Találkozás Galgóczy Erzsébettel

Kategória: Galgóczy Erzsébet Megjelent: 2016. szeptember 27. kedd

Az Ószövetség és Újszövetség írói nem kényeztettek el minket hőseink kinézetének leírásával. Nem tudjuk, hogyan nézett ki Mózes, nincs leírásunk Jézusról vagy édesanyjáról, Szűz Máriáról. Alacsonyak voltak vagy magasak, kék volt a szemük vagy szürke? Péter apostol középkorú volt, fiatalabb, vagy idősebb?

A közkeletű festmények inkább a festők fantáziájáról és a közgondolkodásról tanúskodnak, mint a valóságról. Egyetlen csodálatos kivétel Jézus Krisztus, akiről ugyan az evangéliumokban szintén nem maradt fenn leírás, a keleti ikon-festészet azonban megőrzött egy arcot, ami a hagyomány szerint visszavezethető egy ősképre. A nyugati hagyomány ezt Veronika kendőjeként tartotta számon, ami a vera ikon, valódi képmás szóból fakad. Jézus Krisztus halotti leplének, a ma torinói lepelként emlegetett ereklyének újbóli bemutatása igazolta az ikon-hagyományt, hiszen a torinói leplen látható arc tökéletesen megfeleltethető a keleti ikonok Jézus-arcával – nyilvánvalóan ugyanazt a férfit ábrázolják.
Galgóczy Erzsébettel szerencsére más a helyzet. Fényképek őrzik arcát, s tanúságtételek szólnak külsejéről, személyiségről, jellemvonásairól. Most ezek segítségével fogunk találkozni Erzsébettel, hogy így jobban megismerjük őt, Isten kiválasztott engesztelőjét. Ehhez felhasználjuk a „Szeretet nem ismer határt” című könyvben közzétett tanúságtételeket, valamint egy olyan beszámolót, amelyen keresztül végig követhetjük egy aggódó asszony megismerkedését Erzsébettel, benyomásait és barátságuk elmélyülését.
Az itt bemutatottnál valószínűleg sokkal több anyag áll egyházunk rendelkezésére, hiszen Erzsébet halála után az illetékes egyházmegyék keretén belül, ahol Galgóczy Erzsébet élt, elkezdődtek az előkészítő munkák a boldoggá-avatás megindításához. Ehhez tartozott a még élő tanúk kihallgatása, akik személyesen ismerték Galgóczy Erzsébetet és vele érintkeztek, hogy számoljanak be arról, milyen benyomást, milyen hatást tett rájuk, stb. Sajnos később az előkészítő munkát – előttünk ismeretlen okoknál fogva – leállították. Bízunk azonban abban, hogy az egyházmegyei levéltárakban ezek az anyagok megvannak és hozzáférhetőkké válnak a kutatás számára. Reménykedjünk abban, hogy egyszer újra elindul az eljárás és Galgóczy Erzsébet hivatalosan is elfoglalhatja helyét az Egyház által tisztelt boldogok és szentek sorában.
Addig is ismerkedjünk Erzsébettel a már közzétett tanúvallomások alapján. Kinézetéről, jelleméről így vallanak:
„Ha nagy, szép szürke szemét nézem, elgondolom, hogy micsoda gyönyörűséget látott már, de micsoda borzalmakat is szemlélt a pokolban és tisztítótűzben. Ha magas homlokát csókolom, eszembe jut a töviskorona, amelynek nyomán patakokban serken a vér. Kis kezét és lábát szemlélve az átfúrt kezű Jézus minden kínja jut eszembe, és úgy érzem, ott áll mellette az égi Jegyes, és Ő fogadja el gyengeségemnek megnyilvánulását.”
Egy másik tanúságtételből:
„Hangja kellemes, kiejtése tiszta. Levélstílusa szabatos, világos és írói tehetségre vall. Néha helyesírási hibát ejt, ami arra vezethető vissza, hogy csak a 3. osztályig járhatott polgári iskolába. A negyediket már csak magánúton végezhette. De a gyors- és gépírást is elsajátította a betegágyán. Nagyon érdekes, hogy a látszólag csak úgy odavetett megjegyzései is igaznak bizonyulnak. Szenvedéseit rendkívül el tudja rejteni.”
A levelezéséről, munkabírásáról így ír egy Trudinak becézett asszony:
„Levelezésének nyomasztó terhét szinte könnyedén viseli. Jelenlétemben percek alatt írt meg egy két oldalas le¬velet apró gyöngybetűkkel. Nemcsak szellemi munkát végez ez a súlyos beteg, hanem háziasszonyi teendők sorozatát is. Főz, mosogat, foltoz, stoppol. Igen, főz, mintha világéletében a konyhában élt volna. Magyarosan főz, ízletesen, gyorsan és ügyesen. Örül, ha ízlik az ebéd. A Szűzanyát, Jézuskát megkínálja és hívogatja. Egyszer palacsintasütés közben mondtuk az úrangyalát. A Szűzanya jelenlétével örvendeztette meg őt. Külsőleg nem láttam elváltozni, mint máskor, ha extázisban van. Folytatta munkáját. Tanultam valami újat. Nem szükséges a testi merevség. Különben csak úgy dobog a szíve a kicsi Erzsikémnek, ha látja a Szűzanyát, majd kiugrik a mellkasából. Július 4-én odatettem kezemet a keblére és éreztem. Szinte görcsösen szorította a karomat. Szaggatottan lélegzett. Életem egyik nagy élménye volt ez a 10 perces extázis.
