Ferenc pápa: Jézus segíteni szeretne rendet tenni vallásosságunkban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 30. hétfő

Október 29-én a Szentatya a főparancsról szóló evangéliumi szakaszról elmélkedett, amikor elimádkozta a déli Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim jó napot kívánok!

A mai vasárnapon egy rövid, de nagyon fontos evangéliumot hallunk a szentmisében (vö. Mt 22,34–40). Máté evangélista elbeszélése szerint a farizeusok összegyűlnek, hogy próbára tegyék Jézust. Egyikük, egy törvénytudó, a következő kérdéssel fordul hozzá: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” (Mt 22,36). Ez alattomos kérdés, mert a mózesi törvény több mint hatszáz előírást említ. Hogyan lehet kiválasztani ezek közül, melyik a főparancs? Jézus azonban habozás nélkül válaszol: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” Majd hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mt 22,37.39).

Jézus eme válasza nem magától értődő, mert a zsidó törvény tömérdek előírása között a legfontosabb a tízparancsolat volt, amelyet Isten közvetlenül közölt Mózessel, mint a néppel kötött szövetség feltételét. Jézus viszont meg akarja értetni, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet nélkül nincs igazi hűség ehhez az Úrral kötött szövetséghez. Sok jót tehetsz, sok előírást teljesíthetsz, sok jót tehetsz, de ha nincs benned szeretet, nincs értelme.

Megerősíti ezt egy másik szöveg a Kivonulás könyvéből, melyet „a szövetség kódexének” neveznek; ez kijelenti, hogy nem lehet szövetségben állni az Úrral és közben rosszul bánni azokkal, akik oltalmát élvezik. Kik azok, akik oltalmát élvezik? Azt mondja a Biblia: az özvegyek, az árvák, az idegenek, a migránsok, vagyis akik leginkább egyedül vannak, a legvédtelenebb személyek (vö. Kiv 22,20–21). Amikor válaszol ezeknek a farizeusoknak, akik kérdéssel fordultak hozzá, Jézus segíteni is szeretne nekik, hogy rendet tegyenek vallásosságukban, hogy lássák, mi az, ami valóban számít, és mi az, ami kevésbé fontos. Ezt mondja Jézus: „Ettől a két parancstól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22,40). Ezek a legfontosabb a parancsok, és a többi parancs ettől a kettőtől függ. Jézus épp így élte le életét: azt hirdette és azt cselekedte, ami valóban számít, ami lényegi fontosságú, vagyis a szeretetet. A szeretet ad lendületet és termékenységet az életnek és a hitben való előrehaladásnak: szeretet nélkül mind az élet, mind a hit meddő marad.

Az, amit Jézus ebben az evangéliumi szakaszban felkínál, egy csodálatos eszmény, amely megfelel szívünk legmélyebb vágyának. Arra teremttettünk ugyanis, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Isten, aki Szeretet, arra teremtett minket, hogy részesévé tegyen életének, hogy szeretve legyünk általa, mi pedig szeresük őt, és szeressük ővele az összes többi embert. Ez Isten „álma” az emberről. Megvalósításához szükségünk van az ő kegyelmére, szükségünk van a magából Istenből származó szeretőképesség befogadására. Jézus épp ezért kínálja fel magát nekünk az Eucharisztiában, amelyben szeretetének legnagyobb kifejeződésében fogadjuk be Jézust, akkor, amikor áldozatként felajánlotta önmagát az Atyának üdvösségünkért.

A Szent Szűz segítsen minket, hogy befogadjuk életünkbe az Isten és a felebarát iránti szeretet „főparancsát”. Ugyanis, ha gyermekkorunktól ismerjük is, sosem érünk annak végére, hogy megtérjünk hozzá és gyakorlatba ültessük a különböző élethelyzetekben.

A Szentatya szavaz az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Caxias do Sulban, Brazíliában, boldoggá avatták Giovanni Schiavót, a Szent Giuseppe Murialdo által alapított szerzeteskongregáció papját, aki az 1900-as évek elején született a vicenzai dombok között; fiatal papként Brazíliába küldték, ahol buzgón dolgozott Isten népének szolgálatában, valamint a szerzetesek és szerzetesnők képzésében. Életpéldája segítsen minket, hogy teljesen meg tudjuk élni odaadásunkat Krisztusnak és az evangéliumnak!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm azokat, akik Ballygawley-ból (Írországból), Salzburgból (Ausztriából) és Traunstein, Berchtesgaden térségéből (Németországból) jöttek. Köszöntöm az olasz világi intézmények konferenciájának résztvevőit, akiket bátorítok tanúságtételükben az evangéliumról a világban, köszöntöm a FIDAS véradók szövetségét, akik Orta Novából érkeztek. Látom, kolumbiaiak is vannak ott!

Köszöntöm az Olaszországban élő togóiak közösségét, hasonlóképpen a venezuelaiak közösségét, akik a Chinitának nevezett chiquinquirài Szűz Mária képével érkeztek. Bízzuk Szűz Máriára e két nemzet reményeit és jogos várakozásait!

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

 Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

You have no rights to post comments