Az első muzulmán hullám tanulságai
Hogyan történhetett meg egykor, hogy a Mohamed vallását követők olyan rövid idő alatt képesek voltak elsöpörni Keleten a virágzó keresztény civilizációkat? „Akik nem tanulnak a történelemből, arra kényszerülnek, hogy újra megéljék azokat.” Érdemes elgondolkodnunk most, az új muzulmán invázió napjaiban erről, nehogy mi is ugyanazokat a hibákat kövessük el, mint elődeink.
Talán létszámukban nagyobbak voltak az újhitű muzulmán törzsek, mint a keleti keresztény (és perzsa) királyságok? Épp ellenkezőleg! Akkor talán harcosaik legyőzhetetlenek voltak? Eddig ismeretlen taktikával, fegyverzettel támadtak? Dehogyis. Ha komoly és értelmes ellenállással találkoztak, általában vesztettek a perzsa és a bizánci csapatokkal szemben is, a mongol hódítás pedig majdnem az iszlám fennhatóság végét jelentette Keleten. (Ekkor terjedtek el Európában azok a legendák, hogy jön János pap a seregeivel, és kiveri a szent helyekről a hitetleneket – aztán mi is megismerkedtünk a mongol áradattal és a naiv remények a legyilkoltak tömegeivel együtt szálltak sírba.)
Az viszont több, mint figyelmeztető jel, hogy míg a mongolok Kínában az ottani kultúrát és hitvilágot tették magukévá, a meghódított iszlám területeken az iszlámét, a keleti (orosz) keresztény területeken ezzel szemben vagy megmaradtak a törzsi hitükön, vagy muzulmánokká lettek! Hová lett a krisztusi hit ereje, amely néhány száz éve még kereszténységre térítette a népvándorlás népeit, köztük minket, magyarokat is?
Milyen okai vannak ennek az összeomlásnak?
Az egyik ok mindenképp a hamis felsőbbrendűség tudata és az az öntelt és elbizakodott birodalmi mentalitás, amely ezeket a keresztény országokat Istentől valónak és örökké tartónak gondolta. Vajon nem így gondolkodunk most mi is, a Nyugat országai? A mi demokráciánk felsőbbrendű, a mi kultúránk szebb és csodálatosabb, a mi tudományunk előbbre jár, a mi gazdagságunk felülmúlja azokét, ráadásul még keresztények is vagyunk… Hát nem ebben buktak el már Izrael fiai is? Hová lett a dávidi királyság? Mi lett a jeruzsálemi templommal? (Csendben rámutathatunk arra is, hogy a muszlim megújulás is azt gondolja, hogy ő a felsőbbrendű, az igaz és egyetlen jó, és ez törvényszerűen bukásukhoz fog vezetni – de mikor és milyen áron?)
Önképünk téves és hamis.
Isten az élet pártján van – akkor miért is védjen istentelen, magzatgyilkos kultúrákat?
Isten a hűség, tisztaság és család pártján áll – akkor miért is védjen ezeket szétmorzsoló országokat?
Ha egy ország, egy kultúra helyén már csak annak burka van meg, ha egy népet már csak a bűn és haszon kötelékei tartanak egyben – vagy már az sem, mert még a bűn és haszon is csábítóbb a határon túl -, akkor ne csodálkozzunk, ha ezt a burkot egy kard hegye kipukkantja.
A keresztény hit erodálódott el egykor a Kelet-Római Császárság népei között és utódállamaiban. Megroppantotta a hatalom és gazdagság és szétzilálták az áldatlan és értelmetlen hitviták. (Vajon a Szentlélek az Atyától, vagy az Atyától és a Fiútól származik? Nyilván fontos kérdés, de ha ez akadálya annak, hogy Róma segítséget nyújtson Bizáncnak, akkor ez egy értelmetlen kérdés – a válasz pedig a muzulmán áradat volt. A hitvitáktól és súlyos adóktól gyötört nép a meghódított területeken szinte ellenállás nélkül tért át az egyszerű és könnyen érthető – és kevesebb adót beszedő -, új hitre.)
Ma is mi, maradék keresztények egymással vitázunk, ahelyett, hogy az Örömhírt hirdetnénk. Legújabb példa: elkezdődött a reformáció 500. évét köszöntő emlékév és buzgó protestáns teológusok máris publikálják írásaikat arról, miért volt igaza Luthernek és Kálvinnak és miért nem lehet keresztény egyetlen pápista sem. (És még csak most kezdődött el az év!) Hamis és gonosz minden ökumenikus törekvés, írják – de ugyanezt a szelet fújják katolikus oldalról is, ez támad a pünkösdi keresztények és mind a négy égtáj felől is. Most, amikor összefogásra lenne szükség, még növekszik a széthúzás. Kinek jó ez? Krisztus népének bizonyosan nem.
Ahogy egykor nem védték meg Bizáncot a falai, úgy most sem védenek meg minket sem a tankok, sem a bankok, sem a kerítések, sem a bűn exportja. Csak egyetlen dolog erősebb Mohamed fiainak hiténél – Jézus Krisztus fiainak, Isten gyermekeinek hite és szeretete. Amíg a muszlim hitszónokok mutogatni tudnak az újpogány Európa bűneire és csábítani tudnak annak gazdagságával, mindig lesznek követőik. De ha Európa megtér, ha a keresztény hitszónokok újra fel tudják mutatni Isten erejét és szeretetét, akkor vajon mire hivatkoznak majd Allah követői?
A világ olyan amilyen - lehet, hogy szükség van a tankokra és falakra. Az viszont biztos, hogy még nagyobb szükség van a keresztény megújulásra, ami most is, mint mindig, csak ezzel a kiáltással tud elkezdődni: Térjetek meg, mert elközelgett Isten országa!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)