Családok Világtalálkozója

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. május 21. vasárnap

Jövő héten Budapestre érkezik a házasság és család témában jártas szakemberek legjava. Amerikai, afrikai, európai és hazai politikusok mellett itt lesznek a CitizenGO munkatársai szerte a világból, az AnyaApaGyerekek szervezői Európa több országából és az Egy közülünk kezdeményezés elindítói is. 

Találkozhat Zelka Markic-csal, aki annak idején Horvátországban népszavazást kezdeményezett a házasság definiálására (sikerrel is járt), vagy Ludovine de la Rochere-rel, aki százezreket mozgósított Párizs utcáin az azonos neműek örökbefogadási jogának bevezetésére reagálva. Meghallgathatja Martin Luther King unokahúgát és Habsburg Christiana főherceg asszonyt arról, hogy ők hogyan látják Európa és a világ jelenlegi alakulását.

Hosszan sorolhatnám még a nevesebbnél nevesebb előadókat, de inkább csak annyit mondok: tartson velünk május 26-án és 27-én Budapesten a Kongresszusi Központban vagy 27-én a Várkert Bazárban!

Ingyenes, soha vissza nem térő alkalom, hogy első kézből kapjon információt a legszínvonalasabb előadóktól!

A CitizenGO és az Emberi Méltóság Központ standjainál személyesen is találkozhat Zaymus Eszterrel és velem, Frivaldszky Edittel, illetve a CitizenGO számos további munkatársával és önkéntesével is. Megtudhatja, hogy kik is dolgozunk a CitizenGO online felülete mögött. Itt lesz még Magdalena Korzekwa, aki Lengyelországban százezreket mozgósít hétről-hétre a CitizenGO leveleken keresztül, Alvaro Zulueta, akinek nevét az adománygyűjtő leveleinkből ismerheti, és Ignacio Arsuaga, a CitizenGO vezetője is.

A CitizenGO munkatársai is fel fognak tűnni a színpadon a következő helyszíneken és időpontokban:

Családok Világkongresszusa, Kongresszusi Központ

Május 26. péntek 11:20 Nyitó előadások /Ignacio Arsuaga, a CitizenGO elnöke/

Május 26. péntek 13:00-14:00 Szekció I. Egyház és Közösség /Magdalena Korzekwa, a CitizenGO lengyelországi munkatársa/

Május 26. péntek 14:15-15:15 Szekció IV. Vezetőképző (családbarát üzenetek a fiataloknak) /Frivaldszky Edit, a CitizenGO magyarországi munkatársa és Caroline Craddock, a CitizenGO amerikai munkatársa/

Május 27. szombat 10:50-11:50 Fiatalok és a családbarát gondolkodás /Zaymus Eszter, a CitizenGO magyarországi munkatársa és Caroline Craddock, a CitizenGO amerikai munkatársa/

Egy Közülünk Európai Életvédő Fórum, Várkert Bazár

Május 27. szombat 15:00-16:00  Kerekasztal II. – “Új európai forgatókönyv” Az "Egy Közülünk" szerepe /Frivaldszky Edit, a CitizenGO magyarországi munkatársa/


Amennyiben részt szeretne venni a Családok Világkongresszusán és/vagy az Egy Közülünk Európai Életvédő Fórumon, arra kérjük, jelentkezési szándékát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött levélben hétfőig jelezze.

(A levél tárgya a Családok Világtalálkozója legyen.)

Jelentkezése ezzel még nem fejeződik be, válaszlevélben fog tőlünk kapni egy regisztrációs linket, amin keresztül jelentkezni tud a programokra. 

Várjuk szeretettel:

Frivaldszky Edit, Zaymus Eszter és a CitizenGO egész csapata