A missziós hónaphoz: Jézus, a csodatévő

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. október 21. hétfő

Sok gyógyító létezett Izraelben – és a többi népeknél -, az ördögűzés sem volt ismeretlen. Jézus azonban nem egy volt a vándor gyógyító karizmatikusok közül, hanem messze kimagaslott közülük az általa, az emberek érdekében végbe vitt csodák mennyiségével és minőségével egyaránt – nem beszélve a természet erőinek lecsendesítéséről -, amiket látva szintén félelem fogta el az embereket, s kérdezgették: Ki ez az ember, hogy még az ördögök is, a természet erői is engedelmeskednek neki?

 

„Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.” (Jn 21, 25)

Ki ez az ember és hogyan tehetett ilyen csodákat? Most néhány olyan dolgot szeretnék említeni, ami nélkül Jézus szolgálata is csorbult volna.

Ezek közül az egyik a megkülönböztető képessége, amelyikkel mindig pontosan meg tudta mondani, hogy a baj oka testi, vagy lelki eredetű, gyógyításra vagy szabadításra van szüksége a bettegnek. Ki kell parancsolni a süket és néma lelket az emberből, vagy ujját a fülébe dugva kell egyszerű parancsot adni a gyógyulásra? Ez a megkülönböztető képesség tanulással és gyakorlással, a tapasztalatok megszerzésével növelhető, de egyben isteni kegyelem is, amire az Úr Izrael fiait évszázadok óta nevelte. A Tóra, a törvények tele vannak megkülönböztető szabályokkal, például a tejes és vizes ételek, a tiszta és tisztátalan állatok, bűnös tettek és nem bűnösök szétválasztása. A pogány népek a saját isteneket azonosították más népek isteneivel – így lehet Zeusz egyben Jupiter is -, és így egybemosták a dolgokat, Izrael Istene pont ellenkezőleg, mindenki mástól megkülön-böztette magát és népét is szentnek, azaz mindentől elkülönítettnek akarta látni.

Másik fontos tényező Jézus teljes odaadottsága az Atyának és a szolgálatnak. Most egy olyan példát szeretnék erre hozni, ahol Jézus zsidó ember számára elborzasztóan radikális szavakat használ ennek megvilágítására. Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Izraelben isteni parancsnak számított a házasság és a gyermekek nemzése – Mózes első könyvében elhangzó szavakra utalva: szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet – a meddőséget Isten büntetésének tartották, a családtól való elszakadást és a nőtlenséget pedig a Tízparancsolat harmadik parancsolata elleni véteknek.

Jézus pedig ezt mondja: „Mert vannak házasságra alkalmatlanok, akik anyjuk méhétől így születtek, és vannak házasságra alkalmatlanok, akiket az emberek tettek házasságra alkalmatlanná, és vannak házasságra alkalmatlanok, akik önmagukat tették házasságra alkalmatlanná a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!”  (Mt 19, 12 – szó szerint heréltekről beszél, ami drasztikus kifejezés, és szintén tilos és bűn volt) Jézus szerint tehát az Istennek, az Atyának való elkötelezettség felülír minden mást, az Istennek végzett munka teljes szabadságáért el kell hagyni mindent, ami akadályozhatja azt. (Ezért küldi ki a falvakba tanítványait is saru, váltás ruha, bot, tarisznya nélkül, hogy megtapasztalhassák a teljes kiszolgáltatottságot, de egyben a mindenható Atya gondviselő szeretetét is.)

