Szavazz a Szentlélekre!

Kategória: Eheti Megjelent: 2016. szeptember 26. hétfő

Most, hogy lassan végére érünk a Kampánynak és a meggyőzött emberek nem-mel, igen-nel, mindkettővel vagy egyikkel sem szavaznak majd a fülke magányában, itt az ideje, hogy végre a fontosabb dolgokról is beszélgethessünk. Például arról, hogy van Valaki, aki a lehetetlen dolgokat is lehetségessé képes változtatni, aki a rosszból is ki tudja hozni a jót – én már csak tudom, mert Isten velem is megtette.

Rólam sokat nem érdemes írni. Életem első huszonöt évét bűnben töltöttem, azóta a tisztulás útját járom. Eltelt azóta huszonhat év és még mindig ezen az úton vagyok. De azt elmondhatom, mennyi lehetetlennek tűnő dolgot láttam megvalósulni, Isten kegyelméből. Hiszen a mi életünk is Isten gondviselő szeretete alatt bontakozott ki! Amikor alig megtért emberként elhatároztuk, hogy összeházasodunk, én munkanélküli voltam, Ildikó pedig egyetemista: se pénzünk, se lakhatásunk, - csak Istenünk. Az egész világ óvott minket a házasodástól, hiszen nincs hová, nincs mire. Az Úr kegyelme azonban velünk volt és a házasságkötésünk után két héttel már egy kis művelődési ház vezetőjeként költözhettünk szolgálati lakásba Törökbálinton.
A ’90-es években, amikor hazánkban a Szeretetláng még csak fű alatt terjedhetett, mi lapot indítottunk, kápolnát építettünk és lelki napokat szerveztünk – s lám, az Úr áttörte a falakat! Ma már a világszerte elterjedt mozgalom hazánkban is elfogadott, a vezetőségében pedig nálam sokkal ügyesebb és talpraesettebb emberek viszik a Lángot.
Mint gátlásos magamutogató, megtanultam az Úrba kapaszkodni. Mivel egy katolikus karizmatikus közösségben tértem meg, könnyű volt fellelkesülnöm a Szentlélek munkáján. Ha nekem nem is megy – majd a Szentlélek ereje és kegyelme megoldja! Így aztán bátran szerveztünk gyógyító összejöveteleket akkor, amikor ezt még túlságos bátorságnak tartották – s lám! Ma már az ország tele van nagyszerű gyógyító szolgálatokkal – ismét csak, nálam különb és áldottabb emberek vezetésével. Működik az Isten!
Amikor az ezredforduló után elkezdtük az imaalkalmak szervezését hazánkért, majd a Nemzeti Imanapokat – tizen-évig, míg le nem tiltottak -, azt sokan értetlenül nézték, gyanús nacionalizmust láttak benne. Most pedig? Magától értetődő a hazánkért való ima, országos konferenciák témája - és itt is igaz, hogy Isten megtalálta azokat az embereket, akik ezt szívügyüknek tekintik…
Mennyit dicsekedhetnénk az egyházközségünkkel, az itteni közösségekkel! Hány történetet mesélhetnék arról, hogyan került ide Regina nővér és épült fel az Isteni Szeretet Közösség háza, hogyan szerveződtek közösségeink, hogyan adtunk ki fontos könyveket, addig tabunak számító témákról, amik ma már a keresztény közbeszéd részei, csináltunk könyvkiadót, majd ajándékoztuk tovább a misszió kedvéért, és mennyit írhatnék a missziós munkánkban tapasztalt csodákról! A gyógyulásokról, vagy arról, hogyan lett egy tízgyerekes cigány családnak háza Isten kegyelméből és a testvérek jóvoltából.
Hogyan is ne hinnék abban, hogy hazánk a Szeretet földje lehet?!
Igaz, amikor az első logónkat készítettem - több mint húsz évvel ezelőtt -, még szinte semmit sem értettem abból, mit is jelent az, hogy „a Szeretet mindenkié”, s azt se tudtam, mi a mélysége és magassága annak, hogy „Szeretet földje”. A Szentlélek sugallata azonban benne van ezekben a mondatokban, mint ahogy másik jelképünkben, a töviskoszorús magyar koronában is. Ma már valamivel többet értek ebből, de valószínűleg még nagyon sok minden van rejtve előttem, előttünk. Nem baj – csak menjünk előre, a Szentlélek erejében! Ha mi megtesszük a magunkét, Isten is megteszi a magáét! Ha imádkozunk a betegekért, Isten meggyógyítja őket. Ha imádkozunk megtérésekért, Isten embereket ajándékoz közösségeinknek. Ha keressük Isten igazságát, Ő erőt, bölcsességet, kegyelmeket, ihletet, munkatársakat, és felsorolni se tudom, mi mindent ad még nekünk.
Igaz, a feladat mindig nagyobb, mint amit mi emberileg megoldhatnánk, s ez frusztráló tud lenni. Igaz, hogy a világ ítéletét se kerülhetjük el. Megszólások, kiátkozások mindig voltak és lesznek, egészen a mennyek országának kapujáig. Nem baj, azért csak használj engem, használj minket Uram!
Ezt kérjük most szombaton is, az idei Szeretet Földje Találkozón. A Szentlélek erejéért és kegyelmi ajándékaiért könyörgünk és meg is kapjuk azokat, Isten dicsőségére és az emberek javára. (A Találkozó ingyenes, ha szeretnél eljönni, itt az információ: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/8504-oromhir-a-szeretet-foldje-talalkozoval-kapcsolatban Péntek estére van szállás lehetőség.)
Itt pedig egy rövid videó arról, milyen nagy szükségünk van a Szentlélekre: https://www.youtube.com/watch?v=XsI396Lt5CU
Segítsd meg hazánkat, szavazz a Szentlélekre!
Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)

