Duplájára nőtt a megújuló energia részaránya az EU-ban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. január 26. péntek

Az Eurostat friss adatai szerint 12 év alatt a duplájára nőtt a megújuló energia részaránya az Európai Unió energiafogyasztásában. Az EU statisztikai hivatala közölte, hogy 2016-ban 17 százalék volt a megújuló energia súlya, szemben a 2004-es 8,5 százalékkal. (2004 óta állnak rendelkezésre adatok.)

Az unió célja, hogy a megújuló energia aránya 2020-ig 20 százalékra, 2030-ig pedig 27 százalékra emelkedjen. Ezen belül az egyes tagországok célszámai különböznek, de 11 ország már elérte a 2020-as célt. Köztük van Magyarország is: az Eurostat adatai szerint 2016-ban a magyar energiafelhasználás 14,2 százaléka származott megújuló energiaforrásokból, míg a 2020. évi cél 13 százalék.
A listát Svédország vezeti a megújuló energia 53,8 százalékos részarányával, míg a második Finnország 38,7 százalékkal, a harmadik pedig Lettország 37,2 százalékkal. A sor végén Málta és Hollandia 6-6, illetve Luxemburg 5,6 százalékkal szerepel.

(MTI)