Szentlélek-sakk

Kategória: Eheti Megjelent: 2016. augusztus 08. hétfő

Nem tudom, hogy rossz vagy jó tulajdonságom-e, hogy sokféle dolog érdekel és mindenfélét olvasok. (Majdnem mindenfélét – szakácskönyvet például nem, viszont a feleségem igen, családi munkabeosztás…) A napokban egy sakk-könyvet lapoztam át, nem mintha értenék hozzá, bár a lépéseket ismerem. És hát olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről „az” jut eszébe – nekem erről is Isten, a legnagyobb sakkmester és az ő lépései. Íme néhány, példákkal:

A sakk-könyv azzal indít, hogy a játszma kezdetekor a legfontosabb a centrum elfoglalása. (A 64 mezőből a középső 16.) Pontosan ezt teszi Isten is, amikor belép az életünkbe! Amikor megtérünk, személyiségünk középpontja, lelkünk, Istennel való szellemi kapcsolatunk feléled halott állapotából a Szentlélek által! Ez azonban csak a „centrum”. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ott van még a többi „mező” is: érzelmeink, vágyaink, pszichénk és testünk, ami még nincs Isten uralma alatt, viszont tele lehet az ellenfél befolyásával. Isten célja az, hogy ezeken a területeken is győzzön. Bárcsak négylépéses mattot adna minden gonoszságnak életünkben! Sajnos azonban legtöbbünknél hosszabb küzdelemre kell berendezkednie…
Az egyik legszebb dolog, amire rácsodálkoztam, hogy a jó játékos a centrumot általában először gyalogokkal foglalja el. Ezek mi vagyunk! Nem könnyű tisztek (futó, huszár), még kevésbé nehéz tisztek, (bástya), és főleg nem vezér (királynő), hanem egyszerű kis gyalogok -, és mégis, nyitásnál ezek a legfontosabb bábuk! Sőt, a könyv szerint a végjátéknál is az egyik legfontosabb cél, hogy a gyalogot bevigyük az ellenfél területén az utolsó sorba, mert akkor az becserélhető bármely más bábura, így vezérre (királynőre) is. Rögtön eszembe jutott, hogy a világtörténelem legnagyobb „cseréje” az volt, amikor egy kis gyalogból, „az Úr szolgálóleányából”, egy tizenéves lányból, Szűz Máriából a Mennyország Királynője lett… Most pedig mi vagyunk itt a táblán! Lehet, hogy csak kis gyalogok vagyunk, csak egyesével lépkedhetünk és nem nagyon ugrálhatunk, de hogy kik vagyunk valójában, az majd csak a célba éréskor derül ki – lehetünk még Isten nagy szentjei!
Azt is írja a könyv, hogy ha a gyalog és a király jól működik együtt, akkor végjátéknál még látszólag vesztes helyzetben is be lehet juttatni a gyalogot a célba – hát nem így van ez velünk is? Jézus Krisztus, a mi királyunk nemcsak hogy együttműködik velünk, de az legfőbb vágya, hogy minket eljuttasson a célig, egyik győzelmet a másik után aratva, egészen a beteljesedésig!
Aztán arról is szó van, hogy hiába birtokolja a játékos a centrumot, ha elhanyagolja a szárnyakat, akkor ott az ellenfél könnyen támadásba lendülhet. Igaz ez személyes életünkben – érzelmeink, vágyaink, gyenge akaratunk miatt elbukunk, hiába Istené a lelkünk -, de igaz ez közösségi, társadalmi méretekben is. Így buktunk el a II. Világháború után, amikor a keresztény Európa annyira bizonyosra vette a saját identitását, hogy félvállról vette annak gondozását – így aztán a kultúra világába betörhettek azok a nézetek, eszmerendszerek (és a mögöttük lévő gonosz szellemi valóság), amelyek mára teljesen legyengítették földrészünket. Még mindig lehet keresztény Európáról beszélni, még állnak templomaink – már ahol -, de a kultúra, a közélet valójában már régóta pogány. Így van ez. A szárnyakat megszállta az ellenség és nekünk azokat a területeket is vissza kell szereznünk…
A játszma azonban még nem veszett el, sőt, talán még csak a középrésznél, a mezőnyjátéknál vagyunk. Azt írja a sakk-könyv, hogy az győz, akinek a középjátékban jobb stratégiája és taktikája van, aki átlátja az ellenfél lépéseit és ismeri azok ellenszerét. Akkor viszont minden rendben van, mert Isten már rég győztesre hozta a partit! Jézus Krisztus győzött a kereszten és ez a győzelem biztos, érvényes és örökkévaló. Igaz, hogy a játszmának még nincs vége és a sátán még sok bábut leüthet a tábláról, de a mérkőzést már elveszítette. Nincs olyan stratégia, amivel ezt meg lehetne változtatni!
Isten stratégiai és taktikai érzéke minőségileg jobb, mint ellenfeléé. Emlékezzünk vissza, hányszor akarta Jézust valahogy sarokba szorítani az ördög! Hányszor kísértette olyan kérdésekkel, amikre szerinte csakis rossz válaszokat lehet adni, hányszor akarta elcsábítani, szakadékba taszítani vagy királlyá tenni – de soha nem járt sikerrel!
Nos, az eddig felsorolt összes hasonlatunk egy apróságban sántít. Isten ugyanis nem sakkozik velünk. Lehet, hogy a gonosz lélek csak bábut lát bennünk, de Isten épp ellenkezőleg, az Ő gyermekeit. A parti értelme pedig nem a gonosz legyőzése – az már megtörtént -, hanem a mi megmentésünk. A Szentlélek megelevenítő kegyelme azért jár át minket, hogy életünk legyen Istenben, bőségben legyen, és örökké tartó legyen a mennyek országában.
Így lépegetünk előre. Hol világos mezőn állunk, hol sötéten. Hol jó a helyzet, hol rosszabb. Hol fenyegetve vagyunk, hol mi törünk előre. Körülöttünk Isten tisztjei, az angyalok és szentek, akik vigyázzák lépteinket és segítenek utunkon. Hogyan is veszíthetnénk?
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments