Több ezer kilométeres imalánc alakult Lengyelországban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. október 07. szombat

Hatalmas imalánc alakult szombaton Lengyelországban. Az összegyűlt hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt négyezer helyen, 320 templomban, illetve hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért morzsolva imádkoztak a világ és a haza békéjéért – írja az MTI.

A Rózsafüzér egészen a határokig nevű akciót egy világi hívekből álló csoport szervezte, a lengyel egyház támogatta őket. A szervezők a fatimai jelenések idei, 100. évfordulójához, és más, a rózsafüzér olvasására biztató Mária-jelenésekhez kötötték az eseményt. A katolikus egyház október 7-én ünnepli a Rózsafüzér királynőjét; ilyenkor megemlékeznek az 1571. október 7-i lepandói tengeri csatáról, ahol a keresztények megállították az előrenyomuló oszmán erőket a Földközi-tengeren.
A hívek buszokkal és vonatokkal indultak az országhatárra. A délelőtti misék után délután két órakor egyszerre kezdtek rózsafüzért olvasni. A Tátrában és a Beszkidekben a szomszédos Szlovákia és Csehország lakosai is csatlakoztak hozzájuk. A lengyel-német határ közelében fekvő Siekierki községbe Berlinből és Hamburgból is érkeztek vendégek. A Gdansk közelében fekvő Westerplattén gyerekek imádkoztak. Az akcióhoz 43 európai és 12 egyesült államokbeli város lengyelei is csatlakoztak a helyi templomokban.
A BBC megemlít egyes kommentátorokat, akik aggódnak amiatt, hogy az akció a kormánynak azt a kezdeményezését támogatja, hogy ne fogadjanak be muszlim menekülteket az országba.
Marek Jedraszewski krakkói érsek a tátrai Zakopanéban arról beszélt, hogy az összegyűltek földrészünk népeiért is imádkoznak; azért, hogy ezek megértsék: ha akarjuk, hogy Európa megmaradjon Európának, vissza kell térni az európai kultúra keresztény gyökereihez.
Még nem tudni, hányan vettek részt az eseményen. Az MTI a TVN24 és a TVP Info csatornák információira alapozva egymillió résztvevőt említ. A Breitbart másfél hete azt írta, hogy a szervezők egymillió embert vártak: A BBC News több tízezer résztvevőt említ.

(index.hu)

You have no rights to post comments