Katolikus gimnáziummá alakítják az egykori bányakórházat Tatabányán

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. március 12. hétfő

Katolikus gimnáziumként születik újjá az 1900-ban épült tatabányai bányakórház. A 3,5 milliárd forintos beruházást a Székesfehérvári Egyházmegye végzi el. A március 9-én tartott sajtótájékoztatón részt vett Spányi Antal megyéspüspök is.

Spányi Antal elmondta, a létesítményt a kormány 2016 őszén adta a Magyar Katolikus Egyház tulajdonába. A leendő gimnázium a 2019 őszén egy ötödik és egy kilencedik osztályt fogadhat, majd felmenő rendszerben, nyolc év alatt éri el teljes létszámát.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere a romos épület bejárása után ismertette, az egyházmegye a Modern városok program keretében kapott támogatást a beruházásra, melynek eredményeképpen az épületben 2019 szeptemberétől két osztállyal indul meg a képzés. A városvezető rámutatott, a gimnázium a tatabányai Szent Margit Általános Iskola oktatási kínálatát egészíti ki.

A bányakórházat a Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársulat építette 1900-ban, a megyeszékhely egyik legrégibb középülete. Az ingatlan harminc évig üresen állt, korábbi tulajdonosként a megyei önkormányzat többször próbálta értékesíteni, közben az épület teljesen leromlott, életveszélyes állapotúvá vált.

A gimnáziummá alakítás terveiben közreműködött Tatabánya főépítésze, Damokos László. Korában az MTI-nek elmondta, az épületben egy 4 szaktanteremmel kiegészített 12 osztályos gimnázium helyezhető el a kórház alagsorának, két szintjének és tetőterének hasznosításával.

A kórház a száz évvel ezelőtti bányásztelepülés központjában, a mai Óvárosban épült. 1912-ben adták át. Közelében található a Jászai Mari Színház, Népház, a Tiszti Kaszinó, a Szent István-templom és a valamikori első községháza is.

Forrás: MTI

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye/Bencsik János Facebook-oldala

Magyar Kurír

You have no rights to post comments