A nagy betegnek semmilyen munka sem túlságosan piszkos. Hófehér lelke tapasztalatból nem ismeri a bűnöket, de a Szűzanya sokat megmutatott neki, miért kell neki vezekelnie. A legnagyobb higgadtsággal beszél akár a szexuális bűnökről is. Nem győzi hangsúlyozni az Úr Jézus végtelen irgalmát, aki rögtön megbocsát. Minden törekvése segíteni azokon akik segítségét igénylik. Mindenkinek mindenévé akar lenni. Természetes adottságai határozottan növelik az apostolságra való rátermettségét. Külsőleg nagyon rokonszenves. Finom, átszellemült arcocskája azonnal bizalmat kelt. Rendes, tiszta, gondozott, ápolt a külseje minden rosszullét és szenvedés mellett is.”
Ne feledjük, hogy egy gyakorlatilag ágyban fekvő betegről van szó, aki péntekenként átéli Krisztus kínszenvedéseit is!
„Azt hinné az ember, hogy ez az elképesztő szenvedés-özön passzívvá teszi. De nem! Annyi munkát végez kicsi testvérem, - minden kín mellett és ellenére -, mint az egészséges ember. Talán ez a legnagyobb csoda. Művésze az időbeosztásnak. Neki mindenre, mindenkire telik idejéből. Nem kapkod, nem ideges. „Mindenre lesz időnk, Trudikám! Mindenre lesz időnk, Trudikám!" És van is. Mire a vonathoz kell indulnom, mindent elintéz nekem és velem.”
Hogyan képzeljük el Erzsébetet? Hogyan dolgozott, ha egyszer ágyban fekvő volt? Bizony az ágyban ülve. Az ágyhoz állított petrofóron főzte az ebédet, az ágyban ülve dolgozott, ha tudott. Kereste a munkát, amit elvégezhetett, s amivel esetleg egy kis pénz kereshetett, nagy szegénységükben. Időnként a munkájához is csodálatos égi segítséget kapott, mint azt a következő leírásban is olvashatjuk: „Úgy tárgyalt velem, mint aki ismeri ügyeimet. Alig mondtam valamit, máris éreztem, hogy világosan tudja, amit elbeszélni akartam, és felelt is rá. Csupa megértés, jóság, kedvesség volt, minden tettetés nélkül. Szívből jövő egyszerű szavain megnyugvást találtam. Igen szegényes volt a lakás és felszerelés. Egyszerű, mosott, gyakran foltozott hálóingei voltak, és igen vékony takarója. Semmi, ami kényelemre vallana! Ágyból felkelni nem tudott, legtöbbször előre-görnyedve ült, ilyen helyzetben kézimunkázott és készítette ölében tálcára helyezett anyagokból az ebédnek valót. Ágya mellett petrofor, azon főzött.
Egyszer a közelében lakó egyik nénihez küldött petrezselyemzöldért. Tíz percen belül megvittem, de nagy csodálkozásomra az ebéd ez alatt a rövid idő alatt készen lett, pedig mikor elmentem, csak előkészületek voltak. Most 10 perc mulva - nokedli a lábasban, a másik étel a fazékban. Egészséges személy ezt ilyen hamar nem tudta volna elkészíteni. Ki segített neki? Nekem ez az egy eset is elégséges bizonyíték rendkívülisége mellett. Kérdeztem, volt-e petrezselyme? „Elég volt, még maradt is!" - mondta és mutatott egy kis csomót. Ezen még jobban ámultam, ez csoda!
Ha valamit kapott, kevés szóval köszönte, de szeme, arca sugározta a hálát. Környezetét kínálta, látogatóinak gyakran ebédet adott. Igen jóízűeket főzött. Megfigyeltem, alig pár falatot evett csak egy-egy étkezésnél.
Láttam nagy szenvedésekbe merülve, szeme körül és félig az arcán a bőr ilyen alkalommal korom-fekete volt. Egyszer megmutatta, szájpadlásán 2-3 cm hosszú és 1 cm mély repedés, barázda volt a láztól, a szomjúságtól. Jajgatni sohasem hallottam. Hősiesen tűrt! Szenvedései közben is volt türelme másokat meghallgatni, megvigasztalni. Sokan fordultak hozzá tanácsért, ezekért imádkozott és az illetők hálálkodva jöttek vissza, segítséget kaptak ügyükben.” (Később még bővebben írunk arról, hogyan segítette őt a Szűzanya napi látogatásaival a háztatás rendezésében is.)
Egy másik leírás munkájáról és nagylelkű szeretetéről:
„Másnap elmentem Erzsébetkéhez és sírva panaszoltam el veszteségemet. Ő megérttette velem, hogy szenvedéseimet fel kell ajánlanom és kértem, hogy továbbítsa a Szűzanyának és az Úr Jézusnak. Nővérkém nagy szeretettel a saját fekete bőrtáskájával ajándékozott meg és a hiányos fehérneműimet is pótolta az Ő fehérneműivel. Jószívűsége leírhatatlan volt mindenkivel szemben. Bárki jött Hozzá és bármilyen időben, mindig ellátta ennivaló- és útravalóval is. Saját maga készítette páratlan ügyességgel a legízletesebb ételeket és süteményeket. Lekvárokat és befőtteket is télire a mi segítségünkkel mind Ő készítette.
