Ötven százalékkal csökkent az anglikánok száma Nagy-Britanniában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. szeptember 10. vasárnap

Ötven százalékkal csökkent az anglikán egyház híveinek száma Nagy-Britanniában – derült ki a legújabb felmérésekből. A legutóbbi cenzus szerint a hanyatlás a többi felekezetet is érinti: feltűnően emelkedett a magukat vallástalanoknak nevezők száma.

A brit statisztikai hivatal társadalmi szokásokat vizsgáló felmérése, a British Social Attitudes (BSA) által megkérdezettek 53 százaléka vallotta magát vallástalannak. Ez a szám 2015-ben még 48 százalék volt. A vallástalanok aránya fokozatosan emelkedett az évek során: 1983-ban, az első BSA-felmérés idején mindössze 31 százalék volt. A korábbi felmérések tükrében az is kiderült, hogy a magukat vallásosnak nevező emberek egyre liberálisabbak az olyan kérdésekben, mint az abortusz, illetve az azonos neműek házassága — ez éles ellentétben áll az anglikán egyház iránymutatásával, melynek jelenlegi vezetése konzervatív nézeteket képvisel.

A hívők számának csökkenése különösen súlyos az anglikán felekezet számára, mivel a legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 15 százaléka vallotta magát e felekezethez tartozónak – ez az arány fele a 2000-ben mértnek. A csökkenés okai között van a hívek elöregedése, mindez figyelmeztető jel a felekezet számára, hogy nyisson a fiatalok felé: míg a magukat anglikánnak vallók aránya 75 éves kor fölött 40 százalék, a 18–24 évesek korosztályában csupán 3 százalék.

A megdöbbentő eredmények ellenére a katolikus egyház híveinek száma viszonylag stabil. A magukat katolikusnak valló hívők aránya az elmúlt harminc évben mindig 10 százalék körül mozgott. A nem keresztény vallásokhoz tartozók száma 6 százalék.

Forrás: ChristianToday.com

Fotó: Michael Beckwith

Magyar Kurír
(bzs)

You have no rights to post comments