A rák megelőzésének hat legfontosabb tényezője

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. augusztus 02. kedd

Mi folyamatosan imádkozunk betegekért és látjuk a rákos betegségek milyen rettenetes mennyiségben vannak jelen nálunk. Hiszünk az ima erejében, de hiszünk abban is, hogy Isten az orvostudományon keresztül is segíteni akar az embereken. Ezért örömmel tesszük közzé ezt a cikket, amelyben David M. Katz, a Yale Egyetem betegségmegelőzési kutatóközpontjának alapító orvos igazgatója hat olyan életmódbeli tényezőt gyűjtött össze blogjában, amelyek a tudományos szakirodalom eredményei alapján hatékonyak lehetnek a rák kialakulásának vagy kiújulásának megelőzésében.

"Katz "szuperhatosnak" nevezi ezt a listát, amelynek első helyén a megfelelő mennyiségű fizikai aktivitás áll. Ez bizonyítottan előnyös a súlykontroll szempontjából, csökkenti a gyulladásos folyamatokat, és erősíti az immunrendszert. A második az optimális étrend, amely hosszú távon és élettanilag is minden szempontból pozitívan befolyásolja szervezetünk működését.

A mozgásban gazdag életmód és a helyes táplálkozás együtt már jelentősen mérséklik a daganatkialakulás esélyeit, és ha emellett egyáltalán nem dohányzunk, akkor összességében akár 80 százalékkal is csökkenthető ez a kockázat - állítja egy 23 000 résztvevővel végzett átfogó tanulmány.

A lista további három helyén a pihentető alvás, a stresszkezelés és a szeretetteljes kapcsolatok állnak. Az alvás minősége és mennyisége szintén jelentősen befolyásolja élettani, immunológiai és idegi folyamatainkat, ezeken keresztül pedig a rák keletkezésének esélyeit. Nagyjából ugyanez igaz a bennünket érő stresszre is, amely ha elér egy bizonyos, már egészségtelennek tekintett szintet, az a hormonális egyensúly eltolódását és a gyulladásos folyamatok erősödését okozhatja. Mindkét folyamat elősegítheti, hogy daganat alakuljon ki, így nem árt, ha a minket érő stressz mennyiségét is megpróbáljuk a számunkra még optimálisnak tekinthető határok közé szorítani - írja Katz.

Az optimális étrend hosszú távon és élettanilag minden szempontból pozitívan befolyásolja szervezetünk működését

A hatodik, rákmegelőzésre valóban alkalmas tényezőt a kiegyensúlyozott párkapcsolatok jelentik Katz szerint. Egy szeretetteljes párkapcsolatban jóval kevésbé veszélyeztetnek minket a krónikus betegségek, mint akkor, ha magányosan vagy boldogtalan kapcsolatban élünk. Ha pedig ötvözzük egymással a fenti életmódbeli ajánlásokat, az így nyert előnyök még a kromoszómáink szintjén is megjelennek. Egy 2008-as, prosztatarákos férfiakkal végzett kutatásból például kiderült, hogy az intenzív étrendi és életmódbeli változtatások a génaktivitást is kimutatható módon képesek befolyásolni.

A bejegyzésben Katz kitér az étrend-kiegészítőkre is. Katz szerint ezeknek a rákmegelőzésben betöltött szerepe jelenleg vitatott, hiszen a tudományos szakirodalom csak néhány esetben igazolja egyértelműen, hogy valóban hatékonyak. Katz szerint ilyenek a D-vitamin, illetve a citrusfélékből kivont és kémiailag módosított pektin.

Magyar szempontból érdekes, hogy Katz szerint a fermentált búzacsíra-kivonatból gyártott speciális tápszer, az Avemar is előnyösnek tekinthető a rákmegelőzés szempontjából. "Klinikám nagy érdeklődéssel tanulmányozza és alkalmazza a citruspektin kémiailag módosított kivonatát is. Úgy tűnik, hogy a citruspektin egy bizonyos mértékig rendelkezik azzal a képességgel, hogy befolyásolja a ráksejtek terjedését, használata emellett teljesen biztonságosnak tűnik. Ugyanez igaz az Avemarra is, amelynek kiterjedt, folyamatosan bővülő szakirodalma támogatja a készítmény rákmegelőzésben történő használatát" - írja Katz.

Az antioxidánsokban gazdag ételek és italok (például a fehér és a zöld tea) mellett szintén több tudományos bizonyíték szól, az antioxidáns-tartalmú étrend-kiegészítőkről azonban már nem mondható el ugyanez Katz szerint. Sőt, véleménye szerint egyes termékek - például a béta-karotint tartalmazók - akár még növelhetik is a daganatkialakulás kockázatát.

Dömötörfy Zsolt, a Daganatok.hu betegtájékoztató és ismeretterjesztő portál - amelynek támogatója az Avemar.hu - főszerkesztője elmondta: annak idején (2000 körül) a laboratóriumi vizsgálatokban (beleértve az állatkísérleteket is) az Avemarral kapcsolatban igen jó eredmények születtek, amelyeket több rangos nemzetközi szakmai lapban is publikáltak. Ez után jöhettek volna a klinikai próbák, de ezt a tulajdonosok nem tudták finanszírozni, ezért nem gyógyszerként, hanem speciális tápszerként törzskönyvezték, és így került piacra. Mivel szabadon hozzáférhető az emberek számára, a kettős vak klinikai próbákra már nincs esély. Az elmúlt években több tudományos közlemény jelent meg a szer hatásáról (a listát lásd itt), és sok az anekdotikus bizonyíték is (sok betegnek valóban használ, és számottevő mellékhatása nincs). Az Avemar gyógyszerré válását az is nehezíti, hogy igen összetett szer, amely több hatóanyagból áll - mondja Dömötörfy. (origo)

Biztosan sokan tudják, hogy az Avemar nevét az Ave Maria összevonásából kapta, kifejlesztője pedig buzgó keresztény ember volt. Az is figyelemre méltó a fenti cikkben, hogy az orvos-tudós tulajdonképpen a normális (kereesztény) élet ismérveit írja le, minden túlhajtás és extremitás nélkül... Most már csak azt kellene hozzá tenni - de ez nem a tudomány feladata -, hogy térj vissza Istenhez és kérd az Ő kegyelmét életedre, így imádkozzál és dolgozzál... - sipos