Remélj és cselekedj – egy szép példa…
Néhány éve írtam egy könyvet, amiben azzal érvelek, hogy a XXI. század Isten évszázada, és hogy ebben hazánknak is szép része lesz. Arról is írtam, hogy amikor Isten „érkezik”, akkor sok minden összeomlik, hogy „gyökerében lehessen orvosolni a bajokat”, és az élet megújulhasson. Most egy olyan ember példáját szeretném előhozni, aki hazánk egy válságos időszakában a remény és a megújulás emberévé vált, s bár fiatalon link alaknak tartották, mégis hazánk legnagyobb - lelkesítő, de tragikus sorsú - alakjai közé emelkedett.
Egy fiatal, magyarul nem beszélő huszárkapitány, a bécsi bálok kedvence, Stefferl gróf ezt írja naplójába: „a magyar nemzet halott”. Ő maga sem sejti még, hogy néhány évtized múlva Kossuth Lajos őt köszöntve a legnagyobb magyarnak nevezi – gróf Széchenyi Istvánt. S valóban, a magyar történelem kevés olyan alakot ismer, aki az elmélyült gondolkodást és a praktikus gyakorlatot ilyen mesteri módon ötvözte volna, minden tudását és vagyonát alávetve hazája boldogulásának. Ahogy Wesselényi Miklóssal való barátsága idején megfogalmazzák, mi kell az okos hazaszeretethez: komoly tudás, szakértelem, és a hatékony cselekvés kontrolljaként erkölcsi tökéletesedés. Személyiségében ötvöződött az önismeretre és a valóságismeretre törekvés és a hatékony cselekvés. Jellemző a Kossuth Lajosnak adott válasza: „Miért emel oly magasra, ahol nem tarthatom fel magamat?” Érzékeny lelki alkat, aki évtizedeken át harcol belső önvádakkal, öngyilkossági késztetésekkel és depresszióval. Saját sorsát és hazája sorsát összekapcsolja. (A politikai viharokban borúlátása mind erősebb, s önmagát okolja minden bajért. Végül idegileg-lelkileg összeomlik.)
Széchenyi gondolatban és tettben egyaránt állandóan akcióban van. Megírja nagyhatású műveit. Az 1830-ban megjelent Hitel – majd később a Világ, és a cenzura miatt külföldön megjelentetett Stadium – máig megismételhetetlen gondolati fordulatot hoz a nemzet életébe. A gondolatok szabad eszmecseréjéhez és a politikai kibontakozáshoz Casinót szervez. Lóversenyeket indít és serkenti a lótenyésztést, ami gazdaságilag és katonai szempontból is nélkülözhetetlen a felemelkedéshez. Megszervezi a Duna szabályozását a Vaskapunál, hogy Pest lehessen a legnagyobb kereskedelmi elosztóközpont Kelet-Európa felé. Híd kell, hogy Pest-Buda világvárossá – és a birodalom valódi központjává – lehessen. Hajógyár Óbudára, Hengermalom, Nemzeti Pantheon, Nemzeti Színház, Gőzhajózási Társaság, a Tisza szabályozása... – felsorolni is sok mindazt a kezdeményezést, tettet, amit véghezvitt.
Politikai szerepvállalása 1825-ben kezdődik. Ekkorra már megtanul magyarul, s a rendek elképedésére a latin nyelvű országgyűlésben magyarul szólal fel. November 3-án pedig az Akadémia megalapítására felajánlja egy esztendei jövedelmét, amivel óriási vihart kavar. Példáját – személyes áldozatvállalást a haza felemelkedéséért – sokan követik. 1836-ban a Lánchíd kapcsán megszületik a „hídtörvény”, amelynek jelentősége az, hogy először mondja ki az általános fizetési kötelezettséget, ezzel rést ütve a nemesi kiváltságokon. Széchenyi lassabb, megfontoltabb, a kiegyezést kereső tempóján a ’40-es években túllépett a reformellenzék. Egyre magányosabb, Kossuth-tal való küzdelmében magára marad. 1845-ben elvállalja a Helytartótanács közlekedésügyi bizottságának (ma minisztériumot mondanánk) vezetését. Függetlenségét hangsúlyozandó, nem fogad el fizetést. Az ellenzék azonban így is elítéli lépését. Sem egyik, sem másik oldalon nem bíznak benne, magára marad.
Az 1848. márciusi események során politikai tehetségével felismerte, hogy az ellenzéknek volt igaza, sőt már csak ők menthetik meg az országot az anarchiától, és szerepet vállal Battyhány Lajos első kormányában. Legyengült szervezete és romló belső állapota, valamint a sok munka és kudarc alatt végül összeomlik, s a döblingi idegszanatóriumba kerül. Az ’50-es években lassan feltisztul állapota, s újra dolgozni kezd. Szanatóriumi szobái lassan ellenzéki sajtóközponttá válnak. Amikor 1858-ban kezébe kerül Bach belügyminiszter öndicsérő írása, leleplező választ ír ellene, amit Londonban adat ki. Az „Ein Blick” hatalmas sikert arat – de marára vonja vele a titkosrendőrség figyelmét is. Felségsértési perrel fenyegetik és azzal, hogy átszállítják egy állami elmegyógyintézet elviselhetetlen körülményei közé. Egy házkutatást követően hal meg, tisztázatlan körülmények között. Temetése politikai demonstrációvá válik, amelyen tízezrek vesznek részt.
Bevallom, engem lelkesít Széchenyi alakja, hatalmas munkabírása, tehetsége, hazájáért mindent feláldozni képes Isten- és emberszeretete. Csak imádkozni tudok azért, hogy ma is teremjenek ilyen emberek hazánkban, s mi is, a magunk tehetségeivel és képességeivel követni tudjuk őt a nehéz időkben – és a haza fényre derül.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
(A cikk elején említett könyv a „21. század, Isten évszázada – Magyarország átvilágítása” még kapható. Széchenyi Istvánról írtam a „Magyar örökség” és a „Magyar jelenség” című könyvekben - ezek már elfogytak -, illetve a „Haldokló nemzet – feléledő nemzet” című könyvben, amiből még néhány példányunk van, kérhető címeinken…)