Család és népesedés - itt egy jó hír!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 21. szombat

Divat lett az értelmiség körében a házasságkötés. Közel ötven éve nem nőtt a házasságból származó gyermekek aránya, most igen.

 A demográfusok évek óta figyelik, mikor következik be az a pillanat, amikor kisebbségbe kerülnek hazánkban a házasságból született gyerekek. Úgy tűnt, nincs már messze ez a pont. 2015-re 52,2 százalékra esett ez az érték, és mivel addig jó néhány esztendő volt, amikor 1,6-1,7 százalékpontos volt egyetlen év alatt a visszaesés, azt lehetett gondolni, az idei lehet a fordulat éve: immár több gyermek születik majd élettársi kapcsolatból, mint házasságból. (Ami rossz hír a demográfiusoknak, mert ezek a kapcsolatok jóval ingatagabbak a házasságoknál, ezért nem kedveznek a gyermekvállalásnak.)

De nem, a Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Évkönyvéből az látszik, megtört a trend: 2016-ra 53,3 százalékra nőtt ez az érték, tavaly hosszú idő után először nőtt a házasságkötésből született gyermekek száma. Utoljára 1970-ben volt a folyamatos csökkenésben egy kis törés.

Lényegében a tavalyi születési többlet egészét a házaspárok adták. 2016-ban 93 063 gyermek született, 2015-ben 91 690.

Lehetne persze azt gondolni, hogy a háttérben a friss házasoknak nyújtott, havi ötezer forint értékű adókedvezmény áll. Főként, mert a házasságkötések száma is csúcsot döntött, az ezredforduló óta nem volt ennyi, 51 805 esküvő.

Ám ha részletesebben nézzük a számokat, akkor az látszik, hogy a 27 ezer elsőszülött szülei közül 18 ezer egy éve vagy még rövidebb ideje házas. Vagyis úgy látszik, mintha a baba érkezésére időzítenék a házasságkötést.

De nem minden társadalmi réteg van így ezzel.

A házasoknál az első babát szülőknél többségben vannak a felsőfokú végzettségű nők, 11 ezer a diplomás és 7 ezer a középfokú végzettségű anya, holott egyébként jóval több az érettségizett, mint a felsőfokú végzettségű. A nem házas szülőktől származó elsőszülötteknek éppen fordítva: 8 ezer középiskolai végzettségű és négyezer diplomás anya, tehát úgy néz ki, mintha a házasságkötés a képzettségi elit számára lenne fontos.

Ugyanez látszik a másodszülötteknél is. A házas szülőktől születettek közül 9 ezer a diplomás és 6 ezer a középfokú végzettségű anya. A házasságon kívül születetteknél 2 ezer a diplomás és 4 ezer a középiskolás. Tehát itt is, ott is az látszik, hogy a tavaly első vagy második gyermeküknek örülők között az értelmiségi szülők jóval nagyobb arányban kötöttek házasságot, mint a csak érettségivel rendelkezők. Körükben divatba jött a házasságkötés. 

(valasz.hu)

You have no rights to post comments