Egyház a viharban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. január 16. kedd

Aggasztó események – a nunciatúra elfoglalása, templomok megrongálása – előzték meg Ferenc pápa chilei utazását. Nagy a szegénység, az Egyház vesztett korábbi megbecsültségéből, a különböző politikai és kisebbségi csoportok pedig a médianyilvánosságot szeretnék kihasználni ügyük érdekében.

Néhány nappal Ferenc pápa érkezése előtt tiltakozók a fővárosban fél órára elfoglalták a nunciatúrát, ahol január 15. és 18. között vendégül látják a Szentatyát. Az Andha Chile elnevezésű ellenzéki csoport – amelynek tagjai között vannak munkanélküliek, hajléktalanok – szervezésében érkeztek a demonstrálók a helyszínre, Roxana Miranda korábbi elnökjelölt vezetésével. A rendfenntartó erők rövid idő alatt eltávolították őket az épületből. A csoport nem politikai és nem is hitbeli okokból lendült támadásba, hanem az elköltött milliárdok miatt tiltakozik. Híradások szerint a pápalátogatás költsége közel 4 milliárd chilei peso (csaknem 1,6 milliárd forint), melynek 70 százalékát az állam, 30 százalékát pedig az Egyház állja. A mozgalom a Twitteren küldi üzeneteit követőinek, amelyek szerint „az államkincstár pénzét Ferencre költik”.

A nunciatúra elfoglalása után, a január 12-re virradó éjszaka templomok ellen követtek el merényleteket Santiago de Chilében, ahol erőszakos tiltakozások is zajlottak az utcákon Ferenc pápa látogatása ellen. A Quinta Normal metróállomás közelében a rendőrség megakadályozta, hogy a Cristo Pobre-templomot megrongálják egy házilag készített bombával. A Santa Isabel de Hungría, vagyis az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom bejáratára, valamint homlokzatára ismeretlen tettesek üzemanyaggal átitatott égő rongyokat dobáltak, a templomépületre átterjedő lángokat a helyszínre érkező tűzoltók eloltották. Fernando Ibanez, a Szent Erzsébet-templom egyik papja helyi rádióknak azt nyilatkozta, hallotta, amint éjjel fiatalok vonultak el nagy zajjal, és üvöltöztek a templom előtt. Majd kutyaugatást hallott, és egy villanást látott, mire felkelt, és szólt a plébánosnak, miközben a környékbeli lakók kiabáltak, hogy tűz van. Lement, és nekiállt az oltásnak.

A hajnali órákban a Penalolén és a Recoleta városnegyedekben is bombát dobtak egy-egy kápolnára, az előbbiben kisebb károk keletkeztek, az utóbbinál pedig a detonáció kitépte az ajtót és összetörte az ablakokat. Mahmud Aleuy chilei belügyminiszter a kora reggeli órákban helyszíni szemlét tartott a gyújtogatást és robbantást szenvedett templomoknál, majd elítélte a merényleteket, és kijelentette, felkutatják és felelősségre vonják a tetteseket. Arra buzdította az embereket, hogy tisztelettel és örömmel fogadják a pápát.

Chilében az elmúlt 25 évben 26 istentiszteleti helyet rongáltak meg, illetve gyújtottak fel. A jelenlegi merényleteket egyelőre egyik szervezet sem vállalta magára, de a gyanú szerint a mapucse indiánok, egy másfél milliós etnikai kisebbség szélsőséges tagjai lehettek az elkövetők, akik évek óta küzdenek jogaik elismeréséért és az elmúlt öt évszázadban elvett földjeikért, amelyek nagyvállalatok kezébe kerültek. A mapucse népcsoport alapvetően nem ellenséges a Katolikus Egyházzal szemben, amely ráadásul többször ki is állt a jogaikért, a szélsőségesek inkább a nemzetközi médianyilvánosság érdekében folyamodhattak erőszakos eszközökhöz.

A Ferenc pápa látogatása megszervezéséért felelős Felipe Herrera atya is azt nyilatkozta a SIR hírügynökségnek, hogy a támadások nem terrorista merényletek, inkább egyrészt a társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásai, másrészt a támadók fel akarják hívni a figyelmet magukra. Kijelentette, hogy a helyi egyház nem aggodalmaskodik a pápalátogatás sikere miatt, a béke és a derű üzenetét szeretnék továbbadni.

Forrás: Vatican Insider

Magyar Kurír
(tzs)