Horgolt és kötött kézimunkái a legnagyobb türelemről tesznek tanúbizonyságot. Doroszlai atyának meleg gyapjú kardigánt és a barátnőknek kesztyűket kötött ajándékba karácsonyra. Bőrkészítésű rózsafüzért-tokokat és bőrből készült virágokat nagy mennyiségben készített, amelyeket többen eladtunk az ismerőseinknek. Ezzel is igyekeztünk örömet szerezni, hogy az orvos és gyógyszer költségeit megszerezzük. Gyógyszerei sokszor több száz forintot meghaladták havonta.”
Viselkedése tapintatos, szenvedéseivel nem dicsekszik, stigmáit elrejti. Mindig kész arra, hogy mások szenvedését is átvállalja, ha azzal a másik ember javát szolgálja.
„Egy alkalommal nagyon imádkoztam érte, mert sajnáltam, mennyit szenved! Következő látogatásomnál mondta: „Nagyon imádkoztál értem, de én is teérted, viszonoztam!" Tehát tudta! - Sokféle betegsége volt. Egyikből meggyógyult, másikba beleesett. Az orvosok által előírt gyógyszereket meghozatta, használta, de különös, hogy szinte átmenet nélkül hirtelen meggyógyult egyik betegségből és csakhamar másik betegség érte. Ő maga mondta nekem, hogy ha más betegségét magára veszi, akkor az illető meggyógyul, de ennek fejében ő szenved egy ideig.
Tanácsait finoman, halkan, szinte súgva adta. Nem erőltette nézetét másra, és nem oktatgatott főlényesen, mint aki többet tud. - Egy személytől elég sokat kellett tűrnie (egy leánytól, aki segítségére volt rendelve). Mikor azon gondolkoztunk, hogy az illetőt mással váltsuk fel, azt felelte: Az Úr Jézusnál is kellett a hóhér!
Rendkívüliségét elrejtette, mástól tudtam meg, hogy stigmás. Mikor ezt előhoztam előtte, ijedten kérdezte, honnan tudom? Mondtam, fényképeket láttam Róla. - Igazi nagyságát halála után ismertem fel rendkívüli segít¬ségében. Érzem, velem van ... Segít!!!
Kedvelt fohászai, melyet látogatói is elsajátítottak: Jézusom irgalomi - Mária segíts! Máriának édes Szíve, légy az én menedékem!”
Egyik barátnője 1951-ben így foglalja össze Erzsébetről szerzett benyomását:
„Távol az emberek tülekedésétől fekszik betegágyán Krisztus megfeszített jegyese - 31 év óta. Nem tud napirendre térni fölötte, aki csak egyszer is beszélt vele. Lelkének kisugárzása azonnal a Szűzanya bűvkörébe vonz mindenkit, aki Erzsébettel találkozik.
A csodák világában jár, aki akár csak néhány órát is eltölt vele. Végtelenül kedves, gyengéd, figyelmes az iránt, aki meglátogatja. Fájdalmait, amelyek éjjel-nappal gyötrik, elrejti. Csak egyenes kérdésemre vallotta meg: ha elhagynám magam, éjjel-nappal jajgatnék.
Betegségeinek története egy kis könyvre terjedő anyag volna. Jelenleg ödémás is. Évek óta deréktól lefelé béna, karjait csak vállmagasságig tudja emelni. Ezen kívül szíve súlyosan beteg. De minderről nem beszél, hacsak nem kérdezik. A nagy és rejtett engesztelés az életcélja. Ez csodákkal teli és tüneményes életének oka is.”
Egy másik asszony így vall Galgóczy Erzsébet személyiségének hatásáról:
„A remetei búcsú alkalmával látogathattam meg Galgóczy Erzsébet Nővérkét. Betegségtál, szenvedéstől megviselt volt az arca, mégis erő, boldogság és béke sugárzott belőle. És én erős vágyat éreztem, hogy hasonló módon a jó Isten akarata szerint éljek. A jó Isten jelenlétét éreztem, és minden szépnek tűnt fel előttem, - a világ, a szeretet, a tisztaság, az erény, a munka, a becsület. Különösen vonzó volt számomra a jó Isten szeretetéből táplálkozó szent élet, amely a legérdemesebb emberi törekvés.”
Milyen Erzsébettel együtt imádkozni?
„Delet harangoznak... Együtt imádkozom Erzsébettel az úrangyalát... Már régen elmondtam a szöveget, de ő még mozdulatlanul gyönyörködik a hófehér ruhás Szűzanyában. Nem tud kötött szövegű imát mondani. Nála beáll a „boldog látás”, ha imádkozik. Ott a Szűzanya kis virágjánál, ha szólítja. Megáldja a szentolvasókat, érmeket, képeket, és azokból édes, mennyei virágillat árad annak jeléül, hogy rajta az égi Anya áldása. Kételyekre és problémákra úgy ad választ, hogy megkérdezi Szűz Máriát. Őt mindig meghallgatja a mennyország dicsőséges Királynője. De ha teljesíthetetlen a kérés, akkor könnyes lesz a szeme. Erzsike nagylelkűen vállal több és nagyobb szenvedést, ha valakinek súlyos baján segíteni akar. Elkérte az én asztmámat is a jó Istentől.”
