Veszélyesen nagyot lépett előre a mesterséges intelligencia

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. december 09. szombat

2017. december 6-án Alpha Zero leigázta a sakkvilágot. A fenti drámai kijelentést Simon Williams angol sakknagymester tette, így kommentálva azt a nagy horderejű eseményt, ami pontot tesz a sakktörténet ember gép elleni küzdelmét taglaló fejezetére. Több száz év emberi sakktudását sajátította el és haladta meg nyomban a google Deep Mind projektjének mesterséges intelligenciája Alpha Zero, mindössze négy órával azután. hogy beüzemelték, írja a The Telegraph.

Az algoritmusnak mindössze a sakk alapvető szabályait, a felállást, a lépéseket tanították meg, illetve azt, hogy mi számít győzelemnek (azaz mattnak). Alpha Zero ezután pár óra alatt nagymesteri szinten kezdett játszani, teljesen új nyerési stratégiákkal, amiket jelenleg humán nagymesterek elemeznek.
A sakkgépek ember elleni győzelmi sorozata 1997-ben kezdődött, amikor az IBM Deep Blue nevű számítógépe megverte Garri Kaszparovot. A Deep Blue még azzal tudott nyerni, hogy programozói a már ismert sakkstratégiák legjobbjait táplálták bele, és ezeket alkalmazta Kaszparov lépéseit elemezve. Alpha Zero viszont gyakorlatilag nulláról indulva tanult meg önállóan sakkozni, saját maga ellen játszva. Jon Ludvig Hammer norvég nagymester úgy írta le Alpha Zero stratégiáját, mint “esztelen támadósakk”, ami mélységes pozíciójátékkal párosul.
A fentebb idézett Simon Williams szerint a Alpha Zero rabszolgasorba dönti az emberiséget, de hasonlóan sarkosan fogalmazott David Kramaley, a Chessable sakkoktató oldal gazdája is:  Mostantól tudjuk, hogy ki a mi urunk és parancsolónk.
Kramaley szerint Alpha Zero játszmái megmutatták, hogy olyan kivételesen kreatív sakkhelyzeteket tud alkotni, amiknek mélysége meghalad minden eddigi emberi vagy gépi képességet. “Kétség nem fér hozzá, hogy forradalmasítani fogja a sakkot, de érdemes arra is gondolni, miképp lehet más célokra is hasznosítani. Ez az algoritmus képes lehet városokat, kontinenseket, magát a világegyetemet is igazgatni.”
A Deep Mind fejlesztőcsapata egészségügyi célokra szeretné első körben használni az algoritmust, olyan nagy gyógyászati problémák megoldására, amikre évszázadok óta próbál az emberiség megoldást találni. Hisznek abban, hogy napok, hetek alatt képesek lehetnek erre Alpha Zero segítségével. Jelenleg is dolgoznak hosszú, rendezetlen fehérjeláncok szabályos spirális formájúvá alakításán, ami egy sor betegség (pl. Alzheimer-kór, Parkinson-kór) kezelésében, gyógyításában hozhat áttörés, és amiről hamarosan külön tanulmányban számolnak be.
(index.hu)