavalóságok tengere.)
A magyar egyház hallgat. Ez a legnagyobb baj.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)