Hogyan értsük ezt a „boldog látást”? A keresztény misztika erre a szemlélődés fogalmát alkalmazza. Az elmélkedéssel szemben – amikor az ember használja a lelki képességeit, hogy Istenről gondolkodjon -, ilyenkor Isten veszi át az uralmat a lélek fölött. Ilyenkor az emberi lelki képességek mintegy elnyugszanak, a lélek „felröppen” Istenhez és Őt szemléli. Másik nagy misztikusunk, Kindelmanné Erzsébet asszony, a Szeretetláng Lelkinapló leírója így vall erről egy beszélgetésben: „mert ha én elimádkozok egy üdvözlégyet, ott marad a lelkem a Szűzanyánál, ott jó neki.” Ez nem azt jelenti, hogy ez mindig így van, vagy hogy ők ne tudnák a rózsafüzért végig imádkozni – ha azonban jön a lelki elragadtatás, akkor megszűnnek a kimondható szavak, mert a lélek elmerül Isten szemlélésében.
„1951. augusztus 28-án kétszer láttam extázisban. Mindkét alkalommal engem is megáldott a Szűzanya. Bár súlyos beteg, olyan, mint a napsugár. Más beteg sokszor zsémbes, kellemetlen, elhagyja magát vagy szeszélyes. És ő? Bár súlyos beteg, csupa jóság, szeretet, önzetlenség. Hála Istennek, nem kő vagy faszent! Természetes! Micsoda lelki feszültséget jelentene környezetének, ha nem tudna ilyen normális és üdítően természetes lenni, mint nagyon finom, nagyon tapintatos és igen szeretetreméltó, szerény úrhölgy. Központ ő, persze, de ő nem így érzi, hanem hogy az esperes úr vendége, akinek az a feladata, hogy ellássa plébániáját háziasszonyi minőségben és megossza még anyagi gondjait is.”
Erzsébet elrejtett életet élt, csak kevesen látogathatták. Ez volt Isten és a Szűzanya kérése is, de oka lehetett ennek az ellene – és társai, így Doroszlai Kálmán atya ellen is - időről időre feltörő rágalmak, üldöztetés is. Kevesen láthatták péntekenkénti szenvedését, de akik ott voltak, megrendülten szemlélték.
„Egy nagypénteken történt: A néni szokása szerint átment és látta, hogy a Nővérke homloka körül lóg a bőr és húsdarabkák, mintha ki lenne tépve. Vér is folyt, két oldalt a halántékán a haja beragadva. – Rettenetesen hatott rá ez az élmény. Ezt a nagy szenvedést látva, igen erős sírás vett erőt rajta, Nem tudta elgondolni mi ez, mert erről eddig nem tudott. Hazament, hogy elmondja férjének, mit látott. De a megindultságtól alig tudott szóhoz jutni. Férje nem értette, miért sír, ki bántotta, vagy mi baja lehet? Még azt is gondolta, talán megzavarodott?! Keserves hangon sírva, folyton csak azt ismételgette: „Van Isten! Van Isten!" - Végülis meg tudta mondani, mi a sírás oka, milyen állapotban találta a Nővérkét. -
Egy év múlva - ismét nagypénteken - ugyanilyen állapotban találta a Nővérkét. Ezen a nagypénteken kivette kezét a takaró alól, és a néni láthatta a szegek nyomát is.
Másnap - nagyszombaton - is átment, akkor a sebeknek már nyoma sem volt. Ezen nagyon csodálkozott, de a Nővérke mondta neki, hogy a sebeket a Szűzanya elvitte. A néni mondja: Ilyesmit festeni, utánozni nem lehet. Az ember szeme látja, hogy az valódi seb, valódi vér.”
Egy másik tanúságtétel a Krisztussal való együttszenvedésről:
„Szentéletű Erzsébet nővérnek valamennyi szenvedése közül a legértékesebb és egyben a legvonzóbb számomra az volt, amelyben 1961. év nagypéntekén részesülhettem, ill. tanúja lehettem. A nagyheti lelkigyakorlat befejezése után, nagypénteken reggel Mária-Remetére mentem, hogy a Pesthidegkúton lévő Golgotán a keresztutat elvégezzem. Útközben kiszálltam Remetén. Meglátogattam a nagy beteg Erzsébet nővért. Amint a szobába beléptem, - erős rózsaillatot éreztem. Ágyához közeledve, mély megindultsággal egy szál sárga rózsát nyújtottam a beteg nővér kezébe. Amint a kezére pillantottam, a kézfején egy centiméter mély véres sebet vettem észre. Utána fájdalmas arcára esett a tekintetem. A szó az ajkamon akadt. Erzsébet nővérkém drága szent fejét a véres töviskorona borította és láttam az alvadt vért, amelyet megcsókoltam, úgyszintén a kezén lévő sebet is. Egész testemet remegés fogta el. Búcsúzásnál újból megcsókoltam a töviskoronás fejét és a szent stigmákat mindkét kezén. Szavakat nem találva, zokogva hagytam el a szobát. Szavakkal nem tudom leírni, hogy milyen lelkiállapotba kerültem. A természetfeletti boldogságot semmi földi boldogsággal hasonlítani, vagy felcserélni nem lehet. „Köszönöm Neked, édes Jézusom!" - ezt állandóan mondogattam és zokogva végeztem el a keresztúti ájtatosságot. Bőséges kegyelmekkel megáldott, értékes keresztúti ájtatosságot boldogan ajánlottam fel a Megváltó Istenemnek és a Fájdalmas Szűzanyának. Számomra a földi életemben nagyobb kincset és nagyobb boldogságot elképzelni nem tudok. A mélységes hála és szeretet az édes Jézushoz még közelebb vezetett, Erzsébet nővérrel örökre egybekapcsolt. Ezt a nagy kincset, Erzsébet nővér barátságát, örökre megőrzöm szívemben és lelkemben, amíg a földön élek.”
