Pünkösdi prófécia 1963-ból

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. június 10. hétfő

Kindelmanné Erzsébet asszony 1962-ben kezdi el írni lelki naplóját, benne Jézus és a Szűzanya közléseivel. Az ebből sarjadt lelki mozgalom mára világszerte elterjedt és egyházi engedéllyel működik. A Naplóban leírt ígéretek közül azóta több beteljesedett. Most azt szeretnénk megmutatni, amit 1963. tavaszán kapott, és a megpróbáltatásokról és a nagy kegyelmi időről szól.

Mindez akkor íródott le, amikor hazánkat még szorosan záruló vasfüggöny választotta el Európa többi részétől. Sokan ültek börtönben, a vallásos embereket üldözték, Erzsébet asszonynak is csak a legnehezebb munkahelyek jutottak, de többször elküldték még onnan is, amikor kiderült, hogy templomba jár. Az épp csak elkezdődött II. Vatikáni Zsinat megújító munkájából még szinte semmi sem látszik, s ami mégis, arról se nagyon lehet hazánkban beszélni. A bejegyzés középpontjában azonban nem a nyomorúság, árulás áll, hanem a remény és a megújulás. Bárcsak felfognánk ennek értelmét és jelentőségét!
„Ő felvilágosító szavaiban a Szentlélek Úristen, az Erősség Lelkének csodatevő kegyelmét árasztotta rám, és a Szentlélek Isten csodálatos fényessége megvilágította elmémet. A hit és a bizalom csodálatos erejű kegyelmét adta most nekem – mondta az Úr Jézus. Mert e kettő nélkül semmi erény sem gyökeresedik meg bensőmben, sem nekem, sem mások lelkében. Mert ez alappillére annak a nagy szent ügynek, melyet csakis így lehet megindítani.
„Elmélkedd át szavaim fontosságát, mert ez, ami most veled történt, ez a hit legelső mozdulata volt lelkedben. S ha már kezdetben megakadsz az első nehézségekben, hogy leszel képes magasabb célok elérésére? (…) Nehéz szavak ezek, melyeket csakis a Szentlélek Úristen megvilágosító, és az Erősség és Bátorság Lelke által tudok továbbvinni, és az Erősség Lelke az, amely által elszánt lettem mindenre. Erőt Mi adunk ehhez.” S közben sokat beszélt nekem a kegyelmi időről és a Szeretet Lelkéről. Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet, és ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya kegyelmi hatásának kiáradása. Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitbe vetett bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.”
Sokat kellene ezeken a szavakon elmélkedni. Legelőször is önvizsgálatot kellene tartanunk, vajon mi nem akadtunk, akadunk-e meg már a legelső nehézségeken, amikkel találkozunk Isten országának építése közben? (Ha arra gondolok, Erzsébet asszonynak mennyi mindenen kellett még keresztül mennie 1985-ben bekövetkezett haláláig, akkor szégyenkezem a mi nyafogásunk miatt.)
Másodszor, azon is érdemes elgondolkodnunk, mennyire kérjük a Szentlélek megvilágosító erejét, a Bátorság és Erősség Lelkét, hogy erőt és elszántságot adjon nekünk a küzdelemhez és győzelemhez?
A harmadik, hogy mennyire hiszünk Isten mindent megújító kegyelmében? Azt tudjuk, hogy 1967-ben a katolikus egyházban is elkezdődött a karizmatikus megújulás Szentlélektől inspirált mozgalma, ami máig sok nagyszerű gyümölcsöt érlelt (ezzel részben beteljesítve ezt az 1963-as próféciát). Azt is látjuk, hogy még mindig igaz, hogy „a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül” – a kérdés az, hogy mi is benne ragadunk-e a hitetlenségben, károgásban, rémlátásban, jajveszékelésben és világvég-várásban, vagy merünk bízni, hinni a megújulásban és a hit által cselekedni?
Az számomra bizonyos, hogy ahogy a prófécia első fele igaz és valóra vált, úgy fog a másik fele is valóra válni – én pedig ebben akarok járni, élni és dolgozni, mert ez „a hit erejének értelme által új világot teremt”!
Mersz-e hinni „a szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodásában”?
Én igen. Ahogy az egyik könyvünk címe is mondja: A 21. század Isten évszázada. Ebből még csak 18 év telt el. Itt vagyunk 1919. közepén, pünkösd ünnepén, hogy hitünk által Istenhez kiáltsunk:
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy Szentlelkedet áraszd ki ránk és az egész világra! Add meg nekünk a Bátorság és Erősség Lelkét, a Szeretet Lelkét, hogy Élő Szeretetlánggá lehessünk, és egész életünkkel megdicsőíthessünk Téged! Növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet és add meg kegyelmeidet a szolgálatra, hogy együtt építhessünk a békesség és szeretet, igazság és igazságosság országát, a Szeretet földjét! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)