A hit kiárusítása

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2018. január 03. szerda

Los Angelesben tartották az amerikai templombezárásokról készült magyar dokumentumfilm világpremierjét. A Los Angeles-i La Femme nemzetközi fesztivál közönsége ismerhette meg elsőként az A hit kiárusítása (Foreclosing on Faith) című dokumentumfilmet, amelyet a vatikáni rádió magyar adásának munkatársa, Somogyi Viktória és az Emmy-díjas Jeff MacIntyre amerikai operatőr-producer készített. A dokumentumfilm az Egyesült Államokban riasztó méretű és gyorsaságú templombezárásokat mutatja be:

pontosan elemzi az okokat, felvillantja a háttérben húzódó anyagi megfontolásokat és aprólékosan feltárja a hívők néhol hősies küzdelmét a közösséget megtartó templomokért.
Somogyi Viktória az MTI-nek elmondta: “az Egyesült Államokban immár történelmi méreteket ért el a katolikus templomok bezárása, pedig ezek a plébániák a társadalmi háló biztonságát nyújtó közösségi élet terei is, s minden egyes alkalommal, amikor bezárnak egy-egy templomot, a közösség egy része belerokkan”. Somogyi Viktória megfogalmazásában a filmben az új évezred Dávid és Góliát története rajzolódik ki. – A filmben amerikai magyar plébániák kálváriájáról is szó esik és drámai vallomások elevenítik fel a clevelandi magyar katolikus templom megmentéséért folytatott küzdelmet, amely egyébként győzelemmel ért véget, a templom ugyanis megmenekült a bezárástól.
A film létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) mellett a Magyar Média Mecenatúra Program Ember Judit-pályázata támogatta 10 millió forinttal.
A La Femme nemzetközi filmfesztivált 2005-ben alapították és a filmipar női alkotóit – operatőröket, rendezőket – hivatott támogatni.

2018. január 7-én, vasárnap 13.50-kor a Duna World tévécsatorna bemutatja a filmet.

You have no rights to post comments