Ne gondoljuk azonban, hogy Erzsébet elzárkózó, mártíromkodó nő volt – épp ellenkezőleg. A sok szenvedés nem tette őt savanyúvá, morgóvá, önsajnálóváJó volt vele lenni, beszélgetni:
„Nagyon szerette a zenét és éneket. Ezért a munkám elvégzése után sokszor kedveskedtem Neki az énekemmel.” 
A vele való együttlétek során a jelenlévők olykor megtapasztalhatták az égiek jelenlétét is. Élete, személyisége erős ragaszkodást, tiszteletet és szeretetet váltott ki az őt ismerőkből, és még inkább Isten és a Szűzanya iránt:
„1959-ben minden héten felkerestem Erzsébet nővért. Boldogan segítettem Neki a házi munkákban. Rendsze¬resen kiutaztam Hozzá Remetére, péntek, vagy szombati napon. Több alkalommal egyik lelki testvérem, Lőrincz Julianna is elkísért Erzsébethez. Kimondhatatlan boldogsággal takarítottunk és végeztünk el bármilyen házi munkát. Hálás tekintettel és jósággal, nagy szeretettel vett körül bennünket. Számunkra ez a legnagyobb ajándék volt. Munkánk elvégzése után együtt imádkoztunk főtisztelendő Doroszlai atyával és Erzsébettel. Imádság közben nagyon sokszor rózsaillatot éreztünk. Főtisztelendő atya közölte velünk az imádság bevégzése után, hogy a Szűz Anya is jelen volt, amit az illattal közölt is velünk. A lelki kincsek, amelyekben ezen Idők alatt részesültünk, leírhatatlan. Szavakat nem tudok találni, hogy milyen hálásak voltunk az édes Jézusnak és a Szűz Anyának, hogy ott lehettünk Erzsébet nővérke otthonában. Főtisztelendő Doroszlai Kálmán esperes atya, jóságos, türelmes, önfeláldozó, alázatos, példás, tiszta, szent életével, valóságos védőangyala volt úgy Erzsébet nővérnek, mint valamennyiünknek, akiket az isteni Gondviselés ebbe a szent hajlékba vezéreit. A világi élet százféle bajából, szenvedéséből, valamint a családi élet problémáival Erzsébetkéhez menekültünk valamennyien. ösztönszerűen megéreztük, hogy Nála minden időben és minden ügyeinkben nemcsak megértésre, hanem segítségre is találunk. Példás, szent, alázatos élete, jósága, megértő, önzetlen szeretete, valamint természetfeletti leírhatatlan számtalan szenvedése fölülmúlta nemcsak az emberi erőt, hanem minden orvosi tudományt is. Több ízben győződtem meg, begy betegsége alatt emberfeletti alázattal, türelemmel és szerénységgel viselte a Megváltó Úr Jézussal együtt súlyos, de boldog keresztjét. Panasz, vagy elégedetlenség, valamint kétségbeesés, súlyos szenvedéseiben, soha nem volt észlelhető. Legnagyobb fájdalmait egy-egy halk sóhaj, vagy a felfeszített Üdvözítőnk keresztjére, egy-egy mélységes pillantása jelezte. Ilyenkor nemcsak megrendített egész lelkemben, hanem mélységes tiszteletet és szeretetet váltott ki Erzsébet nővér egész lényemben. Úgy éreztem, az Úr Jézus örökre összekapcsolta Vele szívemet és lelkemet. Nincs annyi kincs a földön, amiért Erzsébet nővér barátságát fel tudnám cserélni. Valahányszor Reá gondolok, úgy érzem, hogy a világon a legértékesebb lelki, testvéremet ajándékozta nekem az édes Jézus. Igyekeztem is minden erőmmel megköszönni az Úr Jézusnak és a Szűz Anyának, hogy nekem, a méltatlan porszemnek ezt a nagy kincset ajándékozta, nemcsak nekem, hanem férjemnek és gyermekeimnek is.”
Doroszlai Kálmán, plébános, érseki tanácsos, aki több mint 20 éven át volt Erzsébet lelkivezetője és így legjobban ismerte Isten és az emberek iránt tanúsított szeretetét, Isten akaratában megnyugvó lelkületét türelmesen viselt hosszú szenvedésében és határt nem ismerő áldozatvállalását. Halála előtt a hivatalos közegeknek ebben az ügyben feladott kérdéseire írásban adott tanúvallomást Galgóczy Erzsébetről:
 - Galgóczy Erzsébetet ismertem. - Szentéletű lelki gyermekem volt több mint 20 éven át.
- Azért vettem magamhoz, mert Hozzátartozóit elvesztette. Teljesen magára maradt. Kisújszálláson volt bő helyem, hogy a plébánián el tudjam helyezni. Mivel személyesen is meggyőződtem stigmáiról, kötelességemnek tartottam, hogy védelmet biztosítsak Erzsébet nővérnek.
- A vele való kapcsolatom soha, a legkisebb bosszúságot sem váltotta ki bennem.
- Halála napján mellette  voltam. Temetésén részt vettem.
- Szenvedéssel teli élete tett rám mély benyomást. Természetfeletti hatással volt mindenkire.
- Szenvedése csodálatos hatást váltott ki mindenkiben.
 - Imameghallgatásai megszámlálhatatlanok.
 - Szenvedéseit Isten akaratában való megnyugvással viselte.
- Halála után imáim közben többször kapcsolatban vagyok vele.
Isten engem úgy segéljen, hogy mindaz, amit Galgóczy Erzsébet nővérről írtam, teljes egészében megfelel a valóságnak.
Doroszlai Kálmán s.k.
