Meglepő fordulat

Kategória: Eheti Megjelent: 2011. szeptember 19. hétfő

A gyógyító miséken az áldozás utáni csendben szoktuk bemondani, ha az Úr mutat valami gyógyulást, szabadulást, vagy próféciát ad a közösségnek, stb. A szombati Szeretet Földje Találkozón is így történt – azaz nem egészen így. Először elhangzott ugyan néhány kijelentés gyógyulásról, de utána egészen más szavak jöttek…

Isten a Találkozón összegyűlt embereket a megtisztulásra kezdte hívni. Nagy kegyelmeket (mérhetetlen kincseket) szeretne ránk bízni, „de ha nem tisztítjátok meg magatokat, nem kaphatjátok meg ezeket”! Korholt minket a „beérkezett kereszténységünk” miatt, a megkeményedés, merevség, kevélység miatt…

Ott álltam a mikrofon mögött és ki kellett mondanom ezeket a szavakat. Először nagyon meglepődtem – finoman fogalmazva –, hiszen arra számítottam és arra vágytam, hogy a Találkozón sok gyógyulás történjen és Isten kegyelme nyilvánvalóvá legyen közöttünk. (Mint ahogy később így is történt.) Ezért aztán először nem örültem túlságosan, hogy ilyen mondatokat kell kimondanom, de azt mégsem tehettem meg, hogy hallgatok…

Így utólag már nem is értem, min csodálkoztam! Hiszen a Találkozó témája épp a „Megújulás stratégiája” volt! És ha megújulásról beszélünk, nemde saját magunkon kell elkezdenünk? És lehet-e másképp elkezdeni, mint bűnbánattal és megtéréssel?

Talán az is bizonyítja, hogy ez a sugallat Istentől jött, hogy a Találkozó hangulata az üzenetek hatására nem lett letört vagy lehangolt. Úgy tűnt számomra, hogy megértettük, Isten megújítani és kegyelmeket adni kíván és ehhez készít minket. Megtisztít, hogy „kegyelmi kehelyként” befogadhassuk az Ő ajándékait.

Mennyei Atyánk! Kérlek, bocsáss meg nekünk, amiért szívünk megkeményedett és így alkalmatlanná váltunk arra, hogy Szeretetedet belepecsételd szívünkbe. Kérünk ezért most Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására, hogy Szentlelkedet áraszd ki ránk! Hozd el a bűnbánat és a helyes önismeret ajándékát, hogy megtisztulva, felfrissülve, alázatos és rugalmas lélekkel fogadjuk vezetésedet! Hadd jöjjön el ezen keresztül is hozzánk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)