66 év béke
Évszázadok óta nem volt ilyen hosszú ideje béke Európában. Igaz, hogy megel?zte két rettenetes világháború, amit európai hatalmak robbantottak ki. Igaz, hogy 1945 óta is voltak helyi konfliktusok és volt délszláv háború is, ami könnyen kiterjedhetett volna az egész kontinensre. (Hogy ez nem történt meg, abban igen nagy szerepet játszott a Medjugorjéból indult békeüzenet és imahadjárat a Sz?zanya vezetésével). Igaz az is, hogy Európa keleti fele szovjet megszállási övezet maradt még 44 évig. És persze lehetett volna pusztító háború a Kárpát-medencében is a rendszerváltás után, amikor a több nemzet visszanyerte autonómiáját és területeit – azt hiszem, ez a tragédia azért nem történt meg, mert a magyar engesztel?k és imádkozó krisztusi emberek imái ezt meghiúsították. (A gépfegyver-szállítási botrányból bármi kisülhetett volna). A béke megmaradt. És hová jutottunk?
Ha az ószövetségi könyveket olvassuk, felfigyelhetünk egy érdekes összefüggésre. Amikor a nép békét élvezett, hamarosan elpártolt Istentől és bálványimádásba merült. Az isteni törvények elhagyása aztán törvényszerűen az önzés és a bűn mélységeibe vezette a népet. Egyik ostoba döntést követte a másik. Mibe reménykedhetett a kis Izrael királysága, amikor hadat üzent a hatalmas asszír birodalomnak? (És mi, amikor a II. világháború idején egyszerre üzentünk hadat a szovjeteknek és az amerikaiaknak?) Aztán az összeomlás, a vereség, a száműzetés idején a nép bűnbánatot tartott és visszatért Istenhez, és ez egy új lehetőséget biztosított számukra.
És mi vajon hogy éltünk a hosszú béke lehetőségével?
Nem tagadható, hogy a II. Világháborút lelki megújulás is követte Európa országaiban. (Már ahol és ameddig erre lehetőség volt.) De az is igaz, hogy a ’60-as évektől egy egészen más „megújulás” követte ezt. A szexuális forradalom, a diáklázadás, a bűntudat kiiktatása és az anyagi bővölködés csábítása végül evilági bálványimádásba vitte bele az európai népeket. Ma már minden házban ott állnak a házioltárok: a tévé, házimozi, számítógép, rádió – és mi órákon keresztül hódolunk előttük. Aztán lefekvés előtt esetleg egy rövid ima, hogy Isten se maradjon ki a buliból… Ahogy azonban a természeti törvényeket se lehet következmények nélkül semmibe venni, úgy a természetfeletti törvényeket sem. Milyen következtetést vonhatunk le ebből?
Nézhetjük azonban a dolgokat másképp is. Mondhatjuk, hogy hazánk és a Kárpát-medence a 70 éves trianoni tragédia és a 40 éves orosz megszállás után lehetőséget kapott arra, hogy újra megélje eredeti hivatását a Kárpát-medence egységének és békéjének biztosításában. És nem tagadhatjuk, hogy 1989 nem csak politikai, de vallási megújulást is hozott hazánkban. A lendület sajnos itt sem tartott sokáig. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek szíve ugyan éhezik Istenre, de ezt a belső éhséget mégis szívesebben csillapítják anyagi javakkal, mint az Úrral.
Isten szabadságát örömmel cseréljük fel evilág szabadságával, Isten törvényeit evilág törvényeivel. A békesség és egység keresését a nagymagyar illúziókkal.
Most aztán itt állunk és azt kérdezzük, hogyan történhetett meg, hogy egy kárpát-medencei magyar nemzetiségű szlovák állampolgártól elveszik állampolgárságát, mert magyarnak meri vallani magát? Hogyan juthattunk el az anyagi összeomlás küszöbére? Hogyan maradhattunk gyermekek nélkül, munka nélkül, remény nélkül?
A Szentírás azonban még egy dologra biztosan megtanít minket, éspedig arra, hogy mindenhonnan van visszatérés! Ninive lakói megtértek és megmaradt a város. Izrael fiai bűnbánatot tartottak és elvonult az ostromló asszír sereg! Ha a magyar nemzet visszatér Istenhez…
„Csak a lehetetlen dolgokért érdemes küzdeni, ami nem lehetetlen, az valahol nevetséges!” Isten pedig a lehetetlen dolgok Istene…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)