Megölik a pápát? – avagy a hatalom természetéről
Ma már semmi sem marad titokban – avagy minden „titkossá” válik. Az olasz sajtó több bizalmas vatikáni dokumentumot publikált, amelyek közül az egyik a XVI. Benedek pápa elleni halálos összeesküvésről szól. (Romero bíboros, palermói érsek Kínában tett látogatása során beszélt állítólag arról, hogy a pápának max. egy éve van hátra, utódja pedig mindenképpen olasz lesz, Scola bíboros, Milánó érseke.) A vatikáni szóvivő megerősítette, hogy a jelentés valóban létezik, de annak tartalmát komolytalan szóbeszédnek nevezte. Lehetséges ez?
Természetesen lehetséges. II. János Pál pápa ellen is merényletet kíséreltek meg - igaz, azt „kívülről” szervezték. Aztán I. János Pál pápa tíznapos pápasága és hirtelen halála máig teret ad olyan értelmezéseknek, hogy gyilkosság történt. Ha pedig visszatekintünk a történelemben, találunk ott bizony hamis pápákat (akár többet is egyszerre) és gyilkosságokat is.
Az egyik napjainkban zajló magánkinyilatkoztatás a pápa védelmében való imára szólít fel az egyházon belüli szabadkőművesség miatt. Én azonban jól emlékszem, hogy II. János Pál pápasága alatt is ugyanilyen hírek keringtek, akkor is imádkozni kellett, hogy meg ne öljék, és az is lehet, hogy elődjénél is ugyanilyen figyelmeztetések jöttek, csak azokat már beborította a feledés homálya.
Imádkozni mindig hasznos, a pápáért meg különösen, mégiscsak sok múlik az ő habitusán, erején, lelki irányultságán. (Boldog II. János Pál pápa a legjobb példa erre.) Érdemes azonban rákérdezni: mi is történik valójában újra és újra az egyházban (is)?
A válasz egyik eleme mindenképpen a hatalom természetében rejlik. Abban a mágikus vonzerőben, amit a mások felett való uralkodás mindig is oly sok emberre gyakorolt. Rendelkezni mások ideje, tehetsége, sőt élete felett – valószínűleg mámorító érzés és örök kísértés, ami a kezdetek óta szedi áldozatait az emberek között. Most pedig újra olyan korban élünk, amikor nagyon sokan azon igyekeznek, hogy a korlátlan hatalom útjába évszázadok alatt felállított jogi, erkölcsi, gazdasági, politikai, ideológiai sorompókat lebontsák. Politikusaink nyíltan vallják, hogy az ő dolguk a hatalom akarása. (Volt ez másképp is, amikor legalább mondták – még ha nem is tették -, hogy ők a polisz, a nép szolgálatára felhatalmazott emberek.)
Miért pont az Egyház lenne ez alól kivétel? Hát például azért – mondhatnánk -, mert Jézus Krisztus tanításában elítélte az uralom gyakorlásának ezt a (hatalomkoncentráción alapuló, énközpontú) módját. Persze Júdás nem értett vele egyet és nem is hitte, hogy amit Jézus tanít, az elég gyakorlatias lenne. Azt gondolta, ezt ő jobban tudja, ezért olyan helyzet előidézésén mesterkedett, amiben rákényszerítheti Jézust isteni hatalmának ilyen gyakorlására. A helyzet létrejött, ám Jézus Krisztus egyáltalán nem úgy reagált, ahogy ezt Júdás elképzelte!
Mint ahogy az első bukáskor Isten sem úgy reagált, ahogy azt a sátán elképzelte - nem mintha a gonosz lélek feladta volna. Újra és újra felépültek a sátáni inspiráción alapuló piramis-társadalmak, tetejükön a korlátlan hatalmú vezetővel. Uralmukat szétrombolt országok, meggyilkolt tízezrek – és az egyre rövidebb életű birodalmuk tanulságos története fémjelzi.
A keresztények olykor vállalták a szembenállást az antikrisztusi uralommal – és mentek az amfiteátrumba az oroszlánok elé.Olykor passzív rezisztenciába vonultak vissza – bár a deportálást, kényszermunkát és halált így se mindig tudták elkerülni. És mindig akadtak olyanok, akik engedtek a szirénhangoknak: mennyi jót tehetnél! Végre rendbe rakhatnád a dolgokat! Ha lenne elég hatalmad, kisöpörhetnéd ezeket a rettenetes alakokat!
Senki sincs eleve védve az ilyen kísértések alól. Én is hatalmaskodhatok a családomban, közösségemben, iskolámban, munkahelyemen – és persze egy bíboros is. A különbség csak annyi, hogy ha egy nagyobb szervezeti hatalmat élvező ember fantáziál és remeg a hatalomért, neki nagyságrendekkel több eszköz áll a rendelkezésére, hogy ennek érdekében cselekedjen is. De azért ne hazudjunk magunknak: amikor az interneten keresztül, névtelenül hozzászólva jól beolvasunk a másiknak és lenyomjuk, összeverjük sőt megöljük szavainkkal, bennünk ugyanaz az indulat munkálkodik. És ha a leírt szavainkban ott munkál a hatalomvágy és erőszak gyilkos ösztöne, az a kimondott szavainkban és előbb-utóbb a tetteinkben is munkálkodni fog.
Imádkozol a pápáért? Jól teszed, szüksége van rá. De ha nem imádkozol önmagadért, hogy te ugyanúgy megmenekülj a gyilkosságtól – ami a te és mi szavainkban van -, akkor még csak fél munkát végeztél. Vajon miért is lenne hatékony az imád az ellen, aminek magad is elfogadó részese vagy?
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)