Brexit és mi – nagyszerű stratégia, vagy politikai blöff?
Szent István király politikai zsenialitása abból is kitűnik, hogy úgy sikerült a Magyar Királyságot Európa közepén lehorgonyoznia, hogy közben sem a Német-Római Császárság, sem Bizánc hűbéres alattvalóivá nem kellett válnunk. Lehetett volna ez másképp is: néhány évszázaddal később három részes függőségbe szakadtunk, és jött Trianon is... Nagy Britannia szintén Európa részeként, de mégis különálló szigetországként épített világbirodalmat annak idején. Most pedig az a kérdés, hogy a Brexit egy régi/új társadalmi vízió, vagy pedig egy meggondolatlan politikai blöff következménye-e – és mit jelent ez a mi számunkra?
Nagy Britannia történelme abban (is) hasonlít a miénkhez, hogy mindig akkor voltak a leghatékonyabbak a saját érdekeik képviseletében, amikor magas szinten tudták űzni a „kint is vagyok, bent is vagyok” játékot. Keresztény és európai – de szintén nem a Német-Római Császárság része. Európai, de nem kontinentális, hanem a saját fejlődésű, „szigetországi”. Olykor kutya-macska barátságban pápával, franciával, spanyollal… Ahogy hiába akarnák velünk megetetni, hogy a törökök a legjobb barátaink, akikkel százötven évig együtt éltünk, mi azért mégiscsak az egri csillagok népe maradunk – ugyanígy az angol történelmi emlékezetnek is markáns része a spanyol armada leverése vagy a franciákkal vívott évszázados háború. Világbirodalmukat sem az európai kontinensen építették ki, bár a kontinentális nemzetekkel nagy versengésben.
Egy európai kontinentális szuperhatalomnak Nagy Britannia sohasem volt nagy barátja, hanem mindig azon munkálkodott - a nemzetek közötti erőegyensúlyt támogatva -, nehogy egyik vagy másik ország túlságosan is megerősödjön. Az angol társadalom hagyományokra épülő rendszerétől ráadásul többé-kevésbé idegen maradt az a német-francia kontinentális gondolkodásmód, amely mindent törvényekkel akar lefedni és a szavak igájába zárni. Nem véletlen, hogy az Európai Unió alakulásának kezdeteinél is csupán megfigyelői státusban maradt és csak hosszú évek múlva lépett közelebb, de például a valuta unióból kimaradt. (Miként mi is. Ha megértjük, hogy a közös valuta az erős központot tovább erősíti, a gyengébb gazdasági teljesítményű perifériát pedig gyengíti, akkor talán nem is bánjuk olyan nagyon, hogy az önálló valutánkkal mi is kicsit nagyobb szabadságot, „játékteret” élvezünk.)
A Brexit, az Unióból való kiválás kezdeményezői tehát komoly alapokra építhettek – és ezt toldották aztán meg a legkülönbözőbb vélt vagy valós gazdasági, társadalmi érvekkel. A győzelem utáni nyilatkozatokból azonban úgy tűnik, hogy mindezek mögött nincs egy Nagy Britannia felemelkedését szolgáló új, koherens elképzelés, vízió, hanem csak rövid távú politikai haszonszerzés, politikai blöff. Mintha a győztesek hirtelen nem is tudnák, mihez kezdjenek magukkal, ijedten nézik az eredménytáblát – hát ez meg hogyan volt lehetséges?
Nyilatkozatok jönnek-mennek, óvatoskodás és keménykedés – annyi bizonyos, hogy nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzték, fújják azt már jobbról, balról egyaránt! Biztosak lehetünk abban, hogy a megindul a „kármentés” és a döntéshozók azt nézik, hogyan minimalizálhatják a veszteségeket és maximalizálják a nyereségeket. (Hacsak nem még annál is reménytelenebb a társaság, mint amilyennek látszik…)
De tágítsuk egy kicsit a nézőpontunkat. Az Európai Gazdasági Közösség (az Unió elődje) megalakulása után, a ’70-es évektől, főleg az amerikai neoprotestáns bibliamagyarázók körében kedveltté vált az az elmélet, hogy az EU a Jelenések könyvében leírt tízszarvú fenevad, amelynek a sárkány (a sátán) átadja az erejét, s amit az egész föld csodál. (Még a számok is stimmeltek, aztán persze egyre kevésbé, ahogy bővült az Unió.) Bár ez az elképzelés sántít – és az antikrisztusi erő és hatalom a világon mindenhol felfedezhető és az EU épp nem a csodálat tárgya -, azt elmondhatjuk, hogy az EU vezetése - tudatosan vagy tudatlanul -, sokat tett azért, hogy Európa a Fenevad felé orientálódjon. Most azonban itt a kegyelmi pillanat, amikor változtatni lehet az irányon!
Ha az Unió tanul saját kudarcából, ha felismeri, hogy mégiscsak az Európai Egyesült Államok helyett a Nemzetek Európája felé kellene fejlődnie, ha képes védeni a nemzeti önrendelkezést és a kulturális sokszínűséget, ha visszatalál keresztény gyökereihez, akkor elmondhatjuk, hogy a Brexit volt az a keserű pirula, amit le kellett nyelni a megújuláshoz. Akkor minket se akarnak belekényszeríteni az új Német-Római Birodalomba, akkor a szentistváni vízió is újra erősödhet a Kárpát-medencében. Európában, európaiként, de nem hűbéresként.
De az is lehet, hogy az Unió vezetői végül mégis inkább a még szigorúbb és következetesebb egyesítésben látják a kiutat. Még több szabályban, még több megkötésben és az erőpolitikában. Ez a változat sok keserűséget tartogatna nekünk is…
Az biztos, hogy a népek és nemzetek az új évezredben újra keresik a helyüket az egész világon. Ha ez a Szentlélek kegyelmével történik, akkor az Isten sokszínűségének visszatükröződése lesz és egy nagyszerű békekorban teljesedik ki. Ha azonban a „fenevad” erőre kap, akkor nemzeti és nemzetiségi háborúk, vallásháborúk, éhséglázadások és természet katasztrófák korát fogjuk megélni.
Isten tudja…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)