Építési engedélyek Isten országához

Kategória: Eheti Megjelent: 2019. május 27. hétfő

Tudjuk jól, hogy ma már egy ház, de még egy sufni építéséhez is számtalan engedélyt kell kérni mindenféle hivataloktól (és kiváltani, és befizetni, és…) Ezzel szemben Isten országának építéséhez ingyen kaphat bárki engedélyt, csak fogjon hozzá! Néhány történet:

Isten országának építéséhez nem kell más, csak egy kis hit és bizalom, szeretet és türelem (elszántság): Most szombaton voltunk Valkón, ahol az ottani kedves testvérek már Regionális Szeretetláng Találkozót szerveztek – és milyen jót! Nos, az egész úgy kezdődött, hogy két asszony imádkozni kezdett, majd imacsoportot, közösséget hozott létre, kitartottak az imában, hűségben, gyarapodtak, most pedig már elég erejük, munkatársuk volt ahhoz is, hogy egy ilyen szép programot végig csináljanak, előadásokkal, szentmisével a templomban és agapéval a szép Szent Erzsébet közösségi házban.
Tarnóczi Marika egyedül volt, amikor nyugdíjba vonulása után is tovább látogatta a cigány családokat. Aztán lettek munkatársai, támogatók, programok, végül meglett a Tanoda épülete is, ahol rendezett körülmények között lehet foglalkozni a gyerekekkel, felnőttekkel. Így bővült a cigány missziónk, adtunk ki közben könyveket, vittük kirándulni őket – mindez egy ember imájából és munkájából született, és hány ember javára!
És még ennél kevesebb is elég. Az iskolában az egyik nap csak ügyelet volt azoknak a gyerekeknek, akik nem tudtak otthon maradn. Néhányan voltunk, köztük egy sok problémával küszködő, eléggé magányos kisfiú. Amikor unóztuk (ez egy kártyajáték), hiába hívtam, nem akart beszállni, csak nézte. Aztán elszánta magát, és onnantól megtört a jég, ahogy vége lett az egyik partinak, rögtön mondta: újra! Semmi rendkívüli nem történt – vagy mégis? Egy kisfiú örült, együtt tudott játszani a többiekkel, elutasítottság helyett befogadást, szeretetet tapasztalt – Isten pedig együtt örült vele.
A nagy dolgok általában kicsiben kezdődnek. Somogyi Tibi egy szál gitárral kezdte Budaörsön, zenélt a kisközösségükben. Mostanra Magyarország egyik legjobb dicsőítő zenekarát vezeti, a Te Deum-ot, és számtalan ember szívét emeli az Úrhoz. Épp tegnap hallottam, hogy a pécsi Imádság Háza konferencián, amikor az egyik csendesebb, szentségimádós teremben ők zenéltek, egy asszony velük imádta az Urat egy órán keresztül, s közben teljesen meggyógyult a nedvező ekcémás betegségéből – micsoda kegyelmeket tud kiosztani Isten a hűségeseken keresztül!
Törökbálinton felépült már az Isteni Szeretet Közösség háza, a Szeretetláng Kápolna és Közösségi Ház – és mennyi közösség, program az egyházközség buzgó tagjainak munkája által!. Most pedig, pünkösdi várakozásként olyan kilencedet szerveztek, ahol kilenc napon keresztül reggeltől estig nyitva a templom (beosztva, hogy mindig legyenek az Oltáriszentség előtt), esténként pedig másfél órás közös program – csak ámulok és bámulok és örülök, hogy részese lehetek!
Hosszan tudnám még folytatni, hiszen országszerte nagyszerű kezdeményezések, programok, közösségek épülnek, amelyek mind megsózzák ezt a világot. Napjainkban, amikor olyan sok rendes, keresztény ember is a világ felé fordul önmagát is mentegetve, hogy abban így kell viselkedni, politizálni, gazdálkodni, mert csak így lehet sikert elérni – azaz hagyja, hogy a világ sózza meg őt, ahelyett, hogy ő világosítaná meg a sötétségbe merült világot -, mérhetetlenül fontos, hogy mi bátran legyünk a föld sója, világ világossága, hegyen épült város. Nyilván nem egyszerű ez, hosszan tudnék írni a nehézségekről, támadásokról és fájdalmakról is, de minek? Félni, szorongani segítség nélkül is tudunk. Inkább: Kalandra fel!
A nagyszerű író Hegedüs Géza 1946-ban írta az Árpádok idején játszódó, Írástudó című történelmi regényében, az egyik szereplő szájába adva hitvallását: „Ezt már Kalántól tanultad. Akit ő tanít, az hatalmat fog akarni, és a hatalmat politikának nevezi, meggyalázva Arisztotelész gyönyörű tudományát. De te ne a politikához akarj érteni. Légy jó keresztény, tanuld meg a szeretet és bölcsesség összhangját, nehogy lelkifurdalásaid legyenek, hogy a szegény emberek átka kísér a mennyei ítélet elé.”
Így van ez.
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)