Jöjj Szentlélek!

Kategória: Eheti Megjelent: 2012. január 09. hétfő

Az biztos, hogy ha valahol fellobban Istennek valami kis tüze, rögtön megjelennek az önkéntes tűzoltók, hogy eloltsák azt. És fordítva: evilág sötétségében sok csalóka lidércfény tündököl, hogy magához vonzza a kereső lelkeket. Könnyen tévedhetünk mi is – hiszen még a legnagyobbak is elbizonytalanodnak olykor! A bibliai három bölcs világosan megértette Isten hívását, követte a csillagot – de amikor a zsidó főváros közelébe értek, a maguk értelmére támaszkodva a királyi palotához mentek és ezzel halálos veszélybe sodorták azt, akiért a hosszú utat megtették!

Az saját gyermekeit is trónféltésből meggyilkoló Heródes (az embergyilkos sátán helytartója, amúgy nagy templomépítő) a három bölcstől tudta meg, hogy megszületik a „nagy király” – hát hogyne akarta volna őt is elpusztítani?

Milyen késélen táncolt már a kezdet kezdetén a megváltás műve! Ha Szent József nem engedelmeskedik az álomban kapott angyali szónak, ha a Szűzanya – a pihenésre szoruló kismama - nem fogadja el férje akaratát és nem kelnek útra még aznap éjjel, akkor Heródes katonái megölik a kisded Jézust is…

Milyen nagy szükségünk van a Szentlélek világosságára, megkülönböztetésére, milyen nagy szükségünk van a Szentlélek erejére, hogy engedelmesek, hűségesek és tiszták maradhassunk! Hogy egyáltalán felismerhessük Isten akaratát és követni tudjuk azt!

Jézus Krisztus a Szentlélektől fogant, tökéletesen Isten (és tökéletesen ember) volt, mégis meg kellett keresztelkednie a Szentlélektől, hogy a nyilvános működéshez szükséges erő, adományok és karizmák megelevenedjenek benne! És fordítva: Keresztelő Szent János már anyja méhében megkeresztelkedett a Szentlélektől, Isten maga tett neki tanúságot Jézusról, tiszta és szent életet élt, mégis elbizonytalanodott, amikor tanítványai hordani kezdték neki a hírt a vámosokkal és bűnös asszonyokkal mutatkozó Messiásról…

Olykor olyanok vagyunk, mint a gyújtólángon égő kályha. Látszik, hogy működőképes – de meleget nem ad. Megkereszteltek minket, megbérmáltak minket, templomba járunk és Jézussal táplálkozunk – bennünk van Isten élete, de csak mint egy gyújtóláng. Szükségünk van a Szentlélek berobbantó erejére és túlcsorduló jelenlétére, hogy erős lángra lobbanjunk és a Szeretet átalakító melegét sugározzuk környezetünkre. Mindennél nagyobb szükségünk van a Szentlélekre!

Jöjj Szentlélek, gyújts világosságot a szívünkben, elménkben, hogy el ne tévedjünk annyiszor! Add, hogy meg tudjuk különböztetni a Tőled jövő dolgokat a sátán, a világ és a saját szívünk csábításaitól! Ajándékozz meg erőddel, hogy felismerjük és kövessük akaratodat! Áraszd ki ránk hét ajándékodat: az értelem és tudomány lelkét, a bölcsesség és jótanács lelkét, a jámborság és istenfélelem lelkét, az erősség lelkét, hogy egészen kiformálódhasson bennük és közöttünk Krisztus! Add meg nekünk karizmáidat, hogy azokkal szolgálva megjeleníthessük Isten országát az emberek között! Kérünk segíts, hogy az emberek meggyógyuljanak, megszabaduljanak, Hozzád térjenek és éljenek! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)