A vallási vezetők közös békefelhívása Assisiben

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2016. szeptember 21. szerda

A találkozó utolsó programja a vallási vezetők közös békefelhívásának felolvasása volt a Szent Ferenc téren; ennek egy-egy példányát a vezetők gyerekeknek adták át, akik pedig az országok állami vezetőinek vitték. A békefelhívás szövegét teljes terjedelmében közöljük.


Különböző vallásokhoz tartozó férfiak és nők zarándokként gyűltünk egybe Szent Ferenc városában. Itt 1986-ban, harminc évvel ezelőtt, II. János Pál pápa meghívására az egész világról összegyűltek a vallások képviselői, első alkalommal, igen intenzív és ünnepélyes részvétellel, hogy rámutassanak a béke nagy értéke és a hiteles vallásos magatartás közötti elszakíthatatlan kapcsolatra. Attól a történelmi eseménytől hosszú zarándoklat indult el, amely – sok várost érintve a világon – sok hívőt bevont a párbeszédbe és a békéért végzett imába; egységbe fogott a különbségek egybemosása nélkül, szilárd vallásközi barátságoknak adott életet, és hozzájárult nem kevés konfliktus megszűnéséhez. Ez a szellem vezet minket: találkozni szeretnénk egymással a párbeszédben, szembe akarunk szállni az erőszak minden formájával, valamint azzal, hogy a vallással visszaéljenek a háború és a terrorizmus igazolására. Mindazonáltal az 1986 óta eltelt években még sok népet sújtott háború. Nem mindig értették meg az emberek, hogy a háború rosszabbá teszi a világot, és csak fájdalmat, gyűlöletet hagy maga mögött. A háborúval mindenki vesztes, a győztesek is!

Imánkkal Istenhez fordultunk, hogy adja meg a békét a világnak. Elismerjük annak szükségét, hogy állandóan kérjük a békét, mert a béke védelmezi és megvilágítja a világot. A béke Istennek a neve. Aki Isten nevét használja arra, hogy igazolja a terrorizmust, az erőszakot és a háborút, az nem az ő útján jár: a vallás nevében viselt háború magával a vallással szembeni háborúvá válik. Szilárd meggyőződéssel hangsúlyozzuk tehát, hogy az erőszak és a terrorizmus ellentétben áll az igazi vallási szellemmel.

Meghallgattuk a szegények, a gyermekek, a fiatal nemzedékek, a nők, a háborútól szenvedő sok testvérünk és nővérünk hangját; velük együtt mondjuk hangosan: nem akarunk háborút! Ne maradjon meghallgatás nélkül számtalan ártatlan ember fájdalmas kiáltása! Nyomatékosan kérjük a nemzetek vezetőit, hogy semlegesítsék a háborúk indítékait: a hatalomvágyat és a pénzsóvárságot, a fegyverkereskedés kapzsiságát, a részérdekeket, a bosszúállást a múltért. Fokozzák a konfliktusok hátterében álló okok megszüntetésére irányuló konkrét munkájukat, ezek az okok pedig a következők: a szegénység, igazságtalan és egyenlőtlen élethelyzetek, az emberi élet kizsákmányolása és semmibevétele.

Köszöntsön ránk végre az az új korszak, amelyben a globalizált világ a népek családjává válik. Valósuljon meg annak az igazi békének a felelősségteljes építése, amely figyelemmel van az emberek és a népek valódi szükségleteire, amely együttműködéssel megelőzi a konfliktusokat, amely találkozással és párbeszéddel legyőzi a gyűlöletet és felülemelkedik a nehézségeken. Semmi sincs veszve, ha ténylegesen párbeszédben állunk egymással! Semmi sem lehetetlen, ha imában Istenhez fordulunk! Mindannyian a béke kézművesei lehetünk; Assisiből megújítjuk – meggyőződéssel – elkötelezettségünket a mellett, hogy a béke kézművesei legyünk, Isten segítségével, karöltve minden jóakaratú férfival és nővel.


A béke városaként ismert Assisi a Béke szomjúzása, vallások és kultúrák párbeszéde nevű nemzetközi vallásközi találkozót látta vendégül. A világvallások vezetőinek évente egyszer Assisiben rendezett találkozóját és közös békeimáját 1986-ban II. János Pál indította útjára.