 

Hozzászólások   

#9 barnan 2016-10-02 07:20
https://www.youtube.com/watch?v=2LRBEV-f7cQ
https://www.youtube.com/watch?v=JXTAhADv3OM
#8 barnan 2016-10-02 06:33
s a korábbi hozzászólásban említett lelkipásztor életének utolsó prédikációja:

"A Krisztusi szeretet csodája"
http://joosandor.hu/predikacio/1970-06/krisztusi-szeretet-csodaja
#7 barnan 2016-10-02 06:23
Számomra nem azt jelentik Gyula szavai, hogy adott kérdések nem lehetetnek fontosak, számomra azt jelentik Gyula szavai, hogy tegyünk mindent a helyére. Legyünk akár pápák, országot irányítók, politikusok, hétköznapi emberek, mindannyiunknak mások lehetnek a világban feladataink, felelősségi köreink, de keresztényként mindannyiunknak ugyanazon cél felé kell haladnunk s ezen úton érzékelnünk kell dolgokat.

Be kell látnunk, emberek vagyunk, akik önmagunkban csak homályosan láthatunk. Nem engedhetjük meg maguknak keresztényként azt a hibát, hogy nem hívjuk be életükbe, problémáink megoldásaiba Krisztust, akár azt, hogy keresztényként szimplán magunk elgondolásaira, eszközeire támaszkodva eltávolodunk Tőle, akár azt, hogy nem keressük és nem kérjük meg életükre a Szentlélek vezetését, azt a Szentlelket, amelyet Krisztus megígért. Az igazi hatalmat, erőt, tökéletes látás képességét nem az ember birtokolja. Magunkban elveszhetünk, rossz vagy nem a legoptimálisabb útra tévedhetünk.

Legyünk akár pápák, országokat irányító politikusok, hétköznapok emberei, keresztényként Krisztust kell már az életünk középpontjába helyezni, Őt nem lecserélve saját elgondolásainkr a. Vissza kell térnünk nem szimplán a Szentírás olvasáshoz, a templomba járáshoz, nem a felszínes keresztény élethez, hanem ahogyan Boulad atya fogalmaz, az "evangélium lelkéhez", Krisztushoz.

El kell hinnünk, hogy Jézus él, Jézus cselekedhet, Jézus a legnagyobb erő, Jézus lehet a legnagyobb formáló a világunkban, a Szenlélek vezethet a leghelyesebb irányba, s Ők behívhatók az ember életébe, amihez nekünk lépnünk kell, hittel.

El kell döntenünk, Jézussal vagy nélküle.

Egy református lelkipásztor írásaiba botlottam a jelenben, fél évszázaddal korábbi írásokba. Üzeneteket, útmutatásokat hordoztak, a ma keresztény emberének is (felekezeti hovatartozás nélkül), keresztény beszédről, eszközökről, megtérésről, Szentlélekről, ima erejéről ... mindent az aktualitásokhoz terítve.

"A ti beszédetek ..."
http://joosandor.hu/predikacio/1963-12/ti-beszedetek

"Megelevenítő lélek"
http://joosandor.hu/predikacio/1950-05/megelevenito-lelek

"Az imádság ereje"
http://joosandor.hu/predikacio/1969-10/az-imadsag-ereje
#6 sz.f.m. 2016-10-01 08:57
Én csak Jézust idéztem.
sz.f.m.
#5 Mária 2016-09-30 18:05
Köszönöm szépen a Máté 5, 37 idézését sz.f.m,-nek! Kétségkívül Öné a legfontosabb hozzászólás a népszavazási témában közölt írásokkal kapcsolatban.
+2 #4 sz.f.m. 2016-09-30 15:35
Beszédetek legyen: igen, igen; nem nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van. Máté 5, 37
+1 #3 Mária 2016-09-30 11:45
Kedves Gyula!
Még mindig nem értem, miért kell a népszavazás kérdését bagatellizálni és azt sem értem miért közölsz egyoldalú, csúsztatásokkal teli átgondolatlan írásokat a migráció és a kereszténység témakörében, miközben a lényegről szó sem esik. / Ezt szívesebben írtam volna meg személyesen, ha tudnám hová./
#2 siposgyula 2016-09-26 14:59
Köszönjük és viszont kívánjuk!
+1 #1 Bíró Gézáné 2016-09-26 13:00
Utatokon legyen Veletek mindig az Úr.

You have no rights to post comments