Áltudomány: börtönbe megy a lúgosító diéta kitalálója

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. július 07. péntek

Robert O. Young a PH-csoda című könyvével vált híressé, ebben azt állítja, hogy minden betegséget a szervezet elsavasodása okoz. A könyv megjelenése óta többször bebizonyították, hogy semmi alapja az állításainak - ennek ellenére divat lett lúgosító diétát folytatni. Youngot azért vették őrizetbe, mert beperelték egy rákos nő halála miatt. Naima Houder-Mohammed mellrákban szenvedett, családja szerint Young összesen 62 700 fontot kapott tőle szaktanácsadásra és kezelésre. Utóbbi túlnyomó részt intravénásan adott szódabikarbóna-oldatból állt.

A nő három hónapot töltött Young villájában, vagyis csodafarmján, ahogy ő nevezte. Csak akkor ment kórházba, amikor állapota kritikussá vált, de akkor már nem tudtak segíteni rajta.
Youngot nem először ítélik el engedély nélkül végzett orvosi tevékenységért, a kaliforniai orvosi kamara is többször feljelentette. Szerintük legalább 15 esetben bizonyítható, hogy az általa kezelt betegek hamarabb haltak meg, mint az normál kezelés mellett indokolt lett volna.
Youngot most három évre ítélte a bíróság, de ebből csak nyolc hónapot kell börtönben töltenie, mert számos egyéb körülményt figyelembe vesznek. Például azt, hogy az elmúlt egy évet házi őrizetben töltötte és valószínűleg jó magaviselete miatt is hamarabb szabadulhat.
(index.hu)

You have no rights to post comments