Isten fegyverzete és a Szentlélek karizmatikus ajándékai

Kategória: Eheti Megjelent: 2012. szeptember 10. hétfő

Pál apostolnak bőséges tapasztalata volt arról, mit jelent Isten ügyében küzdeni és fáradozni. Nem voltak illúziói sem önmagáról, sem általában a test gyengeségeiről. Amikor a korintusi híveket a Krisztusért való küzdelemre buzdította, ezt írta:

 „Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk, mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk.” (2Kor 10, 3-5)

A harci fegyverzetet pedig a korabeli római katona felszerelés példáján így magyarázza: „Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.

Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent le-győzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.

Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát.” (Ef 6, 11-15)

Szükséges, hogy imádságban végigelmélkedjük, mit is jelent ez a fegyverzet, hogy így azt magunkra öltve azt soha ne tudjon az ellenség meglepni, hanem mindig készen álljunk a küzdelemre és a győzelemre.

A Szentlélek karizmatikus ajándékai

Amikor az Ószövetségben vagy az Újszövetségben arról olvasunk, hogy valakire leszállt az Úr Lelke, a Szentlélek, akkor ott mindig jelek és csodák történtek. Pünkösd után pedig a Szentlélek leszállt a hívők egész közösségére és a karizmatikus ajándékok nagy bősége mutatkozott meg az Egyházban. Pál apostol ezért szükségesnek ítélte, hogy külön is tanítson ezekről, mert „nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok.” (1Kor 12, 1)

Levelében részletezi a különféle karizmákat, adományokat és ajándékokat – erős hit, prófétálás, gyógyító és szabadító erő, ismeret, nyelvek nemei és megértésük, stb. - de többször is nyomatékosítja: „a Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon (szolgáljon) vele.” (1Kor 12, 7) (Mi nem kivilágított karácsonyfák akarunk lenni, akik messziről szépek, de közelről szúrnak! Nem tetszelegni akarunk a karizmatikus ajándékokkal, hanem szolgálni Isten dicsőségére és az emberek javára!)

Milyen csodálatos dolog ilyen módon megtapasztalni Isten jelenlétét és munkáját közöttünk! Hallani a testvérek szájából az Istentől jövő igaz kijelentéseket és próféciákat, látni a gyógyulásokat és szabadulásokat, megtapasztalni életek helyreállítódását – igen, kérnünk és könyörögnünk kell azért, hogy a Szentlélek karizmái nagy bőséggel áradjanak ki Egyházunkra és közösségeinkre, hogy a szolgálatok által minél többen megtapasztalhassák Isten csodálatos szeretetét közöttünk!

Drága Istenünk! Kérünk, cselekedj közöttünk és általunk a karizmák és kegyelmi ajándékok által! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Rövid összefoglaló részlet a hamarosan megjelenő, Isten győzelmet ad című könyvből.