Három idézet a Látótól

Kategória: Eheti Megjelent: 2010. november 22. hétfő

Három idézet - az örök jelenről, a hitről és a veszélyérzetről -, amit érdemes most újraolvasnunk, és kicsit elgondolkodnunk rajta:

 

Az örök jelenről

„..Az emberek általában túl sok időt töltenek a múlton rágódva vagy a jövőn merengve, s így elveszítik az egyetlen realitást, a jelent. Segít azonban a fegyelmezett életrend és munka, valamint az ima. Az első fizikailag tart a jelenben, a második – az ima – pedig beemel Isten örök jelenébe. És ebben az örök jelenben (és örök békében) aztán gyógyulnak a múlt sebei és elrendeződnek a jövő tervei…”

 

A hitről

„…a hit hatalmas belső erő, amely mozgósítja és célra irányítja az ember lelki energiáit. Akinek van hite és kitartása, akár óriási vállalat-birodalmat is felépíthet, politikai hatalomra tehet szert, vagy épp szellemi vezető lehet. Mégis: ha ez a hit nem Isten felé irányul, mindaz, ami létrejön általa, csak „hiábavalóság, felette nagy hiábavalóság” – ahogy a Prédikátor könyve írja. (Az öreg Salamon király már csak tudta – elért mindent és mégis elvesztegetett mindent, mert nem Istenben érte el, amit elért…) Ahogy Jakabnál olvassuk: Hiszel? Jól teszed. Az ördögök is hisznek, mégis remegnek….”

 

A veszélyérzetről

„Úgy látom, hogy most olyan korban élünk, amikor már szinte tapinthatóan jelen van az emberekben a veszély érzete. Valami rossz jön, valami, ami kikerülhetetlen, megállít-hatatlan – és szoronganak. (Nem azért, de a Biblia szerint megint csak a „végső idők” egyik jele, amikor az emberek „meghalnak attól való félelmükben, hogy mi vár rájuk”. Azt meg, hogy mennyi szorongásos megbetegedés van napjainkban, ne is firtassuk.) Nem egyedi ebben a veszélyérzetben ez a nemzedék, máskor is volt már ilyen. „A levegőben van” a veszély – s ilyenkor az érzékeny emberek ezt megérzik, kutatják az okát, s aztán azt megjelenítik a kultúrában, politikában. Voltak ilyen nagy feltáró korszakok, te ezt nyilván jobban ismered, az orosz vagy az angol realista irodalom, vagy épp az avantgard festészeti irányzatok a XX. század elején jól illusztrálják ezt. De nem ez a lényeg!

Hanem az, hogy kit/mit azonosítanak a veszély forrásaként! Ha Isten Lelke képes munkálkodni, akkor feltárulnak a valódi okok. De ha nem, akkor hamis okokat azonosítanak a veszély forrásaként – és így még tovább növelik a bajt. Lehet fajgyűlölet, osz-tálygyűlölet – és többször volt már keresztény gyűlölet is. Nekünk pedig életbevágóan fontos, hogy segítsünk az embereknek és nemzeteknek feltárni a mostani veszély valóságos (fizikai és lelki) okait. Mert ha nem, az emberek végül Isten népe ellen fognak fordulni. Mi vagyunk az ideális bűnbak. Avagy nem keresztre feszítették Jézust is? De talán még nincs itt az ő idejük. A mi időnk pedig mindig itt van…”

(Megjelent a Látó - a teljes könyv című kiadványunkban. A könyvről részletes információk olvashatók a Könyveink menüpont alatt. Megrendelni ugyanitt lehet...)