Magyar blődli

Kategória: Eheti Megjelent: 2016. október 03. hétfő

Emlékeztetőül: amikor Nelson Mandelát, a dél-afrikai elnyomó rezsim elleni küzdelem élharcosát - később az ország elnökét – eltemették, a nagy stadionban ott álltak a világ politikai hatalmasságai, akik egymás után mondták gyászbeszédeiket. Egy jeltolmácsot is alkalmaztak, hogy még a siketek is megértsék… aztán kiderült, hogy a jeltolmács értelmetlenségeket mutogatott, aztán az is, hogy skizofrén és többszörösen súlyos bűncselekményeket elkövető férfi. Akaratlanul is milyen leleplező jelkép!

Jelképe ez a férfi a nagy politikusi szóöblögetés értelmetlenségének és hazugságainak. Az apartheid rendszerrel vígan üzletelő, majd az annak bukásában kulcsszerepet játszó férfi sírja fölött krokodilkönnyeket hullató vezetők képmutatásának. És jelképe bizony annak a skizofrén, meghasonlott állapotnak is, amibe minket húznak bele. Itt állunk nagy halottunk, a kvóta-népszavazás sírjánál, hallgatjuk a mindenoldalú győzelmi jelentéseket és azon gondolkodunk: mire volt jó ez az egész?
Pártunk és kormányunk az eredménytől függetlenül törvényt alkot, amit akkor is megtehetett és megtett volna, ha nem lett volna népszavazás. Az ellenzéki „pártunk és kormányunk” - szintén az eredménytől függetlenül – újra bejelenti a kormányzó erők dicstelen halálát. Mi pedig nézzük a nekünk készült műsorban jeltolmácsot és próbáljuk kisilabizálni, mi is történik. Miért szórták szélbe megint a milliárdokat, miért ugrasztották össze – külön-külön és együttesen is - megint a tisztelt állampolgárokat. Nézzük a jeltolmácsot - ja, hogy még a tolmács is gazember? Akkor mit tehetnénk?
Hát, például…
(Micsoda gyenge írói teljesítmény, benne van a nagykönyvben, hogy se „és”-sel, se „hát”-tal nem kezdünk mondatokat, én meg… - ne is tessék komolyan venni!)
Például újra megpróbálkozhatnánk azzal, hogy nem tekintjük hazaárulóknak azokat, akik igen-nel mertek szavazni. Vagy esetleg azzal, hogy nem tartjuk lélektelen gazembereknek, akik a nem-et ikszelték be. Esetleg újra mondhatnánk migráns helyett embert – hátha… Vagy talán – minimum programként – kibékülhetnénk, elnézést kérhetnénk azoktól, akiket e legújabb cirkusz miatt megbántottunk, akikkel összevesztünk.
Bárcsak visszaemlékeztünk volna mindannyian arra a választási hadjáratra, amikor az akkor ellenzéki pártunk és kormányunk kiadta a jelszót, hogy aki igaz magyar, az március 15-e után is hordja a kokárdát. A gyanakvásnak és paranoiának micsoda hullámát indította el ez az ostoba kezdeményezés!
Talán a kétfarkú kutyák tudták egyedül megmutatni a helyzet abszurditását - kár, hogy később őket is elsodorta a harci düh és olyan komolyan vették magukat. Meg aztán szívből kacaghatnánk, ha az egész nem lenne olyan fájdalmas. Az eltékozolt pénzeket se tudjuk már valami értelmesebb célra felhasználni és a sebzett szívek se gyógyulnak olyan könnyen…
Nos, az élet megy tovább. Jó lenne, ha ez után a kínos politikai sóder klub után a sír fölött most (ön)tömjénező politikusaink – pártunk és kormányunk, valamint ellenzéki pártunk és kormányunk -, áthangolódnának valami értelmesebb csatornára.
Amíg még van adás és van, aki nézi…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Hozzászólások   

