Jégmentessé válhat az Északi-sark

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. április 05. csütörtök

Egy szakértői csoport szerint az Északi-sark jegét akkor sem lehet megmenteni, ha a világ kormányai betartják a két Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó korlátozást.

Ha a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-fokkal nő, a Jeges-tenger négyévente jégtelenné válhat a nyári hónapokban. Ha az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 fokkal nőne a hőmérséklet, a Jeges-tenger csak 40 évente válna jégmentessé. Az 1,5 fokos célt a 2015-ös ENSZ-klímakonferencián, a klímaváltozásnak leginkább kitett államok hatására foglalták a szerződésbe. Eszerint törekedni kell rá, hogy a felmelegedés legfeljebb 1,5 fok, de legalábbis kevesebb mint 2 fok legyen.
Alexandra Jahn, a boulderi Coloradói Egyetem munkatársa nem számított arra, hogy fél Celsius-fok ilyen nagy különbséget jelent. A szakértők szerint ugyanakkor a 1,5 Celsius-fokos cél szinte tarthatatlan.
 Az elmúlt nyáron az északi-sarki jég 4,64 millió négyzetkilométerre zsugorodott. Ezzel még mindig jóval nagyobb területű volt, mint az eddigi legnagyobb veszteséget regisztráló évben, 2012-ben, amikor 3,39 millió négyzetkilométeres kiterjedésű volt.  A kutatók szerint azonban egyértelmű a hosszú távú tendencia: az északi-sarki nyár jégterülete összességében 40 százalékkal csökkent.
A helyzet drámaiságát adja, hogy a jégveszteség nemcsak a következménye, hanem a gyorsítója is a klímaváltozásnak.
A jég napfényt visszaverő hatása ugyanis nem érvényesülhet, ha nagyobb a sötét, jégmentes területek kiterjedése, ami növeli a fény elnyelését, és ez tovább növeli az óceánok hőmérsékletét.
Friss tanulmányok szerint az Északi-sarkon egyes téli napokon akár 10 Celsius-fokkal is melegebb lehet, mint Európában és Észak-Amerikában. Egy még ijesztőbb modell szerint HA A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS MÉRTÉKE HÁROM CELSIUS-FOKOS LESZ, AZ ÉSZAK-SARKVIDÉK MINDEN NYARA JÉGMENTESSÉ VÁLIK.
(MTI, Nature Climate Change, index.hu)