Két szomorú hír a gyermekekről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 09. hétfő

1. Csütörtökön hozta nyilvánosságra legfrissebb jelentését az ENSZ, amely szerint több mint nyolcezer gyerek halt meg vagy sebesült meg fegyveres konfliktusokban tavaly világszerte.
2. Az ausztrál rendőrség akciócsoportja csaknem egy éven át követték a Childs Play fórumot; ez a gyerekmolesztálással kapcsolatos tartalmak legnagyobb underground közössége. 2016 áprilisában indult, és hamarosan egymillió felhasználó regisztrált náluk. Közülük 3000-4000 lehetett aktív.

Egész hálózatot térképeztek föl
Az Argos egyik egysége három hónappal korábban csendben beépült a Childs Play közösségébe. Remélték, hogy így kideríthetik az egyesült államokbeli alapító kilétét, és letartóztathatják, amiért megerőszakolta a saját négyéves lányát. Idővel átvették az egész fórum irányítását. A feltöltések és megosztások alapján feltérképezték a hálózatot. Ez legalább a második művelet volt, amit a szervezet brisbane-i főhadiszállásáról indítottak.
Az operatív műveletek során világszerte 100 úgynevezett producert lepleztek le, akik gyerekek megerőszakolását vették filmre, majd az erről készült képeket és videókat megosztották az underground fórumokon. A nyomozói munkának köszönhetően tucatnyi országban indultak mentőakciók a gyerekek kiszabadítására. Számos bűnözőt letartóztattak. A Childs Play alapítója, a kanadai Benjamin Faulkner életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.
Faulknert azért keresték, mert megerőszakolta a lányát az amerikai Patrick Falte-vel. A két férfi egy másik gyerekmolesztálásos fórumon ismerkedett össze 2015-ben. Faulkner a következő évben elindította a Childs Playt, amivel egy biztonságos teret akart létrehozni a pedofiloknak.
(index.hu)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés