Erőpróba

Kategória: Eheti Megjelent: 2010. december 06. hétfő

 Nagyon sokan kerülnek most lesújtott állapotba. Egyik ismer?söm már másfél éve munka nélkül van, a másik most veszítette el az állását. Egyik rokonom Szolnokról jár be a hajnali vonattal Budapestre, mert csak itt talált munkát magának. Egy másik rokonom, aki viszonylag jól keres? munkát végez (két diploma, két fels?fokú nyelvvizsga, húszéves gyakorlat) és magán-nyugdíjpénztári tag volt, most panaszolta, hogy négymillió forintot visz el t?le az új törvény – de mit tehet ellene? A gyógyító összejöveteleken olyan történeteket mondanak az imádságot kér?k, amib?l nyilvánvaló, hogy ide emberi segítségnél sokkal több kell, különben…

Tavaly 2461 ember lett öngyilkos (ezek négyötöde férfi!) – nem vitás, hogy ez a világ komoly er?próba elé állít mindannyiunkat. Azt gondolom, hogy Isten ezekben a nehéz id?kben segítségként a három alapvet? kegyelmi ajándékát akarja meger?síteni életünkben.

1. A hit ajándékát. Ez olyan, mint amikor éjjel jövünk haza, és a sötét úton az autó fényszórója megvilágítja előttünk az utat. A hit által tudjuk, értjük, hogy merre haladunk (Hazafelé!), látjuk magunk előtt a veszélyes kanyarokat, az akadályokat. A hit által megláthatjuk életünk távlatait, másrészt Istentől konkrét, természetfeletti segítséget is kaphatunk életünkhöz.

2. A remény ajándékát. A mély bizalmat Istentől és Istenben, hogy nem ez az „utolsó szó” az életünkben, Istennek van terve rólunk, van gondja ránk. Így elkerüljük a reménytelenség és kiúttalanság mély szakadékát, amely annyi ember vesztét okozta már. Nem véletlen, hogy II. János Pál pápa külön is hangsúlyozta: „ne adjátok fel a reményt!”.

3. A szeretet ajándékát. Az élet csak akkor elviselhető, ha szeretet van benne. A különböző vallás- és szeretetpótlékok előbb-utóbb mind kimerülnek, elkopnak, kudarcuk nyilvánvalóvá válik. A szeretet viszont „mindent eltűr, elvisel”, és „az Istent szeretőknek minden javukra válik”. A szeretet értelmessé teszi az életet, belülről kiegyensúlyoz – és már az emberszeretet is magához vonzza Isten megsegítő kegyelmét.

A három isteni erény – a hit, a remény és a szeretet -, erőt ad és bátorságot. Isten azt mondja nekünk is, amit Józsuénak mondott, amikor az szembesült az előtte álló feladat nagyságával (bevinni a választott népet az Ígéret földjére): „légy bátor és erős”! Isten pedig épp ezekben a nehéz időkben akarja bőségesen kiárasztani kegyelmi ajándékait, hogy az Ő népe erőben részesüljön, és így gondviselő szeretetének tanújává és tanúságtevőjévé váljon a sötétség idején.

Mennyei Atyánk! Kérünk téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya, és minden angyalok és szentek közbenjárásával, hogy áraszd ki ránk Szentlelkedet, a hit a remény és a szeretet lelkét, a bátorság, az erő, a józanság és a bizalom ajándékát, hogy ezekben a nehéz napokban meg ne torpanjunk, el ne csüggedjünk, hanem bátran tudjunk előre haladni, a Te dicsőségedre és mindannyiunk javára! Köszönöm Istenem, hogy szeretsz minket és meghallgatod kéréseinket! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

You have no rights to post comments