Galgóczy Erzsébet különleges kapcsolata az Oltáriszentséggel

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. november 08. szerda

Egyházunk és hazánk nagy kegyelmi ajándékot és lehetőséget kapott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésével. A felkészülési idő alkalmas arra is, hogy újra megemlékezzünk szentéletű elődeinkről, akik életükben különösen is megélték az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Jézus Krisztus csodáját. Közéjük tartozik a XX. században köztünk élt stigmatizált Galgóczy Erzsébet is.

Most az ő életét bemutató könyv (A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája) alapján szeretnénk megmutatni ezt a kapcsolatot.
Az első jelentős esemény, ami felragyog előttünk, 1919-ben történt, az ún. Tanácsköztársaság idején, amikor a románok a Tiszáig jöttek és állandóan lőtték Szolnok városát. A 14 éves, beteg Erzsébet, aki már ekkor is vértanúságra vágyik, a Zagyva mellett lévő és bombázás alatt álló templomból (ma a szolnoki Vártemplom) a megáradt folyót átúszva, fejére kötve menti ki a Legméltóságosabb Oltáriszentséget. Amikor mindenki elbújik, menekül, ő a szeretett „Jézuskát” menti, családtagjai tiltakozása ellenére.
Erzsébet 1929-ben, 24 évesen kapta meg látható módon a stigmákat. Ekkor már gyakorlatilag ágyban fekvő beteg, de még így is dolgozik, levelezik, segít, ahogy tud. Szenvedéseiben a Szűzanya is ápolja, segíti, megáldoztatja, sőt esetenként maga Jézus is áldoztatja. Magát teljesen felajánlva Jézusnak és a Szűzanyának, nemzetünk bűneiért engesztel, éli hihetetlen mélységű, testi-lelki szenvedésekkel teli életét haláláig. Péntekenként átéli Jézus Krisztus kínszenvedéseit, így válik napról-napra Krisztus fehér vértanújává. Életútja párját ritkító misztika. 33 év vértanúság után, 1962 nagypéntekén költözik át az örök hazába.
Galgóczy Erzsébet misztikus életének nagy csodája a Szűzanya naponkénti látogatása és az Oltáriszentség naponkénti, gyakori vétele. Az Önéletrajzból kiderül, hogy kezdetben Erzsébet nem is sejti, ki lehet látogatója, a „Szép Hölgy”. Azt hiszi, édesanyja engedi be hozzá, s nem érti, miért nem emlékeznek rá. Naivitására és alázatára jellemző, hogy amikor már akkori lelkivezetője is sejti, ki lehet a titokzatos látogató, ő még elgondolni sem meri, hogy az „Máriácska” lenne. (Amikor kiderül meg is ijed, nem sértette-e meg a Szűzanyát, hogy Máriácskának nevezi – Jézust pedig az Oltáriszentségben Jézuskának, mindkettő kora vallásos szóhasználata – de a Szűzanya megnyugtatja és kéri, hogy továbbra is nevezze így, mert ez kedves előtte.)
Az „Úr szolgálóleánya” pedig naponta jön, rendet rak, segít a főzésben – és hozza az Oltáriszentséget. Lelkiatyja (és ápolója) igyekszik kilesni, mindez hogyan történik, de Erzsébeten kívül mások csak azt látják, hogy az egyik pillanatban még rendetlenség van, a másikban már rend a szobában. Az előbb még üres volt a paténa, aztán már ott pihen a szent ostya, pedig a közelében sem járt senki! A Szűzanya „téren és időn kívül” jelenik meg, de nagyon is valóságosan! Olykor naponta többször is elhozza „Jézuskát”, hogy így erősítse szenvedő leányát a nagy küzdelemben. Számunkra – akik szokva vagyunk az egyházi szabályokhoz -, mindez szokatlan. Értsük meg azonban, hogy itt nem valami törvényszegésről, hanem a kegyelem túlcsordulásáról van szó! Jézus Krisztus odaadja magát Erzsébetnek, aminthogy Erzsébet is egészen odaadja magát Urának, vele együtt vállalva minden szenvedést. Isten úgy ajándékozza magát Jegyesének, ahogy az megérti és szereti – a szentáldozásban. Nekünk - akik töredékét sem hordozzuk el ezeknek a szenvedéseknek -, nem szabad ezen megbotránkoznunk. A kegyelem, a szeretet túlcsordulása mindig több, mint a szabályok! Igaz ez a stigmákra és az Oltáriszentségre is.
A Szűzanya kérésére Galgóczy Erzsébet rejtettségben élte le engesztelő életét. Kevesen tudtak róla, de akik látogatták és segítségét kérték, újra és újra megtapasztalhatták Isten gondviselő kegyelmét is rajta keresztül. Kiss Mária Hortenzia nővér: A stigmatizált Galgóczy Erzsébet – Új idők apostola című könyvében azonban azt írja, hogy Szent Pio atya tudott róla. Egy alkalommal magyar zarándokok keresték fel, akiket így fogadott: „Minek jönnek maguk ide Magyarországról? Van maguknak is stigmatizáltjuk: Galgóczy Erzsébet.” (178. o.)
Végül néhány gondolat Galgóczy Erzsébettől:
„Sohasem veszítjük el azokat, akiket Abban szeretünk, Akit nem lehet elveszteni!”
„A test öreg lehet, a lélek soha! A gondolat elfáradhat, a szív szárnyal tovább. Az évek elszállnak, a szeretet örök; A természet kimerül, a kegyelem kimeríthetetlen.”
„Ha Jézus vendégségbe megy, Vele megy a Kereszt is, de sohasem megy Mária nélkül.”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Az írás „A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája” című könyv alapján készült, lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/8590-a-stigatizalt-galgoczy-erzsebet-elete-es-misztikaja 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés