A szentszéki szóvivő megszólalt a kis Charlie ügyében: a pápa a szülők mellett áll

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. július 04. kedd

Ferenc pápa ismét megszólalt a kis Charlie érdekében. Felhívásában azt kéri, hogy hallgassák meg a szülők akaratát. Július 2-án, vasárnap este Greg Burke szentszéki szóvivő tette közzé a hírt.

„A Szentatya szeretettel és meghatottsággal követi a kis Charlie Gard esetét, és lelki közelségét fejezi ki a szülőknek. Imádkozik értük, és kéri, hogy ne hagyják figyelmen kívül vágyukat, hogy elkísérjék, és gondoskodjanak a végsőkig saját gyermekükről.”

A bonyolult esetben, amelyben az orvosok nem kívánnak további szenvedést okozni a gyermeknek, akinek már az agyát megtámadta a betegség, és nem válaszol az ingerekre, Ferenc pápa a szülők mellé áll, akik azt kérik, hogy folytathassák gyermekük gyógyíttatását. A nemzetközi gyűjtésnek köszönhetően az Egyesült Államokba szeretnék vinni, de a kórház úgy döntött, hogy leállítják a lélegeztetőgépet, amely életben tartja a kis Charlie-t. A döntést azonban elhalasztották a hatalmas média visszhang láttán.

Vasárnap Carmone Arice, az olasz püspöki konferencia egészségpasztorációs felelőse úgy nyilatkozott, hogy a Gemelli és a Gyermek Jézusról elnevezett katolikus kórházak Rómában készek befogadni a gyermeket. Arice bírálta a tényt, hogy a szülőket megfosztották döntési szabadságuktól gyermekük sorsát illetően, és az állam dönt helyettük.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint Toszkánában él egy kilencéves kisfiú, akinek ugyanaz a betegsége, mint a kis Charlie-nak. Az olasz család már egy ideje kapcsolatban áll az angol házaspárral, és egy felhívást is közzé tettek az ügyben. Az olasz kisgyermek süket, nem beszél, de önállóan lélegzik, iskolába jár, és segédeszközzel kommunikál. „Nincs annál szebb, mint szülőnek lenni. A betegség másodlagos. Mi úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az utat vele” – nyilatkozta az olasz édesanya, Chiara Paolini.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír