Az ördög fél Pio atyától – Egy olasz ördögűző vallomása

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. február 20. kedd

Piero Catalano, a reggio calabria-bovai főegyházmegye ördögűzője Gabriele Amorthnál „tanulta ki szakmáját”. Munka közben gyakran hívja Pio atyát segítségül, akit a gonosz egyszerűen csak „szakállas embernek” vagy pedig polgári nevén Francesco Forgionénak hív.

Piero Catalano egy interneten terjedő szellemidéző játék, a Charlie Charlie kihívás miatt került a média figyelmének középpontjába: ő volt a vezetője annak a tanácskozásnak, amelyet egy Reggio Calabria-i iskolában tartottak, hogy megvitassák az ehhez hasonló horrorjátékok veszélyeit.

Piero Catalano önkéntesként kezdte munkáját a Fokoláre mozgalom fiataljai között, a Gen mozgalomnál, pappá 1988-ban szentelték. Jelenleg a Nepomuki Szent János és Néri Szent Fülöp-templom plébánosa a calabriai Arangeában. Tizennyolc éves kora óta érdeklődik az ördögűzés iránt: először a szabadító imát gyakorolta rendszeresen, majd évekig tanult Gabriele Amorth mellett, akinek lelki gyermeke lett. Catalanót három éve nevezték ki ördögűzővé.

Irodájában számos szent ereklyéje található, melyeket ördögűzés során használ. Legtöbbször Szent Pio atyát szokta segítségül hívni, akit különösen kedvel, sőt, ő az ördögűzés során gyakran meg is jelenik. „A megszállott ember félni kezd, és azt kiáltozza, hogy itt egy szakállas alak – avat be munkájába Catalano. – Akkor szoktam megkérdezni: »Lehet, hogy a szakállas alak Pio atya?« A démon rögtön válaszol: »Nem, ő Francesco Forgione.« Az ördög még Pio atya nevének kimondásától is fél.”

Catalano szerint a gonosz jelenlétét, a megszállottságot vagy a zaklatást a démon tipikus reakciói alapján lehet megkülönböztetni: „Ennek a tünetei például, ha ráteszem a kezem az érintett fejére, és ő elrántja, vagy nagyon hideg lesz, öklendezik, hányingere van, és hasonlók. Ha ördögi jelenlét nem tapasztalható, csak a szabadító imát mondom el.”

„A démon mindet megtesz, hogy megkísértse az ördögűzőt – mondja el Catano. – Egyszer azt kérdezte tőlem, mennyi pénzt akarok, hogy átálljak az ő oldalára. Nevetni kezdtem, mivel szegénységre esküdtem fel. Még a saját temetésemre sem tettem félre, mindent megosztok a szegényekkel. Az ördög erre azt válaszolta, hogy rögtön véget vet az életemnek. Azt válaszoltam, nem tud, mivel én Jézushoz tartozom.”

Forrás és fotó: Aleteia.com

Magyar Kurír
(bzs)

You have no rights to post comments