Siralmas állapotban van a világ legveszélyesebb atomtemetője

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. február 03. kedd

A világ első atomerőmű-balesetének helyszínén medencékben, silókban halmozódik az erősen sugárzó atomhulladék. Szivárgó lerakók, furcsa iszap és robbanásveszély: ez Sellafield Anglia északnyugati részén.

Seascale csendes kisváros az Ír-tenger partján, Cumbria megyében. A helység arról nevezetes, hogy 1947-ben a brit kormány hatalmas nukleáris fejlesztési projektbe kezdett a város közelében.

A hidegháború nagy sikere
A Sellafield nevű területen épült meg a Calder Hall atomerőmű, a világ első olyan atomerőműve, amely ipari méretekben termelt elektromos áramot. Calder Hallt 1956. augusztus 27-én kapcsolták a hálózatra, az erőmű négy blokkja összesen 240 MW kapacitású volt. Manapság ez már nem sok, akkoriban viszont bőven több volt, mint az az 5 MW-os erőmű, amit a szovjetek 1954-ben Obnyiszkban kapcsoltak a hálózatra.
Sellafieldben azonban a fő feladat nem a polgári célú áramtermelés volt, hanem az, hogy minél több plutóniumot állítsanak elő a brit hadsereg atomarzenáljához.
A jövő fényesnek látszott a telepen és Seascale-ben is, amelyet a brit sajtó az ország legokosabb városaként emlegetett, annyi atomenergetikával foglalkozó mérnök telepedett le ott. Egyvalamire nem gondoltak kellő körültekintéssel: mi lesz az atomhulladékkal?
Jelenleg a telepen két, lebontás alatt álló atomerőmű áll, Calder Hall mellett a plutóniumtermelésre használt Windscale erőművet is le kell szerelni. Emellett négy tározóban és silóban halmozódik hat évtized atomhulladéka.

Szivárgás és robbanásveszély
A lepusztuló medencék szivárognak, szennyezve a talajt. Nem pontosan ismert összetételű iszaplerakódásokkal kell megküzdeni, ráadásul a korrózió miatt képződő gázok robbanásveszélyesek.
A sürgető helyzet ellenére a legkockázatosabb silók kezelése legalább öt évet csúszik, mert a brit kormány szerződést bontott az atomhulladék eltakarítását 2008 óta végző konzorciummal – írja a New Scientist.
A 80 milliárd angol fontot (33204 milliárd forint) felemésztő művelet végrehajtása így ismét az állami Nukleáris Leszerelési Hatóság (NFA) felelőssége.

Mi a tét?
A konzorciummal azért bontott szerződést a brit kormány, mert kiderült, hogy nem tudják tartani a legkockázatosabb hulladékok leszerelésének ütemtervét. A száz méter hosszú Windscale Pile használt fűtőelem-tározóban hever az 1950-es, 1960-as évek atombombagyártásának hulladéka.
A konzorcium ennek felszámolását 2014 áprilisában 2025-re ígérte, de decemberben már csak 2030-ra vállalta. A használt fűtőelem-burkolatok raktára 1964 óta teljesen tele van. A huszonegy méter magas raktár felszámolását 2024 helyett 2029-re ígérték.
A telephelyen 90 ezer tonna radioaktív grafitot tárolnak. A plutóniumgyártó Windscale erőműben grafit védőburkolattal látták el a nukleáris fűtőanyagot. A grafit lelassítja a maghasadáskor jelentkező gyors neutronokat, azért, hogy vegyenek részt a a láncreakcióban, illetve tartsák szinten (tehát a grafit úgynevezett moderátor anyag). Az erőművet levegővel hűtötték.
Azért kockázatos grafitot használni moderátorként, mert sugárzás hatására módosul a szerkezete. 2-300 Celsius-fokon a neutronok kimozdíthatják a grafit egyes szénatomjait rácshelyükről. Az elmozdított atom magasabb energiaszintre kerül, vagyis a grafit energiát kezd tárolni. (Ezt az összefüggést Wigner Jenő fedezte fel.)
Viszont ha felmelegítjük a módosult grafitot, az atomok visszakerülnek eredeti helyükre, az energiakülönbség pedig hő formájában távozik, végeredményként pedig a grafit meggyulladhat. A megoldás az, hogy időben és óvatosan kell melegíteni a grafitot.
Azonban 1957 októberében a Windscale erőmű 1-es reaktoránál nem kellő körültekintéssel és túl későn kezdték a melegítést, így a grafit valóban meggyulladt a túlforrósodott reaktorban. A reaktort előbb szén-dioxiddal, majd vízzel árasztották el. A kéménybe épített szűrők szerencsére megfogták a radioaktív részecskék legnagyobb részét.
Az erőművet azóta sem használják, a nem sérült 2-es reaktort is leállították még 1957-ben. Az 1-es reaktor tartályát azonban azóta sem nyitották fel, 15 tonna uránium fűtőanyag hever benne. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy ha felnyitják, nem gyullad meg, de a berendezés leszerelésére 2037-ig kell várni.
Egy 150 méter hosszú, nyitott medence számít a földrész legveszélyesebb iparterületének, és szintén Sellafieldben terül el. A medencében az úgynevezett Magnox-típusú erőmű használt fűtőanyagát tárolják. A ma már elavultnak számító, brit fejlesztésű erőmű egyaránt termelhet áramot és plutóniumot, nevét a fűtőelemrudak magnézium-alumínium burkolatáról kapta. A medence megrepedezett, szivárgás is előfordult. Nem tudni egészen pontosan, a tározóban mi van, de lehetséges, hogy több tonna plutónium.

Veszélyes iszap és túl sok szemét
Sellafieldben több, egyenként több olimpiai medence nagyságú hűtőmedencében tárolják a magasan radioaktív atomhulladékot, mindezt folyamatosan keringetett vízzel hűtik. Gond viszont, hogy a fém védőburkolatok rozsdásodnak, és a medencékben felhalmozódik az iszap. Ennek nyomán külön kutatásokat kell folytatni az iszap összetételének megállapítására.
Ha még mindez nem lett volna elég, elvileg a sellafieldi telepen kell majd tárolni az országban később leállítandó atomerőművek hulladékát. A brit erőművek nagyrészt betonból, és nem acélból épültek. Ebből következően nehezebb lebontani őket, és harmincszor nagyobb térfogatban marad utánik sugárzó hulladék.
(Sipos Géza, origo.hu)

You have no rights to post comments