Hogyan gondolhatja bárki?
Hogyan gondolhatja bárki is, hogy ezt megúszhatjuk? Na jó, nem „bárki”, hiszen vannak, akik eszük használatára soha el nem jutnak, aztán vannak, akik örömmel hágnak át minden szabályt – de azért még így is elég sokan vagyunk, akikben legalább pislákol az értelem fénye, a lelkiismeret világossága… Vagy szűkítsünk még jobban: hogyan gondolhatjuk mi keresztények, hogy ezt megúszhatjuk?
Számoljunk le az illúziókkal – mi keresztények például azzal az illúzióval, hogy mivel Isten a Szeretet, ezért Ő úgyis mindent megbocsát, ezért következmények nélkül élhetjük tovább eddigi életünket. A kellemetlen igazság az, hogy minden bűn megtermi a maga gyümölcsét. Igaz ez kicsiben és nagyban, az egyéni életünkben, a társadalomban és a természet világában is. Csak egy példa: Ha a gyilkosság bűn – ebben talán megegyezhetünk -, akkor hogyan gondolhatja a világ, amely évente milliószámra öli a legártatlanabbakat (magzatgyilkosság), hogy ezt megúszhatja következmények nélkül? Pedig a következmények már a szemünk előtt vannak: elöregedő Európa és Magyarország - hazánkban most már havonta 20 ezerrel kevesebben vagyunk (!) és a demográfusok szerint meg se állunk hétmillióig… (De beszélhetnénk az egykéző Kínáról, ahol jelenleg 20 millióval több a fiú, mint a lánygyermek és az olló csak nyílik tovább…) Isten pedig látja, hogy a szülőszobáink mészárszékké váltak és a sátán ott őrjöng a véráldozat közepén – hogyan gondolhatjuk, hogy mindez következmények nélkül marad?
Sorra vehetném a Tízparancsolat minden parancsát. Isten helyett ott áll szobánk szent helyén a tévé bálványistene és dől belőle az erőszak, a paráznaság, a viszály – az összes hamis isten ott tobzódik a lakásunkban, mi pedig sietünk haza, hogy láthassuk a legújabb folytatást. Talán már érvényét veszítette a Szentírás? Ha pedig nem – és az istengyalázás bűnéért kirótt büntetés vár ránk – akkor hogyan gondolhatjuk, hogy ezt megússzuk?
Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten, áldozata minden szentmisében megelevenedik előttünk – de vajon javunkra válik ez? Hiszen még ez is minket vádol! Isten Fia életét adta értünk, de mi mit adunk neki? És ha semmit, még az üres szívünknél is kevesebbet, akkor talán nem nekünk is szól Jeremiás intése? „Mit törődöm én a tömjénnel, amelyet Sebából hoztok, és a távoli földről szerzett jó illatú fahéjjal! Égőáldozataitok nem kedvesek, és véres áldozataitok sem tetszenek nekem.” (Jer 6, 20) Jeremiást elüldözték, de a szava igazzá vált – a Templomot lerombolták, a nép száműzetésbe ment. Talán ma kisebb a bűn mértéke? Ha pedig nem – hogyan gondolhatjuk, hogy ezt megúszhatjuk?
Hol van a magyar katolikus egyház – a többi felekezetről nem beszélek, bár rájuk is áll -, amikor a szegényeket megfosztják javaiktól (az egyházi tanítás szerint égbekiáltó bűn), amikor megölik a kisgyermekeket, megbélyegzik az „idegeneket”, amikor az úrhatnámság a maradék anyagi és erkölcsi erőket is sárba tiporja? (Csak sóvárogva tekinthetek olyan országokra, ahol az egyház többszázezres tüntetést szervezett az abortusz ellen – hazánkban kis egyesületek próbálkoznak, s ha százon felül elmennek egy demonstrációra, már örülhetnek…)
És miközben a jó testvérek egyre újabb darabokra szabdalják a Bárány testét esztelen vitákban, most azon is vitatkoznak, hogy lesz-e ilyen vagy olyan figyelmeztetés – hát az összeomlásnak a valósága, amiben benne élünk, nem elég?
Bizony, ha Isten közbe nem lép, elveszünk mind. A hitvédelem köntösébe bújtatott akarnokság helyett nem azért kellene inkább közösen imádkoznunk, hogy jöjjön el végre az Ő országa, legyen meg végre az Ő akarata?
Az pedig bizonyos, hogy ha Isten Igazsága megjelenik, az nagyon nagy megrázkódtatás lesz ennek a bűnbe merült világnak. Nevezzük bár Nagy Figyelmeztetésnek – és erről szólnak próféciák hosszú idők óta – vagy bármi másnak, ez Isten irgalmasságának nagy kegyelmi megnyilvánulása lesz, még az Ítélet előtt. Bárcsak már most megtérnénk mind, és nem lenne erre szükség! De vajon mi ennek a valószínűsége?
Pál apostol írja: „Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5, 20)
Ennél kevesebb ma sem elég. A bűnbánat és megtérés útjára kell lépnünk, amíg Isten irgalmasságának ideje tart, hogy mindenki megmenekülhessen. Mert a hiábavaló és terméketlen viták épp úgy nem mentenek meg, mint az atombunker az árvíztől…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)