érseki tanácsos, nyug. esp. plébános
Székesfehérvár, 1972. április 11.
Halála megrendítő élmény azoknak, akik vele vannak utolsó napjaiban.
„Megéreztem, hogy legnagyobb kincsünk és a legértékesebb magyar engesztelőnk Erzsébet nővér már nem lesz sokáig mellettünk. Még a kórházban arra kért, hogy ha csak tehetem, legyek minél többet mellette. Ezt a kérését igyekeztem is teljesíteni. Minden szabad időmet Nála töltöttem. Nem volt nyugtom otthonomban. 1962. március 27.-én úgy éreztem, hogy menni kell Hozzá Máriaremetére. Sietve végeztem el otthoni munkámat és 27.-én a déli órákban el is indultam. Útközben kiszálltam az autóbuszból és fehér jácintot és húsvéti barkát vettem Neki. Majd tovább folytattam az utamat Remetére.
Éppen delet harangoztak, amikor kiszálltam az autóbuszból Remetén. Elimádkoztam az úrangyalát és arra lettem figyelmes, hogy egy bizonyos idő eltelte után újból megszólalnak a remetei templomban a harangok. Rögtön megéreztem, hogy rendkívüli esemény van és megjegyeztem magamnak, - jaj, csak nincs baj a nővérrel?! Majdnem futottam a házukig. Szomorú kép tárult elém, ahogy Erzsébet nővér szobájába léptem. Tekintetem egyetlen kincsünkre, nővérkénkre esett, aki fejét mellére hajtva már önkívületi szenvedésben, a haldoklók szentségét vette fel főtisztelendő Doroszlai Kálmán atyától. Nagyon sírt a főtisztelendő atyánk és reszkető kézzel adta a szent kenetet. Fehér jácintomat és barkámat zokogva tettem drága egyetlen Erzsébetem kezeibe. A virágokat megáldotta és valamennyiünket Doroszlai atya.
A szobában az Atyán, Erzsébeten kívül, az ápolónővér és én voltam. Az utolsó szentség feladása után lelkemben egy kimondhatatlan földöntúli fájdalom lett úrrá. úgy éreztem, hogy nem élem túl Erzsébet nővérkémet. Az isteni Gondviselés segítségemre sietett: főtisztelendő Atyám jósággal fordult hozzám és ennyit mondott: A Szűzanya erőt fog kieszközölni számunkra isteni szent Fiától. Rózsafüzéremet kezembe véve, átvettem az esperes Atya helyét nagy beteg nővérkém ágyánál. Térdre borulva kértem a felfeszített isteni Üdvözítőt, hogy méltóvá tegyen az imádságra és a segítségre. Hálám az Úr Jézus iránt leírhatatlan volt, hogy az utolsó nap óráit felejthetetlen Erzsébet nővérkém ágyánál tölthettem. Rendkívüli természetfeletti erőben részesültem órákon át, amely a déli óráktól kezdve egészen az éjféli órákon át, másnap reggel ért véget. Jobb és bal karomat fel váltva, tartottam kezeimmel a nagy beteg erőtlen drágafejét. Sírva öleltem magamhoz Őt és mindent odaadtam volna azért, hogy az Ő szent életét meghosszabbítsam. A délutáni órákban érkezett meg vejem, László. Mély fájdalommal és szíve minden szeretetével borult le Erzsébet nővér betegágyához. Fáradtságot nem kímélve a legjobb és legodaadóbb professzorokat hozták el barátjával együtt, - hogy Erzsébet kórházi fájdalmait enyhítsék, másrészt, hogy a változatos betegségek különböző formáiban az állandó és biztos orvosi kezelés, valamint segítség készenlétben legyen. Amíg László vejem a székre roskadva imádkozott, - minden létezhető formában erősítettük, drága nagy beteg Erzsébet nővérkénket. Alkoholos és sósborszeszes ledörzsölést, valamint mélylégzési gyakorlatokat, valamint a hasüreg masszírozását eszközöltük. Közben állandóan imádkozva hívtuk az Úr Jézust és kértük a Boldogságos Szűzanya segítségét.
Erzsébet nővérkénk állandóan magánál volt, de már nem velünk, hanem az égiek között. Hangot már nem adott, szó sem jött ajkára, arcán a földöntúli érzéssel, szemeit a felfeszített Irgalmas Krisztus berámázott képére szegezve szenvedett. - Megváltó égi Jegyesével, Akit mindenekfölött a legjobban szeretett.
Erzsébet nővérkénk utolsó óráit a földön - az Úr Jézus magának tartotta fenn. Negyvenkét éven keresztül szívének minden dobbanása, szemének minden pillantása, szájából minden sóhaj, kezének azaz kezeinek minden munkája, valamint a megszámlálhatatlan szenvedései imái és fohászai kivétel nélkül mind-mind a felfeszített Jegyesének és isteni Mesterének szóltak egész életén át.
Az utolsó órák fájdalmai és az elválás kimondhatatlan percei örökké élni fognak lelkemben. Egyetlen szent nővérkénk erős lelkének szenvedése, egyben bennünket is erősített. (…) Elérkezett drága testvérkénk utolsó órája, - háromnegyed 11 ó-kor utolsót dobbant a szíve a nagy magyar engesztelőnek - Galgóczy Erzsébetnek. Szívének utolsó dobbanása a miénk volt. Zokogva borultunk le ágyánál és a főtisztelendő Atyával együtt imádkoztunk. Megnyugodva a jó Isten akaratában, tudomásul vettük, hogy az égi szentek száma Erzsébet nővérrel növekedett - mi magyarok egy fényes csillaggal szegényebbek lettünk.
