Az afrikai dzsungel magyar hőse

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 17. hétfő

A világ egyik legnyomorúságosabb országában, a Kongói Demokratikus Köztársaság eldugott vidékein dolgozik közel húsz éve egy magyar szemorvos, akihez nyolcmillió páciens tartozik. Hardi Richárd átvészelte az elmúlt hatvan év legvéresebb konfliktusát, 10-15 éve vak embereknek adja vissza a látását egy 20 percig tartó, párezer forintba kerülő műtéttel, olyan helyekre jut el, ahol korábban még nem járt szemorvos, és olyan esetekkel találkozik, amelyeket lényegében nem ismer az orvostudomány. Most élete főművén dolgozik, hogy öregkorára visszatérhessen Magyarországra.

Bővebben...

Széchenyi lelki alkata

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 15. szombat

Akár súlytalan, élvezeteinek és fantáziáinak élő figura is lehetett volna, mint ahogy kora arisztokratáinak egy része az is volt. Széchenyi István is így kezdte, csak „Stefferl”-nek becézték - mondjuk „Pistikének” – egy aranyos fiatalember, nagy nőcsábász, akit nem kell komolyan venni. Hogyan vált ez a nyugtalan, ideges, saját „démonaival” küzdő ember mégis azzá, akit Kossuth a „legnagyobb magyarnak” nevezett? (Amire Széchenyi – pontosan felismerve az ilyen mondások értékét és veszélyét, ezt válaszolta: Miért tol fel engem olyan magas helyre, ahol magamat fenntartani nem bírom?)

Bővebben...

Lenyomja-e Lammily az anorexiás Barbie-t?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 14. péntek

A Barbie-baba már régóta közellenség a pszichológusok – és sokak mások – körében, hiszen a szakemberek szerint nagyban hozzájárul a lányok és a nők testképzavaraihoz. A népszerű babáról már számtalanszor leírták, hogy alakja, ami kislányok milliói számára a követendő etalon, mennyire elrugaszkodott a valóságtól. Éppen ezért próbálják a gyártók időről időre megreformálni Barbie-t (erre jó példa például mellméretének változása az idők során), de valódi, drasztikus változást nem mertek végrehajtani rajta. Most azonban feltűnt a színen egy grafikus dizájner művész, Nickolay Lamm, aki az áttervezgetés helyett egyszerűen az alapoktól újratervezte az irreális testképű babát. Az eredmény egy sokkal realisztikusabb felépítésű változat, Lammily - de felveszi-e a versenyt a szőke ciklonnal?

baba

Bővebben...

Ferenc pápa: „Az első keresztény tanúságtétel számomra a nagymamám volt”

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 14. péntek

Ferenc pápa egyszer úgy nyilatkozott nagymamájáról, Rosáról: „Az első keresztény tanúságtétel számomra a nagymamám volt. Olyan szép, ha az ember ezt először otthon, a családjában tapasztalja meg” – hangzott el a pünkösdi vigílián tavaly. Az Aleteia írását adjuk közre.

Bővebben...

A mosoly

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 14. péntek

"Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják,
és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.

Bővebben...

Dolan bíboros: Az egyház foglalkozik a homoszexuális párokkal, de kapcsolatukat nem legalizálja

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 13. csütörtök

A katolikus egyház a jövőben fokozottabban foglalkozik majd az azonos nemű párok élethelyzetének problémáival – mondta Timothy Dolan  bíboros az NBC-nek adott interjúban. Ez azonban nem jelenti ezen életközösségek legalizálását.

Bővebben...

Mi van, amikor semmi sincs?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 12. szerda

 

Mit lát a vakon született? Talán úgy képzeljük, azt láthatja amit mi, amikor becsukjuk a szemünket. Sötétet, feketét. Csakhogy a fekete is egy szín, a vak ember pedig nem lát színeket, azok fogalmát nem tudja tapasztalathoz kötni. Nekünk lehet meleg szín a piros, lehet élénk a sárga és neki lehet tudása arról, hogy mi a meleg és mi az élénk, de ezzel nem juttattuk őt közelebb a színek világához. A fekete az sötét szín, de mi a sötétség annak, aki számára ez az egyetlen állapot? Van-e értelme a sötétségnek, ha nincs világosság?

Bővebben...

Közösségi mintakertet hoznak létre Békásmegyeren

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 11. kedd

A temploma megáldásának 250. évfordulóját jubileumi évvel ünneplő békásmegyer-ófalui Szent József plébánia közreműködésével közösségi mintakertet hoznak létre a plébánia és a Szent József Közösségi Ház kertjében.

Bővebben...

Az oroszok leadták az első lövéseket a Krímben

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 11. kedd

 

Leadták az első lövéseket a Krímben az oroszok, amikor megpróbáltak birtokba venni egy laktanyát. Közben behívókat kapnak a katonaviselt, hadköteles korú férfiak Ukrajnában, Lemberg megyében. Az ukrán hadsereg szerint azokat hívják be, akik olyan képzettséggel rendelkeznek, amelyből a hadseregben hiány van.

Bővebben...

Einstein, Darwin és más nagy tévedők

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 10. hétfő

A világ melléfogások útján halad előre. A veterán fizikus a nagy elődök hibás elméleteiről szóló könyvből vigaszt merít a maga tévedésére is, és megállapítja, hogy tévedések nélkül nincs haladás. Mellékesen megjegyzi, hogy a politikai vezetőket már nehezebb felmenteni felelősségük alól, ha nagyon melléfognak, mert az ő balfogásaik végzetes következményekkel járhatnak.

Bővebben...

Ne folytassunk párbeszédet a Sátánnal...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. március 10. hétfő

„Ne folytassunk párbeszédet a Sátánnal, hanem védjük meg magunkat Isten Szavával” Ferenc pápa Úrangyala-imádsága március 9-én, vasárnap délben. A Vatikáni Rádió tudósítása.

Bővebben...