Robotlelkész oszt áldást Németországban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. június 02. péntek

Amikor II. János Pál pápa 2005-ös apostoli levelében arra buzdított, ne féljünk az új technológiáktól, valószínűleg nem a BlessU-2 nevű robotra gondolt.

A robotlelkész a hessen-nassaui evangélikusok ötlete alapján született, és Wittenbergben osztja automatizált áldásait, abban a városban, ahol Luther Márton révén útnak indult a reformáció ötszáz évvel ezelőtt.

BlessU-2 a ’80-as évek mozifilmjeinek robotjaira emlékeztet a leginkább, törzse egy fémdoboz, melyen érintőképernyő található, két mozgatható elektronikus karja van, valamint néhány jelzőfény villódzik rajta.

„Melegen üdvözli” az áldásra vágyókat, és megkérdezi, hogy a férfi- vagy a női hangot preferálják-e. Megkéri őket, hogy válasszák ki, milyen áldást szeretnének, majd rájuk mosolyog, az ég felé emeli karját, és elmondja a kiválasztott szentírási részt és áldást.

Egy evangélikus egyházi szóvivő a sajtónak úgy nyilatkozott, a robotot kísérletnek szánták, amivel vitát, párbeszédet akartak generálni.

Wittenberg ad otthont a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából nyílt világkiállításnak; a hessen-nassaui evangélikusok egy mobil „fénytemplomot” mutatnak be a rendezvényen, illetve a BlessU-2 nevű interaktív installációt, azaz az áldást osztó robotlelkészt állították ki.

„Az emberek fele azt gondolja, ez nagyszerű, míg a másik fele el sem tudja képzelni, hogy egy robot adhatna áldást” – mondta el Sebastian von Gehren szóvivő a The Mirrornak.

Arról is beszélt, úgy tűnik, a robot különösen tetszik azoknak, akik távol állnak az egyháztól; néhányan naponta többször is eljönnek áldásért.

Von Gehren hangsúlyozta: a robotlelkész nem az egyház jövője. „Egy gép nem helyettesítheti egy valódi lelkész áldását. A jövőben sem lesz robotlelkész minden egyes templomban.” 

 Katolikus Egyház szintén szembesült már hasonló kérdésekkel, így például azzal, ki lehet-e szolgáltatni a bűnbánat szentségét telefonon vagy Skype-on keresztül, esetleg sms-ben.

A népszerű amerikai pap, Mike Schmitz egy videójában már tavaly elmagyarázta, miért kell a papnak személyesen jelen lennie bármely szentség kiszolgáltatásakor: „Röviden: mert számít az anyag. Emberi lényként testből és lélekből állunk, ezért fontos számunkra a közelség és a jelenlét. Honnan tudod, hogy valaki jelen van? Mert ott van testi valójában. Látod, és meg tudod érinteni.”

Jézus valóságosan jelen van az imáinkban, de egy szentséghez papra van szükségünk – tette hozzá.

Forrás és fotó: Catholic News Agency

Videó: EKHN.de

Magyar Kurír
(vn)

You have no rights to post comments