Drága Erzsébet nővért Dóra testvéremmel együtt lemosdattuk és felöltöztettük. Utána gyertyát égettünk és a rózsafüzért imádkoztuk egész éjjel.
A hajnali harangszónál a szobát erős rózsaillat árasztotta el, - úgy éreztük, hogy Szűz Anyánk eljött közénk, hogy elvigye Erzsébet nővér nemes lelkét isteni szent Fiához, az örök boldogságba.
Felejthetetlen számomra ennek a hajnali rózsaillatnak és mennyei közelségnek szent ideje. Sírva imádkoztunk és Szűz Anya énekeit végezve és átérezve a boldog égi kegyelem szent érzéseit.
Dórával egy percre sem hagytuk magára drága halott nővérkénket, állandóan ágya mellett voltunk és imádkoztuk a rózsafüzért. Aludni sem tudtunk és nem is voltunk álmosak.
Másnap a déli harangszónál Doroszlai Atyával elmondottuk az Úrangyalát Erzsébet nővérkénk ravatalánál és sírva búcsúztunk el a szent helyről. Lelkemben erősebb hittel, mélységes hálával és szívem minden szeretetével köszöntem meg isteni Üdvözítőmnek, hogy én, a szegény kis porszem, méltó lehettem arra, hogy Galóczy Erzsébet nővért megismerhettem. A Farkasréti temetőben a ravatalozó ágyon a temetés napján egy piros szív alakú folt volt látható, melyet mindazok, akik a ravatalon megnézték Erzsébet nővért, - valamennyien látták.
Dóra testvérem a ravatalon, fehér szegfűkkel takarta el a fején jelentkezett töviskoronát, erről csak nekünk volt tudomásunk.
Ugyanezt a töviskoronát láttam 1961-ben, nagypénteken Erzsébetke homlokán és fején. A fejtető vérrel volt átverítékezve, valamint 1961-ben a két kezén is láttam a szent stigmákat, és a véres nyílást, amely jól látható a kézfején. Mélyen megrendülve emlékezem a szent stigmákra a fején és a kezeken. Nagyon sok kegyelemben részesültem a szent sebek láttán.
Dóra testvérem, isteni Megváltónk engedélyével Erzsébetke oldalsebét is láthatta. Úgy érzem, ehhez nem lett volna elegendő lelkierőm, elviselni a fájdalom hatását. Doroszlai Atya is beszélt nekünk Erzsébet oldalsebéről és megmutatta a vérrel átitatott gézeket. Legnagyobb kincsem közé tartozott Erzsébet nővértől kapott saját készítésű fekete rózsafüzér, amelyen súlyos betegeim sokszor imádkozva jobban érezték magukat, - a rózsafűzéi sokszor illatozott
Erzsébetkém családi ügyeimben is sokszor segítségünkre van. Férjem, aki személyesen is többször meg¬látogatta Máriaremetén a nagy beteg nővérkét, halála után is sokszor felkereste a sírját és közbenjárását kérte. Svédországban lakó fiam hónapok óta nem adott életjelt magáról. Megkértem férjemet, hogy november 19.-én, Erzsébet napján keresse fel Nővérkénk sírját és imáiban kérje segítségét. Amikor hazajött a temetőből, boldogan adtam át férjemnek a fiamtól megérkezett várva-várt négy oldalas nagyon szép levelét. Sírva köszöntük meg az Úr Jézusnak, hogy Erzsébet közbenjárására meghallgatta kérésünket. Fiam születésnapja is november 19-én van. Beteg nővérkénk még életében megígérte, hogy fiamért sokat fog imádkozni. Személyesen is meggyőződtem arról 1971. júliusban, hogy fiam iskolai tanulmányait a legjobb eredménnyel rövidesen be is fejezi. Lelki élete megnyugtató, részt vesz a vasárnapi szentmiséken. Iskolai tanulmányai mellett barátaival gyakorolt jószívűsége a korrepetálásokkal kapcsolatban, boldog megelégedettséggel töltötte el édesanyai szívemet. Szabad idejében sokat sportol (teniszezik, úszik, síel, stb.). Erzsébet nővér betartotta szavát, amit nekem még életében megígért: Érezni fogod segítségemet, Ilonkám, ha egyszer a jó Istennél leszek, - nem fogok megfelejtkezni rólad.”
Végül pedig olvassunk végig egy beszámolót, Dr. Marinovich Endréné, Koháry Sarolta visszaemlékezését, amelyet megkaptunk több, Galgóczy Erzsébettől hozzá írott levéllel együtt. Ez a tanúságtétel nagyszerűen megmutatja, hogyan találkozik egy kétségbeesett és nyugtalan asszony Erzsébettel, hogyan győződik meg hitelességéről és hogyan látja őt visszaemlékezésében.
„Megismerkedésem és kapcsolatom Galgóczy Erzsébettel
Férjem tűzoltóezredes volt, s amikor eltávolították, autóbuszsofőr lett, ahonnan Sztalin halálakor eltűnt.  A kalauznőjétől tudtam meg, aki az Erzsébet-téren, egy padon adott nekem találkahelyet s ott mondta meg: elvitték az ávósok, de megtiltották, hogy ezt a családnak megmondják.
Sokáig kerestem börtönöknél tisztasági csomaggal, de amikor megnézték a névsort, ő nem volt köztük. Majd fél év után kaptam hírt tőle, hogy öt és fél év börtönre ítélték.