A mostani találkozóra többek között Assisibe érkezett I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, Justin Welby, Canterbury érseke, II. Ignác Efrém, Antiochia és egész Kelet szír ortodox pátriárkája, Riccardo Segni római főrabbi és számos muszlim, buddhista és más vallási vezető.

Kilenc vallás több mint négyszáz képviselője és mintegy tizenkétezer zarándok érkezett az umbriai városba. Közöttük hat Nobel-békedíjas is: Mairead Maguire észak-ír pacifista, aki 1976-ban kapta az elismerést, Lech Walesa volt lengyel elnök, Jody Williams amerikai emberjogi aktivista, Tavakkul Karman, a jemeni ellenzéki mozgalom egyik vezéralakja és a 2015-ös kitüntetett, tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett két tagja.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Hozzászólások   

#3 Petro 2016-09-24 05:16
Igen!
#2 barnan 2016-09-23 07:27
https://www.youtube.com/watch?v=6DhVgxm6F2M
https://www.youtube.com/watch?v=faAqj_AI03c
#1 barnan 2016-09-23 07:16
(Elnézést kérve a következő sorokért. Világunk folyamatosan változik, a lokális és globális problémák sűrűsödnek, méretükben, kihatásukban is változnak. Lassítanunk kellene, meg kellene állnunk és körbe kellene tekintenünk, mind jobban az elkényelmesedő és önnön érdekeket szolgáló világtól már egy élhető, egymásra is figyelő világ felé elmozdulni. Emberi környezetünk csak a földről tűnik méretesnek, ha elemelkedünk a felszíntől képzeletben egy idő után beláthatjuk, a tű hegyének mérete mellett is elveszünk a világmindenségb en. Hogyan lehetséges, hogy nem érzékelik vezetőink a világban - akár hiszünk Istenben, akár nem - közös az életterünk, a nagy mindenségben mi vagyunk azok, akik összetartozunk, felelősek vagyunk magunkért, de felelősségünk van egymás irányába is.
Az idő végtelen és földi életünk ez mellett eltörpül - az idő végtelenségében az ember jobb esetben 80-100 éve nem, hogy eltörpül, lényegében a 0-hoz tart -, miközben az ember apró-cseprő dolgoknak ad jelentőséget, eltűnő világi értékekért, céljaiért válik ha kell rabszolgává, ezen életét félti, ha szükségeltetik, ezért másokat is megnyomoríthat. S azután ... ? Eltűnik örökre, 10 év, 100 év, ..., 1 000 000 év, ... s élete, percei senkinek már nem jelentenek semmit és soha nem is fognak jelenteni semmit már.
Hát nem kellene sokunknak "felemelkednünk " a földtől világunkban és belátnunk, kicsik vagyunk, időben és térben semmik vagyunk önmagunkban, értelmetlen életünk. Nincs veszítenivalónk amikor valami többet keresünk, életünk értelmét, életünk utáni kérdőjelekre a válaszokat, amikor Istent keressük. S rájöhetünk arra is, az élet egyik legnagyobb földi értéke nem a vagyon, nem a pénz, hanem a szeretet, amely konvertibilis, nyelvi problémákat, földrészeket hidal át, embereket és kapcsolat gyógyít és épít, növelve az ember értékét, jobbá téve világunkat. Milyen lenne Isten világa, egy hiper-modern, kényelmes, békés, jóléti világ, szeretet nélkül? Élő halott? S egy szerető világ, akár puritán körülmények között? Maga a paradicsom?

Mekkora kegyelem és milyen igazságos, hogy Isten emberei, akik az értékeket hordozzák világban, akik a világ lámpásai, nem feltétlen a bölcs és okos, tanult emberek.
Isten embere, eszköze lehetséges, hogy pontosan éppen az az útszéli koldus - akár egy iskolázatlan, beteg, sánta, néma, nincstelen, a világ számára csúnya, a világ által semmibe vett, kitaszított valaki - aki világunkban értéktelen. Pedig lehet, hogy Ő az, aki Isten szemében óriás, aki az igazi értéket hordozza, aki bevilágíthatja környezetét, mások életét, szeretetével, Isten kegyelme által formálva.

A "Szeretet földje" irány jó iránynak tűnik.)

You have no rights to post comments