Szelídítés, vadítás

Kategória: Eheti Megjelent: 2014. június 23. hétfő

Most olvastam el egy számítógépes rendszerekkel foglalkozó könyvet és egy magunkra nézve is jó hasonlatot véltem felfedezni benne. Azt írják, hogy vannak nyílt forráskódú programok és rendszerek és vannak a zárt rendszerek, amelyek forráskódját erős kontroll alatt tartják. Azt gondolom, a nyílt forráskódú rendszer jó hasonlat a kereszténységre, a zárt rendszer az antikrisztusi társadalmakra. Nézzük bővebben:

A kereszténység „forráskódja” Jézus Krisztus, tágabb értelemben a Szentírás és a szenthagyomány. Krisztus tanítása, a Biblia olvasása és értelmezésének lehetősége mindenki előtt nyitva áll. Ez a „forráskód” felszabadította az embert minden babonaság alól, felszabadította a kreativitását, lendületét. (Kétségtelen, hogy ez veszélyekkel is járt, kétezer éve minden eretnekség újra és újra felbukkan – a szeretet és szabadság mindig a lázadás és a bukás lehetőségét is megadta…)
A krisztusi hit kétezer év alatt gyökeresen átformálta, megszelídítette a világot! Ha megnézzük a római kor emberének gondolkodását, emberképét, társaihoz való viszonyát, azt láthatjuk, hogy az telve van kegyetlenséggel, kínzással, rabszolgasággal, hatalomvággyal, gőggel és lenézéssel. Ez nem változott meg egyik napról a másikra a keresztény vallás megjelenésével - az emberi természet olyan, amilyen - mégis megfigyelhetjük a szelídülés folyamatát. Eltűnnek a gladiátor viadalok, a rabszolgaság, fokozatosan enyhülnek a kínzások, visszaszorul a hatalmaskodás… Nem egyenes vonalú fejlődés ez, vannak komoly visszazuhanások (a bűnök megerősödésének korszakai), de csak-csak ebbe az irányba haladnak a dolgok. Főleg feltűnő ez, ha összevetjük „más forráskódú”, azaz vallású népekkel, ahol ez a folyamat vagy el sem indul, vagy megreked. Ahol a nők egyenjogúsítása nem vált sohasem „témává”, ahol a gyermekházasság, a pedofília, bigámia elfogadott dolog és az erőszak legdurvább formái is részei lehetnek a hétköznapi életnek.
A keresztény tanítást (a forráskódot) az egyház elképesztő változatossággal közvetítette, közvetíti kulturálisan, a szerzetesrendek csodálatos sokszínűségével, a szociális életben vagy épp a tudomány világában is. Ha belegondolunk, egészen elképesztő, forradalmi változásokat hozott! Egyéni és társadalmi szelídülést, a szeretet kibontakozását, a sokszínűséget - csak és egyedül a kereszténység tudta erre a lehetőséget megteremteni az embereknek.
Természetesen a „másik oldal”, a zárt forráskódú rendszer sem maradt azért tétlen. Visszatekintve az elmúlt századokra, láthatjuk a szelídítéssel szemben a vadítás erőinek időről időre való felnövekedését és időleges győzelemre jutását. Az utóbbi századokban nyilvánvalóan ez történt a francia forradalmi terrorban, a kommunista és fasiszta diktatúrákban. Ezek mind erőteljesen ellenőrzött, néhány kiemelt vezető, vezér uralma alatt lévő zárt rendszerek. A csúcson lévők jól felismerhetően antikrisztusi figurák, a hatalom és a gyűlölet paranoiás megszállottjai. Most is vannak ilyen államok, ilyen törekvések, hazánkban is vannak az ilyen emberek, vallási guruk, cégvezetők, politikusok, vagy akár iskolai osztályfőnökök és karmesterek is. Rövid távon nagyon hatékonyak, sikeresek és gazdagok is lehetnek – csak hát a koporsón nincs zseb, a pokolban pedig még rosszabb „főnök” vár rájuk, mint amilyenek ők voltak…
Igaz, egy nyílt rendszerben olykor nem könnyű élni. Az emberi érlelődésnek nem csak örömei, de bánatai, fájdalmai is vannak. A zárt rendszerben kevesebb a bizonytalanság. Döntenek helyettünk és nem kell a lelkiismeretünkkel vacakolni. Nem kell felnőni – csak hát milyen árat kell fizetnünk lelki infantilizmusunkért?!
Mi nyílt rendszerben gondolkodunk. A Szeretet földje víziója maga is a nyílt forrásból, Jézus Krisztusból táplálkozik, nyitva áll és igényli is mások közösségét, ötleteit, szeretetét. Bárhová elmegyünk és a missziós összejöveteleinket is úgy szervezzük, hogy abban minél inkább megmutatkozhassanak a helyi emberek. (Hiszen mi odamegyünk, de aztán eljövünk. Segíteni megyünk és nem embereket vadászni magunknak…) Lehetőség szerint a helyi pap mutassa be a szentmisét, a helyi zenekar játsszon, ha valaki szólni akar, akkor megtehesse. Cigány misszióba se úgy megyünk, hogy most megmondjuk a tutit, hanem hogy együtt legyünk és keressük a megoldás útját mindkét fél számára.
Heti közösségi alkalmainkon bárki tehet tanúságot, a honlapunk cikkeihez kivétel nélkül hozzá lehet szólni. Örömmel közöljük testvéreink hozzánk küldött írásait, cikkeit is és szívesen veszünk részt kezdeményezéseikben.
Szelídítünk, s közben szelídülünk mi magunk is. Az örömökben is, a nehézségekben is. Amikor gyógyulások történnek és  amikor nem. Amikor megveszik a könyveinket és amikor nem. Amikor eljönnek az emberek a meghirdetett programokra és amikor nem. Mindez alkalom arra, hogy gyakoroljuk a türelmet, a megbocsátást, a szeretetet. Nem mondom, hogy már nagyon jól megy - de részei vagyunk ennek a hatalmas nyílt rendszernek és Jézus Krisztus rajtunk is dolgozik (van bőven mit).
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen…

Sípos (S) Gyula (Honlap: www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments