Venezuelai püspöki konferencia: Nem nyugodhatunk bele a rosszba

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. január 13. szombat

A főpásztorok elítélték a venezuelai nép szenvedéséhez vezető ideológiai, politikai és gazdasági okokat: „Nem törődhetünk bele a rosszba, és nem szokhatunk hozzá ahhoz, ami az erőszakból, az igazságtalanságból és a hazugságból származó hibás döntésekből fakad.

Az első reakció a belső lázadás, ami az erkölcsi egészség jele. Ezentúl pedig nem szabad alárendelni magunkat, nem szabad belenyugodni helyzetekbe, és nem szabad lemondani arról az életminőségről, amelyhez mindenkinek joga van” – fogalmazott Diego Rafael Padrón Sánchez, Cumaná érseke, a venezuelai püspöki konferencia elnöke a plenárius ülést megnyitó beszédében. 

A főpásztor az ország helyzetéről szólva rámutatott, a jelenleg uralkodó politikai rendszer gyökere a castrói marxizmus; ezt a jelenlegi rendszert pedig, melyet az érsek „21. századi szocializmusnak” nevezett, a főpásztorok már több alkalommal elítélték dokumentumaikban.

Paradox módon az 1992-ben létrejött rezsim, amely a korrupció elleni küzdelmet tűzte zászlajára, ma antidemokratikus és törvénytelen. Ebben a helyzetben az Egyház, amely egyben a népet is jelenti vallási és kulturális, illetve politikai és társadalmi értelemben, felemeli a hangját hívei és papjai nevében a nép élete és jogai védelmében – hangsúlyozta Padrón érsek. – Aggodalmunkat fejezzük ki népünk életéért: egészségükért, élelmezésükért, orvosi ellátásukért, biztonságukért, munkájuk és oktatásuk érdekében, de különösen is hiteles keresztény spirituális identitásukért és ennek következtében erkölcsi életükért.

Megsebzett bennünket az az embertelen helyzet, amelyben a fogvatartottak nagy része él, hétköznapi emberek és politikusok egyaránt. Fájdalmunkat növeli az a tény, hogy a hatóságok megtiltották az Egyháznak, hogy látogassa a rabokat – tette hozzá a főpásztor, akinek most jár le második ciklusa a venezuelai püspöki konferencia élén. – Mi, püspökök első alkalommal gyűlünk össze az új évben Venezuela közelmúltbeli történelmének egyik legszomorúbb karácsonya után. Az igazság az, hogy nem vagyunk szomorúak, mert a szomorúságot otthon hagytuk, de a plébániákon és a közösségekben tett látogatást követően magunkkal hozzuk az emberek kérését, hogy legyen kenyerük, és szülessenek megoldások. Továbbá magunkkal hozzuk a hitüket és reményüket Isten üdvözítő erejében, vigasztaló szavaikat és szolidaritási terveiket a népért.

A venezuelai püspöki konferencia elnöke örömét fejezte ki Carmen Rendiles nővérnek, a Jézus Szolgái Kongregáció alapítójának boldoggá avatása, illetve egy másik venezuelai, Tomás Morales Pérez jezsuita atya hősies erényeinek elismerése kapcsán. Ugyanakkor az ország drámai politikai, társadalmi és gazdasági helyzetét értékelve így fogalmazott: „2017-et mi, venezuelaiak nem megéltük, hanem elszenvedtük. Április és július között több mint százharmincan vesztették életüket, ezerötszázan megsebesültek, és ezreket tartóztattak le illegálisan. Az utóbbi hónapokban jelentősen megnövekedett az országban az általános rossz közérzet. Hiányoznak az élelmiszerek és a gyógyszerek, amikor viszont vannak, csillagászati áron érhetők csak el.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír