Babonás félelemtől vezettetve

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 21. szombat

A hatóságok pénteki tájékoztatása szerint száznegyven személyt tartóztattak le olyan emberek meggyilkolásának nyomán Malawiban, akiket babonás félelem által vezérelve vámpírnak hittek a helyiek, írja az MTI.

Lexon Kachama rendőr-főfelügyelő pénteken közölte: a helyzet kicsúszott az ellenőrzésük alól, még több letartóztatásra lehet számítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy tolvajok és rablók kihasználják a hisztériát, illegális útakadályokat emelnek éjszaka, hogy "embereket zaklassanak".
A "vámpírokkal" szembeni erőszakhullám szeptember közepén ütötte fel a fejét. Eddig kilenc halálos áldozatról tudni, volt olyan, akit élve égetett el a lincselő tömeg, míg egy másik áldozatot halálra köveztek.
Az erőszakhullámnak azonban nemcsak halálos áldozatai vannak a délkelet-afrikai országban: vannak, akiknek az otthonát pusztították el a "vámpírvadász" tömegek, miután lábra kapott a pletyka, hogy "vérszívókat" oltalmaztak.
Az ENSZ és az amerikai nagykövetség is számos körzetet veszélyesnek minősített az elburjánzó erőszak miatt.

(index.hu)

You have no rights to post comments