Két magyar filmes az Oscar-esélyesek között

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 13. péntek

Két fiatal magyar filmes, Bucsi Réka és Bognár Éva Katinka egy-egy animációs rövidfilmje is felkerült arra a listára, amiről majd az Oscar-jelölt filmeket kiválasztják. Ehhez az kellett, hogy mindkét film elegendő fesztiválszereplést és persze díjat tudjon maga mögött.

A cartoonbrew.com most összegyűjtötte, hogy mely filmek feleltek meg a követelményeknek, a több mint hatvan rövidfilm között szerepel a két magyar is. Ez persze még nem jelent túl sokat, hiszen csak hónapok múlva dől el, hogy végül melyik ötöt jelölik Oscarra.
Bucsi Réka sikere nem meglepő, az ő filmjét, a Love-ot már jelölték a Legjobb Európai Rövidfilm díjára, és elnyerte a zsűri díját az észak-karolinai RiverRun nemzetközi filmfesztiválon. (Összesen közel száz filmfesztiválra hívták a Love-ot.) Az amerikai fesztivál zsűrije a film kiváló stílusát, humorát és a kivételes vizuális történetmesélt dicsérte. Bucsi korábbi filmje, a 2014-es Symphony No. 42 két éve felkerült a tízes szűkített Oscar-listára, de végül nem jutott az öt jelölt közé.
Bognár Éva Katinka filmje, a Hugo Bumfeldt kevésbé ismert, de már ez is számos fesztiválon szerepelt, és több fontos díjat nyert. Többek között az oberhauseni nemzetközi rövidfilmfesztiválon a gyerek és ifjúsági film kategóriában elnyerte a gyerekzsűri díját. A film egy távoli bolygón élő űrlény kisfiúról, Hugóról szól, aki megkapja az első kisállatát, egy könnyűbúvárt, akit a Földről raboltak el.
(index.hu)

You have no rights to post comments