Akkor angol tanárom Nádas Zoltán pap (akit beszédei miatt a templomi misézéstől eltiltottak), beszélt nekem Galgóczy Erzsébetről, és megmutatott egy az ő látomásakor illatossá vált rózsafüzért. Javasolta és elhatároztuk, hogy megkeressük őt Kisújszálláson.
1953/54 telén utaztunk vonaton Kisújszállásra.
A stigmatizált Erzsébet akkor már több mint harminc éve állandóan ágyban fekvő beteg volt, akit Doroszlai Kálmán atya fogadott be.
Én egy kis fehér jácint csokrot vittem neki, amit egy ágyánál függő szívalakú vázába tett. Mikor később odaléphettem hozzá azt mondtam: - Milyen kitűnő illata van. – Erzsébet megkérdezte: - Te azt hiszed, hogy ez a jácint illata?
Elmondtam neki férjem helyzetét, s akkor elnémult. Megkérdezte máriácskát, ahogy ő a Szűzanyát nevezte!
Egy idő után megszólalt: - Máriácska azt mondta, hogy nem fogja azt az időt letölteni. Hamarosan hazajön.
A férjemmel perújrafelvételt csináltatunk, s akkor kb. annyi időre ítélték amennyit letöltött és valóban nemsokára hazajöhetett.
Erzsébet akkor még egy mondatot mondott, amit máig nem értek: - Máriácska annyira szeret téged, hogy ha nem te volnál, féltékeny lennék rád.
Ezután baráti viszonyban voltam Erzsébettel, aki nehéz helyzetbe került, mert az egri érsek döntése szerint lelkiatyjának őt el kellett volna távolítani a papi lakásból. Doroszlai atya Erzsébet megtartását választotta, s akkor fellángolt ellenük a közhangulat. Nyugdíjazásakor ott voltak állás és lakás nélkül.
Egy pap ismerősöm, Lénárt Ödön (aki később a legtöbb időt, 19 évet ült a kommunisták börtönében), el tudta intézni, hogy Doroszlai Kálmán a veresegyházi plébánián lakásért, de fizetés nélkül állást kapjon.
Erzsébet elmesélte nekem azt is, hogy az elutazásuk hogyan történt. Az a teherautó, amit Kisújszállásra rendeltem, vasárnap éppen a tízórai nagymise elkezdése után érkezett oda, és felpakolva velük visszaindult még a mise befejezése előtt. Vagyis ők az őket ellenzők elől eltűntek.
Veresegyházán többször meglátogattam Erzsébetet. Egyszer nagycsütörtökön. Ő éppen dolgozott, előtte az ágyon a tálca, és az oldalt odatolt petroforon ebédet főzött.
-Holnapra készítem az ebédjüket, mert akkor nem leszek képes rá – mondta.
Egyébként a pénteki stigmás szenvedéseiről egymással sohasem beszéltünk.
Kézfején és tenyere közepén állandóan láttam az a kb. másfél centis világosabb és kicsit mélyebb, volt sebhely-szerű vonalat, ami ilyenkor megnyílt és vérzett.
Doroszlai atya egyszer megmutatta nekem azt az üvegtartályt is, amiben az ilyenkor elfolyt vércseppeket tartotta. Évek óta gyűjtötte azokat a kis, megbarnult, gyöngyszerűen guruló gömböket, amiket halála után Erzsébet boldoggá avatási ügyének irataihoz mellékelve Rómába vittek.
Ehhez tőlem is kértek egy írást. Én abban leírtam ahogy Máriácska déli jelenését láttam.
Ez már Máriaremetén volt. Azt tudtam, hogy a déli harangszókor a Szűzanya mindig megjelenik neki. 11 óra felé érkeztem hozzá és elbeszélgettünk, de 12 előtt elkérte és markába szorította a rózsafüzéremet, s elnémult. Mintha megmerevedett volna.
Előre, nem messze nézett és beszélt, ajka mozgott, de hangja nem volt. Közben olykor elhallgatott, figyelt és bólintott. Az egész talán tíz percig tarthatott.
Utána hirtelen megmozdult és a szokott, természetes mozdulataival először kinyitotta a tenyerét. Ahogy szétnyíltak ujjai már közülük áradt az illat. A rózsafüzérem ezután ezt az illatot sokáig őrizte.
Nem beszéltünk, Erzsébet felvette az ágya mellett lévő botot és az ablaktáblákat megnyitotta vele, hogy a macska kimehessen a szobából.
Erzsébetről még sokat tudnék mondani. Például, hogy volt amikor egy nap többször is kaptak Jézuskát, vagyis Szentostyát, ami hirtelen jelent meg nekik. Ezeket aztán megosztották Doroszlai atyával. A Szentostyát és a rajta lévő képeket, ha ott voltak, mások is láthatták. De erről már írtak és könyvben is megjelent.
Erzsébet halálakor felhívtak és nála voltam, míg a halottszállítók elvitték. Úgy halt meg, hogy az atya várta a feléledését egy stigmás szenvedéssorozat után, mert máskor is halálszerűen végezte.
De ekkor nem éledt fel. Arcán egy kb 5 centis, piros szív jelent meg.”

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Részlet egy Galgóczy Erzsébet életéről és misztikájáról készülő könyvből. A mű megjelentetéséhez adományokat gyűjtünk. Támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszám: 10700268-04975106-51100005 Mindenn adományt hálásan köszönünk, jótevőinkért imádkozunk! (A közlemény rovatba írják be: Galgóczy Erzsébet)