Harmadik fontos tényező az, hogy Jézus az imádság embere volt. A tanítványok látják, hogy Mesterük számára mérhetetlenül fontos az imádság, az Atyával töltött idő, és azt is tapasztalják, hogy Jézus imája olyan erőteljes, hogy még a lehetetlent is lehetségessé teszi. A hegyi beszédről szóló könyvember így írtam erről: „Máté evangéliumában a Hegyi beszédnek szinte a közepén található, és valóban középponti jelentőségű rész, amikor Jézus Krisztus imádkozni tanítja követőit. Lukács a maga evangéliumában ezt olyan fontosnak érzi, hogy kiemeli a beszéd egészéből, külön szerepelteti és egy saját felvezető szöveget ad hozzá:

Történt egyszer, hogy (Jézus) valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” (Lk 11, 1)

Lukács evangéliumában azonban már előtte is hangsúlyosan szerepel Jézus Krisztus imaélete. Az evangelista leírja, hogy mielőtt a Messiás kiválasztotta a tizenkét apostolt, szintén kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” (Lk 6, 12) Ugyanígy, a szenvedéséről való első jövendölése előtt is „egyedül imádkozott” (Lk 9, 18) majd a prófétai beszéd után „mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni.(Lk 9, 28-31)

Láthatjuk tehát, a tanítványoknak konkrét tapasztalatuk volt arról, hogy Mesterük imádkozó ember és olyan erőteljes módon tud imádkozni, hogy annak hatására megnyílnak az egek, meggyógyulnak a betegek, elfutnak az ördögök és Isten bölcsessége megmutatkozik az emberek előtt. Érthető hát, ha azt kérik: taníts minket imádkozni!

A tanítványok Keresztelő Jánosra hivatkoznak, aki szintén tanította imádkozni tanítványait – ahogy egyébként az minden rabbinak, mesternek is szokása és kötelessége volt.

Egy jó tanító mindig az életpéldájával tanít és Izrael nem volt híján a jó tanítóknak. Mit tudott azonban megtanítani egy okos mester? A zsoltárokat, az ószövetségi igéket, templomi rítusokat – amik mind helyes és jó imák voltak, erőt adhattak a tisztességes életre – de hol volt ezek ereje és hatékonysága akár Keresztelő Jánoséhoz is, akinek szavára kiment a nép és bűnbánatot tartott? És mi volt Keresztelő János imája a Messiáséhoz képest, akinek szavaira még a tenger is lecsendesült és a halottak is feltámadtak?

Ó, igen, mi is így akarunk imádkozni, taníts minket Urunk!

Jézus Krisztus pedig tanítja őket. A Hegyi beszéd teljessége sem más, mint egy hatalmas tanítás arról, hogyan éljen az, aki szeretné, hogy imái megmozdítsák az Eget. Az az ima azonban, amit mi „Miatyánk” néven ismerünk, mindenen túl tesz forradalmi újdonságával és erejével!”

Itt most nincs helyünk végig elemezni a Miatyánk szövegét, csak közöljük a Krisztus-hívők alapimáját:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved;

jöjjön el a te országod;

legyen meg a te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket kísértésbe;

de szabadíts meg a Gonosztól.” (Mt 6, 9-13)

(Mert Tiéd az ország, a hatalom és  dicsőség, mindörökké, ámen.)

Végül el kell mondanunk azt is, hogy mivel Jézus tökéletesen megőrizte belső szabadságát és tisztaságát – legyőzve a test, a világ ésa gonosz lélek minden kísértését -, ezért a Szentlélek is teljesen szabadon tudott benne munkálkodni. Legszebb példája ennek, amikor Jézus elindul, hogy Jairus, egy zsidó elöljáró leányát feltámassza a halálból. Nagy tömeg követi, s neki esze ágában sincs most másokat gyógyítani.  Azonban „egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta: Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok. Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: Ki érintette meg a ruhámat? Tanítványai azt felelték neki: Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem? Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.” (Mk 5, 23-34)

Bár Jézus emberi természetével nem akart gyógyítani, Isten emberszerető jósága mégis rögtön válaszolni tud az asszony hitére, a Szentlélek ereje kiárad, és az asszony meggyógyul. Jézus pedig nem haragszik – bár a trövények szerint a vérfolyásos beteg érintése őt is tisztátalanná tette -, hanem megnyugtatja a beteget és jóvá hagyja gyógyulását.

Megkülönböztető képesség, teljes odaadottság és belső szabadság – amelyekre Jézusnak egyébként is nagy szüksége van a vele szemben növekvő ellenállás miatt…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés