Eddig nem ismert történetek Assisi Szent Ferencről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. augusztus 27. vasárnap

Celanói Tamás (1190–1260) Ferenc kor- és rendtársa volt, két róla szóló legenda, a Vita prima és a Vita secunda szerzője, a középkorban a Poverellónak szentelt több tucat életrajz közül a két legfontosabbé. Jacques Dalarun francia középkor-kutató és történész  2007-ben különféle kéziratdarabokat egymáshoz illesztgetve rekonstruált egy legendát, mely Ferenc életútjának csak az 1224-es alvernai stigmatizációtól porhüvelyének az assisi bazilikába való átviteléig tartó szakaszát tartalmazta, és egy posztumusz csodagyűjteménnyel egészült ki...

A szöveget Celanói Tamásnak tulajdonította. Hosszas és minden részletre kiterjedő kutatásai alapján megfogalmazta hipotézisét, hogy ez a legenda – amely második az Assisi Szent Ferencről írt legendák sorában – Illés testvér kérésére született, abban a periódusban, amikor ő töltötte be a miniszter generális tisztségét, azaz 1232–1239 között. Dalarun ugyanennek a kutatásnak a során egy külön breviáriumot fedezett fel a Vatikáni Könyvtárban, amelyből Szent Ferenc zsolozsmájának olvasmányai részben az olvashatatlanságig ki voltak kaparva. Alapos vizsgálat után a francia tudós ezt a liturgikus használatra szánt legendát is Celanói Tamásnak tulajdonította. Hét év múlva Dalarun üzenetet kapott az amerikai Vermontból Sean L. Field történész barátjától, aki közölte vele: az Enluminures nevű webhelyen megvételre ajánlanak egy olyan Szent Ferenc-életrajzot, amely magában foglalja a Vatikáni Könyvtár breviáriumainak lekcióit és az Umbriai legendát egyaránt. Mivel a kézirat első oldalán maga Celanói Tamás ajánlja Illés testvérnek Ferencről szóló életrajzát, amit a Ferencet 1228. július 16-án szentté avatott XI. Gergely pápa parancsára, de Illés testvér útmutatása alapján írt meg, a francia történész számára nem maradt több kétely: a Vita prima alapjaiban átdolgozott, új változatával van dolga, melyet maga a szerző, Celanói Tamás rövidített le az akkori miniszter generális, Illés testvér kérésére.

A Jacques Dalarun által felfedezett legendában sok epizód fűződik a szegénység témájához. Ezek egyike, a 60-as számmal ellátott rész a későbbi változatokban nem szerepel, így abszolút újdonság. Ferenc öltözékéről szól, miként gondoskodott róla, hogy „mindenben a szegényekhez alkalmazkodjék”: „Magát a tunikát is, amibe öltözött, osztozva velük sorsukban, a szegények szokása szerint viselve, gyakran nem cérnával, hanem fák vagy növények kérgével-héjával javította meg.” Ez a részben növényi eredetű öltözet szorosan összefügg Ferenc lakhelyeivel, amiket az Assisi kompiláció többször is leír: ezek ágakból és gyékényekből összetákolt, könnyen lebontható kunyhók voltak. A 13. századi olvasó vagy hallgató könnyen felismerte a mezőgazdasági napszámosok, e vándorló idénymunkások jellemző öltözetét és hajlékát, azokét, akik munka után kutatva gyalogolnak faluról falura, s arcuk verejtékének bére épphogy a túléléshez elegendő.

A szegénység témáját illetően a legbeszédesebb újdonság valószínűleg egy, a Szent Péter-bazilikában játszódó epizód, amelyet A három társ legendájából már ismertünk, de amely itt sokkal eredetibb és mélyértelműbb verzióban jelenik meg. A 61-es passzus szerint Ferenc üzleti útra megy Rómába, még teljesen elmerülve a világ dolgaiban. A megrázkódtatás annál keményebb. Látván a Szent Péter-bazilika mellett kolduló szegényeket, meg akarja tapasztalni nyomorúságukat, hogy megtudja, vajon ő elviselné-e mindazt, amit a koldusok elviselnek. Ruhát cserél velük, megosztva velük a koldult elemózsiát, és kijelenti: „Sohasem evett nagyobb gyönyörűséggel.” Nem csupán a szegények megszánásáról vagy terhük enyhítéséről van itt szó, hanem valós helyzetük megosztásáról, fizikai megtapasztalásáról. Ferenc számára súlyos lelki szenvedést okozott, ha azt látta, hogy valaki szegénynek okoz sérelmet. Gyakran mondogatta: „Aki szegényről beszél rosszat, az Krisztussal szemben követ el jogtalanságot, aki értünk szegénnyé lett e világon.” Megjelenik a Vita secundá-ban az is, hogy Ferencben rengetegen bíztak, elsősorban a társadalom alsóbb rétegéhez tartozó személyek. Az 59-es passzusban Ferenc találkozik egy paraszttal, aki figyelmezteti: „Igyekezz, testvér, hogy olyan legyél, amilyennek mondanak az emberek. Mert sokan bíznak benned nagyon… soha ne legyen másként, mint ahogy remélik.” E szavakat hallván Ferenc egész lelkében megrendülten leszáll a lováról, és a paraszt lábához borul.

Az újonnan felfedezett életírás fontos része a harminchárom posztumusz csoda. Ezekben a történetekben mindvégig érezhető az élet és a halál, a félelem és a reménység, a kétely és a hit közötti extrém feszültség. A 70-es számmal ellátott részben Ferenc hirtelen megjelenik valakinek az álmában, s vigasztaló szavakat intézve hozzá reményt önt belé, hogy nem mindig következik be a legrosszabb. Egyúttal azt tanítja, hogy a lélek és a szív megtérése sokkal többet számít, mint a test gyógyulása, mely az előbbinek csupán a látható jele.

Celanói Tamás azonban mindenekelőtt azt emeli ki, hogy Ferenc túláradó szeretete minden teremtményt – embert, állatot, növényt – magához ölel. Ahogy a 63. részben olvashatjuk: „Isten embere túlcsordult a szeretet érzésétől, és nemcsak az emberekkel viselkedett jószívűen, hanem a vadállatokkal, valamint a többi teremtménnyel is…”. Mivel egy az Atyánk, a teremtő és minket szerető Isten, mindnyájan fivérek és nővérek vagyunk.

A Boldogságos Ferenc atyánk megtalált életrajzának előszavát Nagy Piroska, a legendákat Varga Imre Fr. Kapisztrán OFM fordította (Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány 2017).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés