Pünkösd

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. június 04. vasárnap

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 4-én ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszténak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. Az azonban biztos, hogy az elvirai zsinat (313) tanítja: ha valaki nem tartja meg pünkösd ünnepét, új tévtanítást vezet be az Egyházba. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről, mint például pünkösd napjának jeruzsálemi megünnepléséről a IV. század végén Eteria zarándoknő is megemlékezik.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője – eljövetele; az Egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek. Ezt tükrözi az Egyház e napra szóló antifónája is:

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,
és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja.”

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1–11) rögzíti. A leírás szerint: miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Ferenc pápa a következőt tanítja erről: „A Szentlélek az, aki mozgatja az Egyházat, ő az, aki dolgozik az Egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat, és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról. A Szentlélek az, aki Isten dicséretére indít bennünket, és imádságra ösztönöz: Ő imádkozik bennünk! A Szentlélek az, aki bennünk van és aki megtanít minket az Atyára tekinteni, és így szólítani: Atya! … A keresztény élet találkozás Jézus Krisztussal! Éppen a Szentlélek az, aki erre a Jézussal való találkozásra segít minket.”

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Hozzászólások   

#2 Gyulas 2017-06-05 04:19
Kedves Margó!
Mi pedig köszönjük neked, hogy ezt leírtad!
#1 Margó 2017-06-04 07:38
Valóban, innentől kezdve ismerhetjük Istent egészében, a Szentháromságba n. Ő teljesen elköteleződött az ember mellett. Bárcsak viszonozni tudnánk méltó módon ezt a nagy-nagy szeretetet: tettekkel, imával, szeretettel! Mindenkinek megvannak a saját imái. Ha nem baj, most leírnám a sajátomat, amiben minden benne van, talán az egész életem. Ezzel szeretnék köszönetet mondani Neki:

Köszönöm Uram szívem dobbanását,
Köszönöm Neked lelkem sóhajtását
S köszönöm a szereteted áradását!

Köszönöm Istenem a hajnal pirkadását
Köszönöm a napsugarak simogatását
Köszönöm a fény ragyogását
Köszönöm a csillagok látását!
Köszönöm az erdő suttogását
Köszönöm a nádszál hajlongását
Köszönöm a virágok nyílását
Köszönöm a patak csobogását
Köszönöm a vízcsepp csillogását
Köszönöm a szellő cirógatását
Köszönöm a madár szárnyalását
Köszönöm a csend megnyugvását.

Köszönöm a kenyér és béke áldását
S köszönöm az otthon biztonságát!

Köszönöm Uram:
Szeretteim szívének dobbanását
S köszönöm az élet adását
Köszönöm Neked:
Édesanyám féltő gondoskodását
Köszönöm a család támogatását.

Köszönöm Uram:
A fiatalság bolond ábrándozását
Köszönöm a boldogság várását
Köszönöm az álmom vigyázását.
Köszönöm Neked az élet akarását
S köszönöm annak minden tanítását.
Köszönöm a lelkem szárnyalását
Köszönöm a végtelen tudását
S köszönöm a szív tisztaságát.
Köszönöm a könnyeim hullását
Köszönöm a testem fáradtságát
S végül megköszönöm az évek múlását.

Köszönöm Uram a barát biztatását
Köszönöm az emberek elfogadását.
Köszönöm a felém nyújtott kezet
Köszönöm a rám tekintő szemet
Köszönöm a megértő tekintetet.
Köszönöm a lelkem vívódását
Köszönöm az életem változását
S legfőképpen köszönöm Neked
A Gyermekem mosolygását 

Kérem Uram az Ő boldogságát
Kérem az álmai megvalósulását.
Kérem Tőled a lelkem kitartását
Kérem az imám meghallgatását.
Kérem akaratod megvalósulását.

Köszönöm Istenem Szíved dobbanását
Köszönöm annak teljes önfeláldozását.
S köszönöm bűneim megbocsátását.
Köszönöm Uram szívednek lágyságát
Köszönöm szeretetednek szilárdságát.
Köszönöm Neked lényednek jóságát
S Köszönöm értem való imádságát!
Köszönöm Istenem, hogy Vagy Nekem!

You have no rights to post comments