#6 Keresztelő 2016-10-06 06:02
Nem lesz nehéz elfogadni a kérést, segítsétek meg a Szeretetláng Kápolnát Törökbálinton, ott, ahol eddig is volt.
Megtalálható az alkalmas személy, aki képes rendet tartani a kápolnában.
Köszönöm, hogy ezt itt megírhattam.
#5 Keresztelő 2016-10-06 05:55
Még jó lehetőség a szeretet gyakorĺására a Magyar Katolikus Karitász anyagi, pénzbeni vagy minden formájú támogatása. Kedes Écsy Gábor atya, a Karitász igazgatója mindent elfogad, hogy a szükségben szenvedők életét enyhítse. Van lehetőség intézményesen is segíteni a rászolultakat. A Karitász segített az alumíniumtermel ő okozott kár enyhítésében, Kárpátalja szegényeit folyamatosan segíti és okosan menti a veszéĺyeztetett embert. És a határokon belül is munkálkodik.
Lássátok....
+2 #4 Keresztelő 2016-10-06 05:23
Példát szeretnék a szeretet az előttem gyakorlatára.
Amikor az ember gyermeket nevel, szemléli, milyen hivatása lesz, mihez lesz tehetsége, ügyessége?
Jó esetben megengedi a saját választást. Nem, mintha mindegy volna, hanem mert ez első és alapvető vizsgafeladat.
Hasonlítom családunk életét az egyház életéhez. Kedves Ferenc pápánk, mint egyházunk választott és Istentől áldott vezetője bizonyára tiszteletben tartja nemzetünk különleges tulajdonságait. Magyar népünk első szent királya egyházunk szentje. Szent István királyunk apostoli király. Ez a szentség nem kopott le rólunk történelmünk utolsó idejében sem.
Így jelentem ki, Szent István király tisztelete a vele való közösség, előtte való tiszteletadás, akaratához való hűség.
A Szent Jobb előtt hetente imádkozik, engesztelő virrasztásban egy jó szándékú kis csapat.
Ennek a mai népvándorlásnak elfogadása egész történelmünk tagadása, honvédő hőseink, példaképeink megvetése. Hazánk maradék népessége test szerinti lealázása.
Kívánom, hogy meglévő anyagi és lelki erőinket határainkon kívülre zárt nemzettestvérei nk javára használjuk. Délvidék, Erdély, Csángóföld, Felvidék és Munkács vidéke magyar lakói hasonlóan emberek, mint mi. Vannak szerencsésebb és ügyetlenebb tagjai. Adjon mindenki nekik, akinek van bősége, alkalmas eszközei.
Ha pedig túlságosan távol vannak ezek a magyarok, akkor adjatok a szomszédnak, adjatok élő szülőnek, testvérnek.
Adjatok az iskolának, ahol írni olvasni tanítottak. Adjatok a kórháznak, ahol ismerőseinket, barátainkat gyógyítják.
Ha láttok egy rongyos házat, adjatok a gazdájának..
Ha láttok rossz autóval közlekedőt, adjatok neki, hogy könnyítsétek meg az éĺetét.
Aki pedig afrikai és arábiai szegényeket akarja segíteni, menjen és segítse őket. De ne hozza ide azokat, akik nem akarnak rendet tartani saját hazánukban, hanem odébb állnak, más országban talán könnyebb...
#3 barnan 2016-10-03 21:23
Ne engedjük, hogy a napi aktualitások, problémák, akár a politika eltávolítson bennünket egymástól. A világ, a politika is emberekből áll, gyarló emberekből, akik adott érdekek mentén sokszor értékeket áldoznak be, akár tudatosan megvezetve a társadalmat is, adott eszközökkel, módszerekkel, fals vagy félig megosztott információkkal.

A helyzet akkor a legszomorúbb, ha ezt magukat keresztényeknek vallók teszik, mert közülük sokan minták lehetnek és ezzel keresztényeket bizonytalanítha tnak el, formálhatnak adott irányba és akár ezen úton keresztényeket fordíthatnak egymással szembe is következménykén t, akaratuk ellenére is. Ezért fontos, hogy a keresztény ember keresse a Szentlélek vezetését.

Rossz gyümölcs akár, amikor már az ember saját elgondolásai mentén a katolikus pápa személyét amortizálja vagy az, amikor ezen megnyilvánulási utakat magunk is példaértékűnek nevezzük. A Szentlélek "ritkán" megy szembe Jézussal. Miért ne lehetne egyenességre, igazságokra, értékek megtartására törekedve haladni az úton a világban, ezek mentén kezelve a problémákat.

"Nos, ezért olyan kimondhatatlan nagy nyereség az, hogy a mi keresztyén hitünk középpontjában olyan Valaki áll, Jézus Krisztus, Aki kristálytiszta és abszolút igaz, Akinek a lelkébe belenézhetünk és semmi egyebet nem találunk benne, mint százszázalékos őszinteséget, egyenességet és igazságot. Akinek minden kimondott szavára rátehetjük az életünket, nemcsak ezt a földit, hanem az örökkévalót is."

Fontos, hogy a keresztény életének középpontjában csak egy(!) hely legyen s oda Krisztus kerüljön, ha az ember oda részben saját egóját, érdekeit, szimplán saját gondolatait engedi, magát az embert vagy világi értékeket, érdekeket, akár politikai pártokat vagy politikusokat - akkor vallása, hite már részben másról szólhat, már részben mást követhet - , az már nem a tiszta kereszténység, mert minden mérgeződhet.

Ha viszont megmaradunk az egyedüli Krisztus központúság, Krisztus követésre törekvés mellett, akkor ott adott lesz a közös nevező, ami mentén együtt haladhatunk, még akkor is, ha mindig, mindenben nem fog egyezni meglátásunk a világ dolgait illetően, de a törekvés egymás elfogadására velünk marad.

Ha a Szentlélekre vezetésére törekszünk - már mind jobban az emberi elgondolások helyett - akkor mind jobban belénk fognak ivódni Jézus ezen szavai is: "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."
#2 siposgyula 2016-10-03 19:12
Kedves Mária! Szomorú vagyok, hogy elhagysz minket, és nem is értem pontosan miért. Úgy látszik, rajtunk is itt van a magyar népi betegség, nem megy nekünk a kiengesztelődés ... vagy a másik véleményének elfogadása, ha az nem egyezik az enyémmel... vagy az irónia... vagy nem tudom mi... azért én imádkozom érted is... szeretettel: Gyula
+3 #1 Mária 2016-10-03 10:37
Kedves Gyula! Hidd el, a politikai osztályról, párthovatartozá suktól függetlenül nekem is megvan a véleményem... A népszavazás kérdéséhez való meglehetősen cinikus hozzáállásról is... Ezen a ponton elbúcsúzom a honlapodtól és tudomásul veszem, hogy az év egyetlen napján (jan.18) kívül az összes többin nem értünk egyet.

You have no rights to post comments